Folia archeologica 3-4.
Pásztoryné Alcsuti Katalin: Giovanni Cornaro pecsétgyűrűje
272 PÁSZTORYNÉ: GIOVANNI CORNARO PECSÉTGYŰRŰJE GIOVANNI CORNARO PECSÉTGYŰRŰJE A Magyar Történeti Múzeum történeti tárának teljes anyagáról cédulakatalógust készítünk. A gyűrű-anyag raktáron levő részének feldolgozásánál a sok jelentéktelen, valóban csak a raktárba való gyűrű között akadtam az alább ismertetett darabra. Egy darabból készült arany pecsétgyűrű ez (I. t. 1). A fej felé kissé kiszélesedő, lapos abroncsa van, amelyen hosszában párhuzamosan két barázda megy végig a fej két oldaláig. Az ugyancsak lapos fej köralakú. Vésete (I. t. 2) hasított pajzs, amelynek jobb mezője sima, a bal pedig mélyített; a mélyített rész egymást keresztező sűrűn vésett vonalzással, ú. n. damaszkolással van borítva. Mivel a pecsétgyűrű vésete negativ, a lenyomaton a heraldikai bal mező a sima és a jobb a damaszkolt. A pajzs körül két köralakú vonalkeretben a következő körirat olvasható: S (igillum) IOßAI7(n)ISCORПЖН. (Az I. t. 3. kép a gyűrű gipsz lenyomatát adja felnagyítva.) A gyűrű átmérője a fejnél T9 cm, az erre merőleges átmérő 2 cm (minthogy az abroncs kissé lapított köralakú), a fej átmérője 1-2 cm, az abroncs legkisebb szélessége (a fejjel szemben) 0-4 cm, legnagyobb szélessége (a fej kétoldalán) 0-6 cm. Az abroncs vastagsága csak mintegy 0-03 cm, a pecsétlőlap vastagsága pedig nem egészen 0-1 cm. Ez a gyűrű Jankovich Miklós gyűjteményében volt és 1832-ben került a Nemzeti Múzeumba. Leltári száma Ann. Jank. 101. A Jankovich-féle latinnyelvű leltári napló, amelyet a Múzeum őriz, leihelyet, vagy egyéb provenienciát ennél a gyűrűnél nem ad meg. Csak annyit fűz hozzá, hogy «ez a Cornarius vagv orvos, vagy XVI. sz.-i velencei dogé volt.» 1 1 «Hic Cornarius aut medicus aut vero Venetorum princeps seculo 16 t o fuerat.» Giovanni Cornaro 1709 és 22 között volt doge. Ami pedig az orvost illeti, akit a Jankovich-leltár írója említ, ez nem lehet más^, mint Cornarius, azaz Hagenbutt, később bécsi egyetemi orvostanár, aki a XVI. sz.-ban két évet töltött Nagyszombatban. 2 A gyűrű azonban, mind formája, mind feliratának betűtípusa alapján, lényegesen korábbinak tűnt. Hozzá kell tennem, hogy a Jankovich-leltár megállapításait mindig igen nagy óvatossággal lehet csak elfogadni. Kutatni kezdtünk tehát a gyűrű tulajdonosa után. Kutatásunk, mindjárt az elején, váratlan sikerrel járt, amennyiben dr. gr. Zichy István, a Történeti Múzeum főigazgatója 3 talált egy, Giovanni Cornarora vonatkozó adatot, Pompeo Molmenti, La storia di Venezia nella vita privata című munkájának ötödik kiadása I. kötetében. 4 Molmenti azt írja az említett helyen, hogy, «amikor, 1290-ben, III. Endrét megkoronázták, ő az anyját, a velencei Tommasina Morosinit nagy pompával visszakisértette Magyarországra (ahol talán egyszer már járt, férjével, Utós?ülött Istvánnal), mert kívánta, hogy segítőtársa legyen a kormányzásban. 1291-ben a velencei Nagy Tanács elhatározta, hogy a királynét (csak a király anyja volt) követséggel és ezen kívül Giovanni 2 Dr. Magyary-Kossa Gyula, Magyar orvosi emlékek. Budapest, 1931. III. pag. 182. 3 Itt mondok neki köszönetet a kutatásnak ezzel helyes útra való irányításáért. Köszönetet kell még mondanom két kollégámnak: dr. Bartha Dénes egyet, magántanárnak, aki a középkori olasz és latin kézirású szövegek elolvasásában végzett fáradságos és fontos munkát és dr. Huszár Lajosnak, aki Olaszországban, a helyszínen keresett analógiákat a gyűrűhöz, úgyszintén Giulio Lorenzettinek, a velencei városi múzeumok igazgatójának és dr. Pietro Zorzanellonak, a velencei Szt. Márk könyvtár könyvtárosának, akiktől a legértékesebb adataimat kaptam. 4 Bergamo, 1910. pag. 447.
