Folia archeologica 6. (1954)

Tápay-Szabó Gabriella: A 150 éves Múzeum története a kéziratos naplókban

190 Tápay-Szabó Gabriella s jó és rossz oldalait megvilágítva a múzeumi »belső munkálatok« érdekes, mindig a kort, s magában a korban az eszme és stílusáramlatot oly híven és kendőzetlenül közvetítő kortársi megnyilvánulásait megfigyelni. Az élő, az eleven, illetőleg a valamikor élt és a múzeumi munkába »benne-élt« előd kezenyoma és kézírása az adatközlésen felül is sok mindent szeizmográfszerű érzékenységgel közvetít. A »glosszákban«, a jegyzet-rovatokban pedig igen sokszor jelentkezik egy, kifejezetten »Történeti Múzeumban« mindig különösen fontos és érdekes, szinte történelem-hitelesítő »pecsét«. A franciáknál a nemes óbor sajátos ízét, zamatát jelző pecsét után »cachetnek« nevezik az ilyen szembetűnő és értéket, minőséget, stílust sűrítetten jelző és adó sajátosságokat. A Nemzeti Múzeum naplóköteteiben sok az ilyen hitelesítő cachet. Mindezeken felül a múzeumi szakterület minden dolgozója ismeri és meghatottan őrzi és vigyázza alapításunk története legszebb dokumentumát : a Nádori emlékiratot f»A nemzeti gyűjtemények elintézése feltételi Magyarország hazafiai számárai), mely útmutatásul szolgálhat az utánunk következő nemzedékek hosszú sorának is, hiszen oly pontosan rögzíti le a múzeumi gyűjtemények célját, hasznát, létjogosultságát és nem utolsó sorban szükségességét. Ezt az utasításszerű feliratot, mely annak idején arra szólította fel a »nemzet fiait«, hogy »drágaságaikat, emlékeiket, avagy látásra méltó kézimunkáikat a magyar tudománynak szentelt oltárra tegyék le, hogy azok inkább ide behozattatnának, mintsemhogy szoros, magános falak között, hol itt, hol amott minden haszonnélkül penészedjenek és portól motskoltassanak...« — tulajdonképpen szem előtt kell tartani ma is. Jó és biztos fundamentumnak bizonyult, tehát érdemes nyomon kísérni, hogy »elhangzása« után — milyen kihatása volt. Hogy miképpen keletkezik, miképpen »áll össze« egy ilyen nemzeti gyűjtemény, mint a mi múzeumunké — azt leghívebben a múzeum kéziratos naplói tanúsítják. A közelmúltban rendezett »150 éves Nemzeti Múzeumi emlékkiállítás« külön hangsúlyozta a gyűjtemény kezdeti, hősi korszakainak jelentőségét — s ez a tanulmányrészlet is főleg ezeknek az időknek naplóbeli megnyilvánulásaival foglalkozik, éspedig 24 naplókötetből mindössze 6-tal : a 48-at közvetlenül megelőző, a forradalmi időket és az abszolutizmus korát a naplókban híven tükröző időszakasszal. Elöljáróban azonban rögtön szeretnénk kiemelni egy-két jelentős momentumot. Haladó szellemű elődeink elég keserű szájízzel, de büszkén és számos publikációban szögezték le gyűjteményünk nemzeti sajátosságaként azt a tényt, hogy míg más államok múzeumai nagy hagyakozók bőkezűségének, már meglevő híres gyűjtemények továbbfejlesztésének köszönhetik felvirágzásukat — addig nálunk egy mindenéből kifosztott és kiforgatott nemzet, rígyszólván önerejéből és önmaga szította-gyújtotta lelkesedéséből vetette meg e Nemzeti Múzeum alapjait. ))Létét tisztán és kizárólag a Nemzet összességének és nem egyes nagy uralkodók hajlandóságának köszöni« — írják múzeumunkról a régi tanúságtévők, s kiegészítésképpen hozzáfűzik, hogy »tisztán a hazai kulturális emlékekre való zárkózása mellett, múzeumunk gazdagságban vetekszik nagy közgyűjteményekkel is — s mindezt nem fejedelmi keggyel és nem mágnáskedvteléssel szerzé«. A másik jelentős és évtizedekre kiható probléma mindjárt a kezdet kezdetén az együtt alapított könyvtár és múzeum lassú szelektálódása — hiszen