Folia archeologica 3-4.

Hillebrand Jenő: A hazai ősrégészet jövője

284 HILLEBRAND: A HAZAI ŐSRÉGÉSZET JÖVÖJE 284 szarvas csont- és fogmaradványait továbbá a csak a diluviumban élő barlangi medve és a jelenkorban is élő barna medve csont- és fogmaradványait. Ebben a munkájában szerencsére gyakran, de még sem mindig, segítségére jön az a mésztuffa lerakódás, amely a diluviális rétegeket a jelenkori rétegektől elválasztani szokta. Habár szorosan nem tartozik jelen közleményem keretébe, mégis időszerűnek tartom annak a kérdésnek a felvetését is, hogy mennyiben tekinthető az ősrégészet történeti tudománynak, ahogy ezt igen sok ősrégészünk vallja. Szerintem ez elvben helyes is, de csak, és kizárólag csak abban az esetben merném az ősrégészetet egy történeti tudományszak rangjára emelni, ha az itt tárgyalt segédtudományok szolgáltatta adatok révén a földből kiásott régészeti dokumentumokat a történettudósoknak általában rendelkezésre álló dokumentumokkal tudományos szempontból egyenrangúvá tesszük. De mindaddig, amíg az ősrégészeti kutatásokat nemcsak olyan szakemberek végzik, akik a szerintem elengedhetetlenül szükséges és fentebb részletesen ismertetett tárgyi ismeretekkel rendelkeznek, úgy feltehető, hogy a kutatók által a tudomány számára szolgáltatott dokumentumok nem lesznek eléggé hitelt érdemlőek ahhoz, hogy ezeket a történettudósok által általában felhasznált dokumentumok értékével egyenrangusíthassuk. Mindezeknek előrebocsátása után felvetődik az a kérdés, hogy vájjon milyen űton volna elérhető az, hogy a hazai gyakorlati ősrégészek az itt felsorolt nélkülözhetetlennek minősített tudnivalókhoz hozzájussanak? Egy bizonyos, hogy azon az úton semmi esetre sem, hogy ezeknek a szükséges tudnivalóknak elsajátítását az illetők magánszorgalmára bízzuk. Ezt a megoldást, véleményem szerint, egyedül csak intézményes uton érhetjük el. Részemről a következő megoldást találnám a legcélravezetőbbnek: a Magyar Nemzeti Múzeum Szaktanácsa csak olyan ősrégészeti doktorátust tett gyakornokokat ajánlana a Nemzeti Múzeumhoz, vagy a vidéki múzeumokhoz múzeumi őrré való kinevezésre, akik a Tudományegyetemen a fentebb felsorolt szaktárgyakból alap- és szakvizsgát tettek vagy pedig amennyiben az keresztülvihető nem volna, a megfelelő kollégiumokból külön e célból megszigorított módon, kielégítően kollokváltak. Természetes, hogy ebből a célból a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatótanácsának meg kellene keresnie az illetékes egyetemi fórumokat, hogy a cél érdekében gondoskodjanak a megfelelő kollégiumoknak a tanrendbe való beillesztéséről, amennyiben ezek eddigelé nem szerepeltek volna még abban. Értekezésemet tehát azzal zárom le, hogy ezt a magyar ősrégészet jövőjének érdekében a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatótanácsának is szives figyelmébe és jóindulatába ajánlom. Függelékképpen még szóvá akarom tenni azt a sajnálatos körülményt is, hogy a magyar ősrégészet még ma sem rendelkezik az elengedhetetlenül szükséges mesterszavak felett. Ennek következtében az egyes szerzők kénytelenek hol idegen szavakat felhasználni, hol pedig saját felelősségükre egy a nép nyelvében talált kifejezést átvenni, sőt néha megfelelő űj magyar szavakat is alkotni. Ebből pedig előbb-utóbb okvetlenül bábeli zűrzavar fog származni, amely bizonyára nem fog a magyar ősrégészet fejlődésének javára válni. Ezen az állapoton tehát mindenesetre és minél előbb segíteni kell. Tekintettel arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának van egy működő Régészeti Bizottsága, én azt hiszem, hogy ez lehetne az a legmegfelelőbb szerv, amely a magyar ősrégészet megállapítandó mesterszavainak ügyét a legjobb kilátások reményében vehetné kezébe. Ezt a megoldást én a következőképpen gondolnám keresztülvihetőnek: A fent említett bizottság külön e célra kiegészítené magát egy-két ethnografussal és nyelvésszel és egy kiváló ősrégészeti kézikönyv (Déchelette könyve) alapján sorra venné az összes ebben a könyvben szereplő ősrégészeti mesterszavakat. És amennyiben kiderülne, ahogy ez sok esetben egészen bizonyosan meg fog történni, hogy a magyar ősrégészeti szakirodalomban nincsenek meg az azoknak megfelelő magyar kifejezések, ügy ez a bizottság igyekeznék ezekre vagy egy a nép körében már meglevő kifejezést hivatalosan leszögezni, vagy pedig szükség esetén egy elfogadható és a megfelelő fogalmat 100 o/o-osan fedő új magyar kifejezést találni. Szükség esetén meg kellene hallgatnia a bizottságnak egy-egy megfelelő mesterembernek véleményét is. Az így létrejött ősrégészeti mesterszótárt aztán a Tudományos Akadémiának nyomtatásban ki is kellene adnia és az összes illetékes, illetve érdekelt szakembereknek miheztartás végett megküldenie. Ha netán a fentebbi bizottsági úton való megoldás bármely előre nem látható oknál fogva keresztülvihető nem lenne, úgy elsősorban