Folia archeologica 3-4.

Radnóti Aladár: A zalahosszufalusi ezüstlelet

103 RADNÓTI: A ZALAHOSSZÜFALUSI EZÜSTLELET hódítás útja Itália felől Pannoniában: a Balaton árkának iránya. A hadiutak, amelyek a Drávavonal katonai táborait a Duna-vonal előretolt állomásaival kötötték össze a hódítás idejében, a Balaton két partján haladtak.

4 A hódítás katonai útjainak csak egyes szakaszai vannak a későbbi itinerariumokban megemlítve, mivel a tartományon átmenő forgalom más irányú lett és a tartomány belső úthálózata is kiépült.

5 Amint a Balaton fekvése minden kétséget kizárva meghatározza a felvonuló katonaság útját,

6 addig a Balatontól nyugatra elterülő völgyekkel tagolt vidék éppen nem kedvezett a felvonuló katonaságnak és komoly akadályt jelentett az útépítőknek. Mivel azonban ezek az útak éppen stratégiai fontosságuk miatt lehetőleg a legrövidebb távolságot választották, a hosszanti völgyeket éppen keresztbe kellett metszeniök. Metszőpontjaik a patakok átkelői. A zalahosszúfalusi kincs lelőhelye ilyen átkelő a Zala folyón. Az út kelet felől, Keszthely irányából, Szentgyörgyvárnál

7 ereszkedik le a dombhátról a Zala völgyébe; a folyó másik oldalán fekszik a Bocsotahegy majorság, ahol leletünket megtalálták. Itt feltétlenül fontos átkelő volt a folyón, mivel a római út nyoma a jobb parton jól látható, amint egyenesen nyugati irányba halad egy mellékvölgyön fölfelé. Valószínűleg tovább is egyenes irányban haladhatott az út nyugat felé, mivel egy másik metszőpontja Pölöske is ismeretes, mint római 4 A. v. Domaszewski, Westdeutsche Zeitschrift 21, 1902, 180 skk III t. 5 A római foglalás útvonalait Domaszewski után (id. h.) a későbbi kutatás nem kísérelte meg visszaállítani. Főleg Finály Gábor bírálja részletesen Domaszewski kezdeményezését (Arch. Ért. 23, 1903, 164 skk; Notizie degli scavi 1914, 415 sk), de korai útvonalakra vonatkozólag nem jut tovább. Domaszewski kiindulása a teljes úthálózat rekonstruálására nem is alkalmas (beneficiarius-állomások). Nála elsősorban hiányzik a terepismeret, amelyhez a helyszíni részletkutatások hiánya is járult. De a helyszíni kutatás segítsége a pannóniai úthálózat rögzítéséhez még a legutóbbi összefoglalásban is hiányzik, v. ö. A. Gráf, Übersicht der antiken Geographie von Pannonién (Diss. Pann. I 5) 1936. Kiegészíthetők a hézagos irodalmi adatok a római foglalás útvonalaira bizonyos leletek elterjedésével. Megpróbálkoztam evvel PWRE VII A 1, 82 sk «Tricciana»; Arch. Ért. 52, 1939, 149 sk. 6 A. v. Domaszewski, id. h. 183 sk. A déli parton végighaladó útvonalra 1. Radnóti A., id. h. 7 Mint római lelőhelyet említi Kuzsinszky В., A Balaton környékének archaeologiája 1920, 44 sk. Az itt talált figurális bronzedényről Hekler A., Múz. Kvt. Ért. 3, 1909, 203; Radnóti A., A pannóniai római bronzedények (Diss. Pann. II 6) 1938, 145, 54 t., 1, la—b. lelőhely.

8 További iránya már bizonytalan, vagy Alsólendva irányába délre kanyarodik 9 és Poetovionál (Pettau-Ptuj) éri el a Dráva völgyét, vagy ha kelet-nyugati irányát megtartja, akkor az út kiinduló pontja Flavia Solva (Leibnitz), a szomszédos Noricum egyik útcsomópontja, amely ugyancsak fontos szerepet játszott a középső Duna-vidék romanizációjában.

1

0 Úgy hiszszük, hogy az elrejtett kincslelet szorosan összefügg a vázolt római úttal, amelynek egyik fontos hídfőjénél került a földbe.

1

1 Említettük, hogy Zalahosszúfalun a bronzérmeket az ezüstöktől elkülönítve bizonyos távolságra találták egymástól. Mivel mindkét helyen hasonló körülmények között egy-egy nagyobb agyagurnában találták az érmeket, ez valószínűvé teszi, hogy egy zárt lelet két részével állunk szemben. Összetartozásuk mégis csak abban az esetben vehető eldöntöttnek, ha a dénárok datálása is megfelel a már ismertetett bronzérmek időmeghatározásának. Egyben csak a dénárok datálását tarthatjuk teljes érvényűnek az ezüstcsésze és a karperec korára, mivel ezekkel' találták együtt a tárgyakat. Az urnák tanúsága az érmek pontos «post quem» datálása mellett elhanyagolható; ez esetben a házi kerámia időbeni előfordulását is az érmek segítségével lehet meghatározni. A jól iszapolt, finom szemcséjű világosszürke urnaalakú edényekből, amelyekben a kincsleletet a földbe rejtették, alig maradt reánk néhány töredék; ezeket már a kincs megtalálásánál összetörték (II. tábla 4, 5a—b). Az egyik edény nagyobb fenékdarabját (fenékátm. 101 mm), a másik edény kihajló szájrészét erős hornyolással, valamint kisebb fenékdarabját (fenékátm. 93 mm) mutatjuk be. Ezek a töredékek 8 A keszthelyi Balatoni Múzeum legszebb bronzedényei innen valók: Radnóti A., Diss. Pann. II 6, 104, 36 t. 5—6. Téves értesülésen alapszik ebben a munkában két másik kiemelkedő szépségű bronzedény lelőhelyének megjelölése a keszthelyi múzeumból: id. h. 116, 47 t., 1 —la és 134 sk, 39 t., 2—2a; ezek lelőhelye is Pölöske. 9 Azonosítva esetleg Halicanummal (Itin. Ant. 261, 9 és 262, 4; Anou. Rav. 216, 3; Ptolemaios II 14, 4: 'OXi^axov), v. ö. Dervarics K., Zalavármegye Évkönyve 1896, 203 skk; Finály G., Nomenclator 40, Gráf A., id. h. 69, 5 jegyz. 1

0 W. Schmid, Flavia Solva 2 kiad. 1917, 6 sk. 1

1 Kívánatosnak tartjuk a kincslelet helyén a hitelesítő ásatás megejtését, amely esetleg jobban megvilágítja az elrejtés körülményeit. Nem messze az elrejtés helyétől római épülettörmelékek kerülnek elő a szántóföldeken.