Folia archeologica 3-4.

Szabó Kálmán: Ásatási segédeszközök

BIBLIOGRAPHIA 315 a sánc területén a jazygok telepei, de az Árpádkorban is lakták felszínét. Két kilométer távolságban tőle avar temető van. örömmel fogadjuk a jó újítást, a jó légi felvételt. (II. tábla.) Dr. Sőregi János, VEZETŐ A DÉRI MÚZEUM RÉGÉSZETI OSZTÁLYÁBAN. II. kiadás. 1939. (A Déri Múzeum Régészeti Osztályának ismeretterjesztő közleményei. 10. füzet.) A katalógus igen ügyes és használható összefoglalást nyújt a múzeumlátogató közönség számára, gazdag képanyaga révén pedig a szakembernek is jó tájékoztatást ad a Déri Múzeum anyagáról. Különösen ez utóbbi előnye teszi e kis füzetet értékessé. Sőregi fejtegetései az idevágó irodalom széleskörű ismeretére vallanak, tehát jó és megfelelő felvilágosítást nyújtanak a tanulnivágyó nagyközönségnek. Ha most egy két elírást felsorolunk, azt csak abból a szempontból tesszük, hogy egy esetleges további kiadásnál a szükséges javítások keresztülvihetők legyenek. Kifogásaink a következők: A neandertáli ősember (Homo Mousteriensis) nem a chelléen, hanem a mousterien embere (8. o.). A solutréen embere nem tekinthető «önálló keleti rassznak», tekintettel arra, hogy eddig alig egykét csontváza ismeretes. Az önálló keleti jelleg, csak a műveltségére állapítható meg. Műveltségi jelleg és rassz (fajta) nem egyértelmű fogalmak (10. o.). Az őskőkor emberének művészete nem «stilizált», mintahogy azt Sőregi állítja, hanem éppen fordítva, természetábrázolásra törekedett. Vaerworn kimutatta, hogy a képek hű rögzítése a kezdetleges lélekállapotnak inkább megfelel (fizioplasztikus művészet), mint a stilizálás (ideoplasztikus művészet). 14. o. Meg kell még jegyeznünk, hogy a régebbi irodalomban és a szerző által is kunyhónak értelmezett falfestmények, igen sok esetben állatcsapdának bizonyultak. (Max Lindner. Die Jagd der Vorzeit. '1937. 42—46. o.) 15. o. Nem érthetünk egyet szerző azon felfogásával sem, hogy a harangalakú kultúra Magyarországon «fogamzott». Minden jel arra mutat, hogy ezek a népek idegenből nyomultak be a Kárpátmedencébe, két eddig ismeretlen fémet hozva magukkal: az ezüstöt és a bronzot (26. o.). Úgyszintén tévesnek tartom szerző azon megjegyzését, hogy a vasat Magyarországon későn ismerték meg. A vasat Magyarországra az ázsiai lovasnomád területről érkező első behatások hozták el, még jóval a szkíták előtt. Ezt bizonyítják a vassal fellépő keleti eredeti tárgyi formák is. (Ilyen például többek közt az úgynevezett vas «Ärmchenbeil», amely formát Magyarország közvetített keletről nyugatra). A vas valószínűleg Magyarországon keresztül jut el a nyugati népek ismeretébe (Hallstatt С kor). 43. о. А 60—61. o.-n ismertetett agyagbányászás igen kétes értékű. A megadott méretek alapján valószínűen szarmata-jazyg lakóvermekről van szó, amelyek Párducz Mihály kutatásaiból ismeretesek. Mindez nem jelenti azt, hogy ne ajánljuk a jó tájékoztatást nyújtó könyvecskét szakembereink figyelmébe. A múzeum leletanyagából közölt tárgyak fényképeit a maguk helyén ismertetjük. Sőregi János. A DEBRECENI DÉRI MÚZEUM ÉVKÖNYVE. 