Folia archeologica 6. (1954)
Mihalik Sándor: A magyar porcelángyártás kezdetei
A magyar porcelángyártás kezdetei 181 nevében« — külön kérvényben fordul a Helytartótanácshoz. Előadja, hogy »Mivel ezen cserépedények azon czélból szereztettek, hogy a nevezett Herczeg műhelyeiben mívpéldául szolgáljanak, annálfogva fabricatumainak javítása e' részben is eszközöltessék« — »alázatosan esedezik, engedélyezzék ezek behozattatását és a harminczadot engedjék el«. 3 7 Pesten is és Bécsben is »sok futkározás utá,n« tudták csak valahogy az ügyet elintézni, a 60 percent fizetését kikerülni. Többek között — miként maga Széchenyi írja — 30 forinttal »kentük az utat«. Mikor végre az áruhoz hozzájutottak, Breezenheim a küldeményből »az egésznek felénél jóval többet választott« s maga Széchenyi állapította meg, hogy »igaza volt, mert ő érette eszközöltetett a dolog, a leghelyesb dolgokat kiszemelte«. A megmaradt rész Széchenyié lett, »noha — miként mondja — nekem hátrahagyott edénymintáknak nagy hasznát nem vehetem, minthogy gyárom nincs«. Azonban nem sajnálta, hogy tulajdonképpen a nyakán maradt, hiszen a magyar porcelán ügyéfc óhajtotta segíteni, a regéczi gyáron akart lendíteni, amelyért »igen szívesen áldozok néhány forintot a herczeg hazafiúi czéljaira«. 3 8 Az Angliából hozatott mintákon kívül — miként arról egyes, 1834. évi februári adatokból értesülünk -— Breezenheim a szicíliai királyságból is hozatott régi etruszk edényeket, gipsz és porcelánból készült formákat, sablonokat, hogy azokat is mintákul használva, még sajátosabbá, gazdagabbá formálhassa a regéczi porcelán arculatát. 3 9 Nemcsak mecénás és műpártoló volt ő, hanem valóságos úttörő egy olyan korban, mikor még a főúri körökben is csak szűkebb terjedelmű érdeklődés és megértés volt a porcelán irányában. Az 1834-ben Magyarországon járt írországi Quin jegyezte fel, 4 0 hogy Széchenyi egyik öregasszony rokonának különböző porcelánokat küldtek ajándékba. Többek között egy női mosdót is, melyről nem tudták mire való. Minthogy szép volt, nem rejtegették. Egy vendéglátás alkalmával, melyre Széchenyi és több külföldet járt főúr volt hivatalos, nagy meglepetéssel látták, hogy abban sültmalacot tálaltak fel. Breezenheim törekvései annál inkább megbecsülést érdemelnek, mert még hosszú évtizedek múlva is sokszor küzködni kellett a magyar porcelán iránt mutatkozó közöny ellen. A múlt század hetvenes évei elején is megtörtént — többek között — hogy mikor a herendi porcelángyár válságba került vezetője a szomszédságból származó Kerkápoly Károly pénzügyminiszterhez fordult állami iparpártolásért, az akkor úgynevezett honi ipar megmentése címén, a miniszter azt felelte : szép, szép a hazai ipar fejlődése, de erre nincs olyan nagy szükség »hiszen nálunk, nem porcelán-, hanem a legtöbben fazék-, vagy fatányérból esznek«. 4 1 •v. 3 7 Helytartótanácsi iratok 30,971. szám. Dep. Comm. 1833. Fons 15. pos. 839. U. ott a helytartótanácsi (nov. 12. és 27.) ülések erre vonatkozó iratai is. 3 8 Széchenyi Pesten, 1834 aug. 22-én kelt, Kendelényi Károly fiscalishoz intézett leveléből. (Levelei; I. kötet, u. o.) 3 9 A behozatali engedélyezésért és a harmincad elengedését kérő iratok a Helytartótanácsi akták között az O. L.-ban. 1834 febr. 4. 3933, majd később 8560. sz. Dep. Comm. 1834. Fons 15. pos. 69. 4 0 Londonban 1835-ben »A steam voyage down the Danube« címmel megjelent müvében, Kropf Lajos : Gróf Széchenyi István angol ismerőseiről (Budapesti Szemle CL kötet, 1903, 336.) szóló dolgozatának adata szerint. 4 1 Farkasházy Hugónak 74 éves korában írt emlékezése szerint. (A herendi porcellángyár budapesti irodájának adattárában.)
