Folia archeologica 3-4.

Csalog József: A magyarországi újabb-kőkori agyagművesség bükki és tiszai csoportja

2 CSALOG: A MAGYARORSZÁGI ÜJABB KŐKORI AGYAGMŰVESSÉG mégis megemlítenünk, hogy A. Schliz, Beiträge zur prähistorischen Ethnologie című munkájában 3 mégis két variánst különböztet meg az akkoriban egynek vett szalagdíszes csoport emberének tipuskeretén belül. Egy keskeny, magas és a finomabb részleteket is feltüntető koponyájút, mely szerinte a lengyeli sírok emberére, — tehát a tiszai őslakosságra jellemző — és egy zömökebb, rövidebb koponyájú, alacsony arcrésszel bíró variánst, mely a spirálmeanderes csoport emberét jellemzi. Tekintettel arra, hogy a bükki kultúra — mint alább látni fogjuk, de Tompa szerint is — sokkal közelebb áll a csehmorva-alsóausztriai spirálmeanderes csoporthoz, mint a tiszaihoz, nagyon valószínűnek látszik, hogy az eddig még ismeretlen bükki ember is a Schliz-féle második típushoz tartozott s így lényegesen eltért az eddig leszármazottjának vélt tiszai varianstól. E kérdésnek végleges eldöntése ezidőszerint még az anthropológia feladatai közé tartozik. Annyit megállapíthatunk azonban már most is, hogy Schliz idézett vizsgálódásai nem kedveznek Tompa azonos emberraszt feltételező leszármazási elméletének, s hogy a végleges megoldás érdekében az idevágó anyag gondos összegyűjtése révén érdemes munkát végezhetnek ásató régészeink. II A tiszai és bükki kultúra díszítőstílusának szembeállításánál már jóval nagyobb anyag áll rendelkezésünkre. E téren mindenekelőtt az eddigi kutatásnak egy lényegbevágó tévedését kell kiigazítanunk. Tompa idézett művében

4 és a bodrogkereszturi neolithikumról írt dolgozatában 5 ugyanis azt írja, hogy «a tiszai kerámia egyenesen futó és hirtelenül iránytváltoztató vonaldíszeinek vezetésében rendszert, szabályt nem találunk, a felületek díszítése pedig stílustalan, anorganikus és érthetetlen.» Hogy e felfogás teljesen téves és elhibázott, kitűnik akkor, ha éppen Tompának fényképreprodukciókban bemutatott tiszai anyagát tesszük vizsgálódás tárgyává. Megengedjük, hogy a tiszai kerámia kivitele gyatrább a bükki produktumokénál s hogy gyakran elnagyolt rajzú darabok is akadnak, ennek oka azonban elsősorban az edénykészítéshez 3 Praehistorische Zeitschrift, 1912, 41. oldal. 4 Tompa, i. m. 40. oldal. 5 Tompa Ferenc, A neolithikum Bodrogkeresztaron. Arch. Ért. 1927, 36. oldal.felhasznált agyag minőségében keresendő. Míg ugyanis a bükki őslakosságnak a Felföldön a legjobb agyagfélék álltak rendelkezésre, addig az alföldi tiszai lakosságnak humusszal, vagy egészen silány agyaggal kellett beérnie. Arról azonban, hogy a tiszai kerámiát díszítés szempontjából stílustalannak nevezzük, mint látni fogjuk, szó sem lehet. Az I—II. táblán látható tiszai cserépanyagot Tompa idézett művéből vettem. Jól szemügyrevéve ezeknek díszítéseit, világosan előttünk állanak a tiszai kerámia stílussajátosságai. Az edények felülete mindenekelőtt szakaszokra, kisebb-nagyobb mezőkre oszlik, miáltal a felületeket beborító díszek mintegy keretbe foglalva jelennek meg. Az egyes fényképreprodukciók mellett látható rajzok azonban arról is meggyőznek bennünket, hogy a Tompa által szeszélyesnek és rendszer nélkülinek nevezett vonalas díszítés is jól értelmezhető. Aránylag könynyen felismerhetők azok a minták, melyeknek vonalközeit készítőjük váltakozó irányú sraffozással látta el (I. tábla A, 1), vagy melyeknél minden második vonalközt sraffozott, vagy töltött ki benyomkodott pontokkal (I. tábla B, 3,. II. tábla A, 3,). A sraffozáson és pontozáson kívül azonban a mintát sokszor a vonalközöknek váltakozva történt fehér, fekete, vagy piros, esetleg sárgaszínű kifestése is felismerhetővé tette. (L. Tompa, i. m. XXXIX. tábla 10. és XLII. tábla, 4. kép). Fellép a festés néha önállóan, karcolt kontúrok nélkül, vagy azokat helyettesítve is. (L. Tompa, i. m. XLVIII. tábla, 3, 6, LV. tábla 5. kép). Azon daraboknál, melyeknél a vonalközök váltakozó sraffozása, vagy kifestése hiányzik, illetve elmaradt, a pusztán vonalkarcolatos minta sem nevezhető még értelmetlennek. Pótolva az elmaradt festést, a minta az I—II. tábla rekonstrukcióinak módjára válik felismerhetővé. A fentebb bemutatott díszítőminták kivétel nélkül a végtelenségig folytathatók és minden esetben négyzetes, vagy rombikus rács szemei közé illeszthetők. Gyakran előfordul közöttük a váltakozó irányban sraffozott, sakktáblaminta (I. tábla A, 1.), a váltakozva pozitív és negatív sarkos kettős «L», illetve «Z» minta; (I. tábla A, 1. kép bal fele, 2, 3. kép), a hasonló elhelyezésű sarkos «S»-ekből álló minta (I. t. A, 3. b, I. B. t. 1. 2.), a farkokkal ellátott sarkos «S» (I. B, t. 3.), vagy hasonló apró motívumok összevonásából keletkezett, ugyancsak pozitív és negativ egységekből álló díszítés. Ez utóbbiakra