Folia archeologica 6. (1954)
Rózsa György: Megjegyzések a magyar történeti ikonográfia néhány kérdéséhez
MEGJEGYZÉSEK A MAGYAR TÖRTÉNETI IKONOGRÁFIA NÉHÁNY KÉRDÉSÉHEZ A »Magyar Művelődéstörténet«-című kiadványnak a XVI—XVII. századdal foglalkozó kötetében megjelent egy kép, amely az aláírás szerint a költő Ziínyi Miklós fiatalkori képmása (XLII. t. 1.). Az ábrázolt fiatalabb férfi a képen derékig látható, jobbra fordul és szembenéz. Tojásdadalakú areát hosszti haj keretezi, nyírott bajuszt visel. A jobb válláról a bal csípője felé haladó mentekötő láncot bal kezével fogja. A reprodukció eredetije az errevonatkozó jegyzet szerint 1643 körül keletkezett olajfestmény, velencei festő munkája. 1 A kép Ernst Lajos gyűjteményében volt, azzal együtt 1932ben kiállították a Nemzeti Múzeumban, 2 de a gyűjtemény árverésén, 1939ben már nem volt meg. 3 Zrínyi Miklós fiatalkori arcképei közül Elias Widemann 1646-ra datált rézmetszete kínálkozik az összehasonlításra 4 (XLIV. t. 1.). Az 1634 és 1666 között működött Widemann ezt a metszetet 1646-ban, Pozsonyban kiadott Comitum Gloriae Centum-című, 100 arcképet tartalmazó sorozatában jelentette meg. A szignatúra szerint a rajzot is ő készítette hozzá. A művész Bécsben dolgozott és Pozsonyban is járt, így feltehető, hogy látta a költőt, és rajza természet után készült. A rézmetszettel való összehasonítás útján könnyen meggyőződhetünk arróí, hogy az Ernst-gyűjtemény képe nem Zrínyi Miklóst ábrázolja. Nem szükséges az összes eltérések részletes felsorolása, elég csak a legfontosabbakat kiemelnünk. Zrínyi fejformája —többi metszetábrázolásával egybehangzóan —szélesebb, szögletesebb, mint a festményen ábrázolt férfié. Lényeges eltérés mutatkozik az orr formájában és a szemöldök ívében is. Az Ernst-féle kép tehát nem Zrínyi Miklóst ábrázolja. Bár az eredeti nem áll rendelkezésünkre, és. így az összehasonlításnál színekre nem támaszkodhatunk, a reprodukció alapján annyit mégis megállapíthatunk, hogy az Ernst-gyűjtemény képe a Magyar Történelmi Képcsarnok 560. leltári számú 1 Magvar Művelődéstörténet. Szerkesztette Domanovszkx S., Bp. é. n. 3. köt. 506, 562. 2 Varjú E.—Höllrigl J. : Ernst Lajos magyar történeti gyűjteménye. Bp. 1932. 47. lap. 21. sz. »Kétségen kívül élet után festett képmás.« 3 Az Árverési Közlöny XX. évfolvama 1939. 1. rk. számában nem szerepel. 4 Felirata : »COM : NICOLAVS A ZRINIO, S. C. Rq. M. CONS : BEL : CAM : LEV : EQVIT : GEN : per EXERC : GERcos VIG : SVP : PRAEF : AGAZ : REG: MAG: et LEGRAD: SVP: CAPIT : 1646.« — Alul jelmondat: »NEMO ME IMPVNE LACESSET.« — Jelezve jobbra lent : »Elias Wideman delin : et sculpsit.« — Rézmetszet. — 14,7x11,8 cm. — Magyar Történelmi Képcsarnok lt. sz. 4674. — Széchy K. : Gróf Zrínyi Miklós. Magyar Történeti Életrajzok. Bp. 1896—1902. 1. köt. 139—40. (képpel). — Patakv Г). : A magvar rézmetszés története. Bp. 1951. 246. lap. 103. sz.