Folia archeologica 3-4.

Szabó Kálmán: Ásatási segédeszközök

292 BIBLIOGRAPH IA nehmen kann, wenn ich sie 'hauptsächlich aus Publikationen kennen gelernt habe. Publikationen sind darum da, um mit Kritik gelesen zu werden, darum würde es mir zur Freude gereichen wenn Tompa dasjenige, mir unbekannte Material, welches er kennt und welches meine Ansichten wiederlegt, publicieren täte. 6. Die Tatsache, dass ungarische und ausländische Autoritäten noch keine geschriebene Kritik zu der bekannten neolitischen Arbeitshypotese Tompa's äusserten, ist noch kein Beweis gegen die Stichhältigkeit meiner Ansicht. Ich erwarte mit Neugierde, was die durch Tompa angeführten Fachkreise, nach der Drucklegung meiner Arbeit dazu äussern werden. Ich will hier zur Unterstützung meiner Meinung keine Autoritäten anführen, da ich eine derartige Beweisführung als unstatthaft beurteile. Es ist aber sicher, dass während eines Vortrages in Berlin welches das hier aufgerollte Tema behandelte, mehrere der von Tompa als Gegenbeweis angeführten Herren, sich meiner Anshauung anschlössen. 7. Meine Arbeit — aufgeteilt in mehrere Abteilungen — beurteilt das Tema nicht nur von der stilkritischen Seite her. Die Tatsache, dass ich auch die stilkritischen Untersuchungen heranzog, entsprang derjenigen Überzeugung, dass eine ernst zu nehmende, gewissenhafte Urgeschichtsforschung ohne Stilforschung nicht bestehen kann. Eine Vernachlässigung dieser Betrachtungsweise kann ich sogar in den Arbeiten von Tompa nicht entdecken. Es ist schade, dass Tompa denjenigen Teilen meiner Ausführungen, die ausserhalb der Stilkritik lagen, keine Aufmerksamkeit schenkte und auf meine Argumente nicht mit Argumenten antwortete. József Csalog Prinz Gyula: MAGYAR FÖLDRAJZ. I—

III. Budapest. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda. Hungarológia sorozat. Nem feladatom, hogy e helyen a könyvvel részletesen foglalkozzam. Csupán a szigorúan vett őstörténeti fejezeteket teszem bírálat tárgyává. A könyv természetesen az ősrégészt is mélyen érdekli, mert az ősrégész egy lépést sem juthat tovább tudományában a földrajzi környezet ismerete és tanulmányozása nélkül. A könyv ezen a téren sok nélkülözhetetlen eredményt közvetít. Egészen más a helyzet azonban midőn szerző az ősrégészet területére lép át, ahol csak másodkézből vett adatokra és már nem saját kutatásaira támaszkodhatik. Kritikai érzéke itt úgylátszik felmondta a szolgálatot, mert számunkra érthetetlen módon teljesen önkényes megállapításokat ismertet. Ilyen esetben sokkal jobb lett volna a másodkézből vett adatok helyett, az illető területen sokévi kutatás alapján otthonosabban mozgó illetékes szakembereknek adni át a szót. Korunk szintetikus látásra törekszik. Ez azonban csak félreértésekhez vezethet akkor, ha valaki önmaga akar mindenhez érteni. Az igazi szintézis akkor áll elő, midőn valamely vállalkozás, vagy munkaközösség keretében a különböző szakemberek egymást kiegészítő és alátámasztó munkálkodását tudjuk biztosítani. A továbbiakban szerző őstörténeti megállapításait, az érthetőség kedvéért bizonyos szempontok szerint csoportosítva közlöm. Prinz Gyula a második kötetben «Az ország munkaföldrajzi kialakításának fejlődéséről» értekezik (31—35. o.). Fejtegetéseihez egész Európára vonatkozó térképeket csatol. A térképek arra hivatottak, hogy a «mezőgazdasági haladás történelmi főöveit» szemléltessék. E történelmi főövek alapján mindegyik térkép négy összefüggő foltban ábrázolt tagozottságot mutat. Lássuk az első térképet, amely felírása szerint a Kr. e. 1000 Európáját vetíti elénk. E térképen «az ősi műveltség területe» megfelel a nem sokkal régebben összeomlott «mykéni koiné» területének, tehát nem kifogásolható, csak az az érthetetlen, hogy miért sorolja ide Syriát is? Jobb lett volna a kisázsiai Hetita birodalmat ide sorolni. A másik három kategória közt már teljesen önkényesen osztja fel Európát. A gazdag északeurópai bronzkort a «legalacsonyabb, a természeti gyüjtőgazdálkodás» mostoha övezetébe sorolja. Indokolása szerint Magyarországot «az alacsonyabb fokozatot képviselő, természeti (vad) népesség lakta erdőség gyűrűje vette körül». «Ilyen erdei népesség volt tőle északon Finnországig, a legalacsonyabb ösztönállapotban élők határáig». E mondatokból megítélhetjük, hogy szerző honnan vette fikcióit. A földrajzi kép alapján visszakövetkeztetett az esetleges régi állapotra, anélkül, hogy a tárgyi emlékanyagot figyelemre méltatta volna. Ez módszertani mulasztás. Az emlékanyag arra figyelmeztette volna, hogy a kérdés nem ily egyszerű. Az északeurópai és a gazdag finn és skandináv bronzkor, kultúrailag egy színvonalon állott a kontinentális «belle äge de bronzéval, egy «erdőfikció» alapján tehát nem sorolható a kezdetlegesség vagy «legalacsonyabb ösztönállapot» kategóriájába. A magyarországi helyzetet sem ítéli meg helyesen. Magyarországot ezen a térképen teljes egészében a «szervezett pásztorkodás» területébe osztja be. Indokolása: «Az ország tájképének fejlődési fokozati állapota, már a Kr. *e. II. évezred végén a szilajpásztorko-