Folia archeologica 6. (1954)

Tápay-Szabó Gabriella: A 150 éves Múzeum története a kéziratos naplókban

194 Tápay-Szabó Gabriella fülbevalókat így : »egy pár arany cserese«. Olvashatunk koronázási »hintéremrők, íróasztaldísz wéz-nyargáróh (struecot jelent), s maga a nagy Henszlmann úgy vezette be egyetlen példány arzénes földben megmaradt múmiánkat, hogy r »holt aszalt«. Sajnos, hozzányúltak teljesen fölöslegesen eredeti szép magyar szavainkhoz is, és valóban érthetetlen, hogy a mindenképpen jóhangzású tárogatót miért csúfították »tárittyóra« /? Még csak belenyugszunk, hogy koronázáskor a nép közé hajigált pénzdarab »hintérem«, de már nehezebb »agnoszkálni« azt a huszáringhez tartozó fejtakarót, mely »fejvédorma virágcsákkal ékes ezüst lemezkék«-ből állt. Érdekesek a magukat megnevezni nem kívánó ügyfelek. N. N. altiszt, N. N. katonatiszt, »Egy ismeretlem (ez utóbbi duplacsövű mordályt helyezett letétbe gyűjteményünkbe). És talán a nevekkel kapcsolatosan említsük meg azt is, hogy van olyan név is, amely keresztnév nélkül szerepel egy naplóoldalon ezzel a kitétellel : »vétel Kohn izraelitátuh. Az izraelita eladó keresztnevét feleslegesnek tartották kitenni, de megadják mindig a tiszteletet és az összes címeket a hatóságoknak. Soha nem jelzik másképpen, mint Nmgú m. kir. helytartótanács« vagy »Magyar királyi Akadémia«, avagy »0 császári és királyi fensége József főherceg, fenséges István nádor öcsének küldeménye«. Viszont annál emberibb, mikor az indulat megnyomja egy kissé a nyilván szorgalmasan percegő hivatali pennát, és például az 1862 decemberében anyakönyvelt régi harangról a következőket olvashatjuk : »128/1862 a Mátra-verebélyi egyház régi harangja magyar felirattal és 1605. évszámmal, mely ,IyOnkay Antal' az »Idők tanúja« tulajdonos szerkesztőjének felhívására, az említett lap olvasóközönsége által a Nemzeti Múzeum számára 52 forintokért megvétetett.« Jegyzetben pedig : »Ezen adat hibás, mert a felhívás tőlem eredt és a pénzek legnagyobb részét Schwendtner Mihály városi plébános nevenapján vendégeitől szereztem meg. — Römer.« A 70/1858-as számú tételt is megjegyzetelték, és a következőképpen rögzítették le; »A nagymarosi templom sekrestyéje előtt, kívül, vörös márvány sírkő. Fölirata : An. dni MCCCIXXX hi lict Laurenc Miclos, derr rrichter.« Jegyzetben : »Miklós Lőrincz magyar volt, a kőfaragó volt német /« És még a rövid, szinte morduló magyarázat is kedves, amikor 1859ben a hadtörténeti meghatározás a 69 darab leltározott fokos után zárjelbe odateszi, hogy mtnivaló fegyver« — az 54 darab csákány után meg azt, hogy »ütni meg vágni való fegyver л A gyűjtemény sokféle eredetét, s a provenienciákat vizsgálva, rendkívül tanulságos az az igazán kaleidoszkópszerű változatosság, amivel maguk a tárgyak lepnek meg bennünket. Van olyan római emlék a 12/1851-es tételszám alatt, amelyet Dunapentelén találtak, a közigazgatási szolgabíró küldte át előbb Adonyba, és innen érkezett a Leopold gőzhajón Pestre. Van a múzeumnak olyan kis ezüst érme, amiről szükségesnek tartották feljegyezni, hogy Ószőnyön lelték, vadászat alkalmával egy lelőtt nyúl alatt. — 1860-ban a leltárkönyv 105. számától, a 119-ig terjedő felsorolás objektumai a Vasárnapi Újság szerkesztősége útján érkeztek. Néha úgy tűnik, hogy az ezüst szelencék útja is kiszámíthatatlan.. Például a múzeum egyik elhalt igazgatójának (éppen a lepecsételt ládikás.