1937 (1938). A Déri Múzeum a műemlékek gondozását is feladatának érzi. Ez igen helyes, mert a Műemlékek Országos Bizottsága a kisebb értékű romemlékeit már nem részesíti kellő figyelemben (30. о.). «A cégénydányádi cölöpök rejtélye». Cégénydányád a Szamos mentén fekszik. Sőregi kutató útja alkalmával egy újkori malomgátra akadt (51—52. o.), amelynek cölöpéi között újkori hulladékkal vegyest valószínűen bronzkori hulladékot is lelt (bronzkor III? 50. о. 16. kép 1—7). Az állítólagosán rómaikori cserepekről nem tudunk fogalmat alkotni magunknak, mert csak átmetszetüket adja. (50. o. 16. káp, 8—13). Ugyanerről a lelőhelyről egy bizonytalan korú csontnyílhegyet is közöl (51. o. 17. kép). Az Évkönyvben közölt képanyagot a maga helyén ismertetjük. Mendöl Tibor—Dr. Zoltai Lajos, DEBRECENI HALMOK, HEGYEK, EGYÉBB TERMÉSZETES ÉS MESTERSÉGES EMELKEDÉSEK U. M. LAPONYAGOK, TELKEK, ÜLÉSEK, DOMBOK, GERENDEK ÉS HÁTAK, A VÁROS HATÁRÁBAN, VALAMINT KÜLBIRTOKÁN. Debrecen, 1938. Könyvismertetés. (Debreceni Szemle, 1939. 138—139. o.) Zoltai könyvében Debrecen környékének dombjait ismerteti és a dombok régészeti leleteit is felsorolja. Molnár József, LEVÉL HAJDÚNÁNÁSRÓL. Debreceni Szemle. 1939. 271—278. o. A hajdúnánási Református Gimnázium kis múzeumából őskori leleteket is említ: cserepek, pattintott kövek, bronz csákány, őrlőkő, néhány díszített bronzgyűrü (273—274. o.). Dormutil Árpád, MAROSI ARNOLD. Székesfehérvári Szemle, 1939. 1 —10. o. Megemlékezés. Dormutil Árpád, MAROSI ARNOLD IRODALMI MUNKÁSSÁGÁNAK BIBLIOGRÁFIÁJA. Székesfehérvári Szemle. 1939. 10—22. o. A bibliográfiából egy gazdag tudású, keresztény és magyar egyéniség körvonalai bontakoznak elő. Lovas Elemér, GYŐR KÖRNYÉKÉNEK ŐSKORI ÉS ÓKORI LAKOSAI. Győri Szemle. 1938, 127—152. o. Bevezetésképen felvázolja Győr környékének geológiai múltját, majd a jégkorszaki ember magyarországi, főleg dunántúli nyomait veszi számba. Győr környékén az első nyomok a mezolitikumban kezdődnek. (A legújabb eredmények szerint a magdalenien végén.) Ismertet egy koponya csonttöredéket, amely Győrött négy méter mélyen, kavicsrétegből került elő (brachicephál koponya os parietalisa), 130. o. Az emlékek nyomán foglalkozik a szalagdíszes agyagművességgel, (131. o.) a badeni kultúrával (131. о.), a harangalakú edényekkel (132. o.) itt azonban azt hiszem, hogy valami félreértés lehet, mert Győr környékéről nem ismerek ilyen leleteket, a felhozott rézbalta és gyöngyök más kultúrák emlékei. Foglalkozik a Szarvas—Vucedol-i forrnakörrel (egy-két cseréplelete van a győri múzeumban), azonban az itt felemlített tápszentmiklósi edény és fúrt kőbalta a bádeni korba tartozik (132. o.), az aunjetitzi formahatásokkal és a bronzkor II. periódusával (132. o.), majd III. periódusával (133. o.). (A népesség fajiságára vonatkozó fejtegetéseket bizonyos kétkedéssel olvastam.) Megemlékezik a bronzkor IV. periódusáról, majd az illirekről (lausitzi kultúra). Az itt elmondottakhoz hozzá kell fűznöm, hogy a lausitzi formakör régebbi szakaszában (Hallstatt А—В), még nem ismeri a vasat. A vas csak későbben, a Hallstatt С szakaszában terjed el az «illirek» között, akik azonban minden valószínűség szerint nem feltalálói ä. vasnak. A vas a steppenomád népek ősi tulajdona. Hogy az illirek «a hold és nap imádására szorítkoztak», az nem oly bizonyos, az emlékekből egyenlőre csak erős halottkultuszra és termékenységi mitológiára