Folia archeologica 6. (1954)

Hegedűs Gyuláné: Egy herendi művezető emlékezései

184 Hegedűs Gyuláné Herend történetének múltja azt mutatja, hogy a gyár fejlődése fénykorát akkor élte, amikor a gyár művészi vezetőjének szakmai tudása párosult a társadalom vásárlóképes rétegének igényességével. Nem véletlen, hogy Herend Virágkorát a múlt század 50—60-as éveiben érte el, azokban az évtizedekben, amikor a gyáralapító Fischer Mór megtalálta művészi porcelánjainak vevőkörét, vagyis ki tudta szolgálni a luxusigényekkel fellépő hazai és külföldi főúri osztályt. Amint azonban ez az uralkodó osztály, a társadalmi fejlődés folyamatának megfelelően, rövidesen elvesztette politikai és gazdasági hatalmát, Fischerék nem alkalmazkodtak azokhoz az új követelményekhez, amelyeket-a polgárság támasztott, és nem tértek át a művészi kerámia tömegcikként való gyártására. A fokozatos hanyatlás nem állt meg az 1884—96-ig terjedő időszakban sem, amikor a gyár három egymást váltó részvénytársaság tulajdonába került. Ha történtek is ebben az időben kísérletezések a polgári tömegek igényeinek megfélelő, olcsóbb porcelán vagy kemény cserép gyártására, az egymást cserélgető, művészi ízlés híján levő vezetők a gyárat csődbe juttatták. A tehetséges parasztfiúkból képzett festők, mintázok, korongosok egy része, megélhetésének biztosítását, szakmai továbbfejlődésének lehetőségét külföldi üzemekben és gyárakban kereste. Ullrich Károly is a magdeburgi porcelángyárban vállalt mintázói állást, és szakmai tudása fejlesztésére beiratkozott a »Kunstgewerbe und Handwerker Schule« esti rajz- és mintázó tanfolyamára. Jó előmenetele már az első félév után tandíjmentességet biztosított számára. Valószínűleg sokirányú tapasztalatszerzés céljából változtatta munkahelyeit. 1895-től kezdődően három porcelángyárban, a Karlsbad melletti Anger in Aichban működő »K. u. K. Porzellanfabrik«, a meyerhöfeni »Gebr. Benedikt« és a kaltenhofi »Karl Spek« (Elbogen mellett) porcelángyárakban dolgozott, mint mintázó és korongoló. Ekkor úgy érezte, a porcelángyártásban már kellő gyakorlatot szerzett és elhatározta, hogy a »Steingutba is belenéz« (keménycserép). Mosdó- és kávéskészlet tervezeteivel megpályázta az annaburgi keménycserép-gyár (NyugatNémetország) mintázói állását. Ezt el is nyerte, sőt egyévi munkája után a gyár főkorongosa lett. Ebben az időben nősült. Alig 23 éves, amikor menyasszonya, Eckert Teréz, Eckert Vendel húga — aki szintén Herenden született —- Budapestről Annaburgba érkezett. Házasságát megelőzően a gyóntató pappal vitába keveredett. Ezért állását felmondták, mivelhogy »...megbízhatatlan egyén, vagyis szociálist a. . .« Ezután a wilhelmsburgi »Gebr. Lichtenstein« keménycserép-gyár (AlsóAusztria) alkalmazta főkorongosnak. Hosszabb ideig azonban itt sem működhetett. A gyár vezetői ugyanis azzal bízták meg, hogy a kezdetleges felszerelés mellett, a munkások munkaerejének fokozott kihasználásával a gyár termelékenységét növelje. A munkásság erre egységesen sztrájkot hirdetett és minthogy Ullrich a sztrájkot letörni nemtudtaésnemis akarta, önként lemondott állásáról. Innen tért vissza Herendre, amely ebben az időben, 1897-ben az átmeneti időszak nehézségeivel küszködött. Farkasházi Fischer Jenő, a gyáralapító unokája a részvénytársaságok csődje után, 1896 végén vette át a gyár vezetését. Ez a tehetséges szakember még súlyos anyagi gondokkal vívódott, amikor Ullrich Károly mintázóként hozzákerült Herendre. Minthogy »pénzt csak nagyritkán és édeskeveset« kapott, hat hónap után ismét Németországban, ezúttal utolsó külföldi munkahelyén találjuk.