Folia archeologica 1-2.

László Gyula: Egy régensburgi vállkő

KÖNYVISMERTETÉSÉK-BIBLIÓGRAPHIH 255 gálattal és külföldi tanulmányutakkal alapozták meg és bővítették». Ez elősorolásból hiányzik az egyik legfontosabb kellék: vidéki gyűjteményeink anyagának rendszeres, szakszerű tanulmányozása, amely nélkül központi gyűjteményünkben felhalmozott régiségeink kezelése és tudományos feldolgozása fogyatékos. Csakugyan, Gallus Sándor a zengővárkonyi lelőhelyen nem járt, az előkerült anyagot sem in situ, sem a pécsváradi, illetőleg pécsi vármegyei múzeumban nem látta. «Fokozottabb és igényesebb bírálat»-n&\ a bírálónak nemcsak a kiadványt, hanem a kiadvány régiséganyagát is föltétlen ismernie kell, mert «

й könyvalakban közreadott őskori anyag nem helyettesitheti sohasem az eredeti tárgyak tanulmányozását». Azonkívül az anyag nemismerése könnyen a jelentőség lebecsülésére vezethet, amint az Gallus Sándornál is tapasztalható. Először tehát az anyag jelentőségéről és a kiadvány terjedelméről kell néhány szót szólnom. Őskori régiségeink tudományos jelentőségének megállapításánál az őskorral behatóan foglalkozó szakembereket is meg szoktam kérdezni, ha kiadásról van szó. A szóbanforgó mű képanyagának bemutatása után az első helyen illtékes múzeumi vezető szakembernek hivatalos helyen nyilvánított véleménye az volt, hogy a világháború óta jelentékenyebb őskori lelet sehol sem került elő; egyúttal melegen ajánlotta, hogy a tervbevett kiadványból 2000 példány nyomassék. Szűkös anyagi viszonyaink okozták, hogy ez esetben körülbelül 40—40 oldal juthatott a kétnyelvű szövegnek és hogy a mű csupán a szokásos 500 példányban jelenhetett meg. Ehhez a szöveghez járul 20 olyan tábla, mely az ásatás zárt leleteit (I—XX. t.) és 10 olyan, amely az ásatás során előkerült és korábban talált szórványos leleteket szemlélteti. Az előbbi 20 táblából 7-5 tábla nem a lelettárgyakat, hanem a sírokat in situ mutatja be. Ezek levonásával tehát a szóbanforgó leletanyag értékesebb részére, a zárt sírleletek teljes számú bemutatására 12-5 tábla marad. A 8 színes tábla (XXI—XXIX.) a megelőzően, leletegyüttesükben ábrázolt fontosabb díszes edények festéséről ad fogalmat. А XXI. tábláról később lesz szó. De minek ez a részletes igazolás? A zengővárkonyi leletek tudományos jelentőségéről most már — az első közlemény megjelenése után — maguk a leletek mindennél világosabban beszélnek. Hogy a szakszerűen feltárt 78, többé-kevésbbé gazdag leleteket tartalmazó sír kimerítő ismertetésére a fenti szöveg és táblamennyiség túlságosan sok-e, különösebb szakismeretek nélkül is akárki eldöntheti. Gallus Sándor bírálatának nagy része a közlés módszerével foglalkozik. De módszertelenül jár el. Ugyanis az általam körvonalazott módszert hiányosan ismerteti, annak csak egy részével vitatkozik s ezzel a megtévesztő eljárással a módszertani kérdést mellékvágányra tereli. Hiánytalanul így szól ez az idézet: «... a következőkben áll e régóta ismert módszer érvényesítése. A kritikai kiadvány mindenekelőtt hiánytalanul közölje a lelőhely anyagát, ne pedig szemelvényesen. Lehetőleg rögzítse le, sőt rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek annak földbekerülésére jellemzők. A leletkombinációk hiánytalan feltüntetése és a stratigraphia tehát elengedhetetlen alapkellékek. Végül ide tartozik a közlésre kerülő anyag szabatos meghatározása, kimerítő ismertetése. A typologiai osztályozás csak mindezek után következhet.» Ebből látható, hogy itt nem új módszer bevezetéséről, hanem egy régóta ismertnek érvényesítéséről van szó. Ennek lényege nem az, hogy minden egyes lelettárgy számszerint közöltessék. Lehet hiánytalanul közölni egy lelőhely anyagát úgy is, hogy a szórványos leletek százaiból a főbb típusokat és azok variánsait közöljük. így történt az a zengővárkonyi anyagnál is. Nem is volna szabad arra gondolni, hogy ezáltal a kritikai kiadvány elve kárt szenvedhet. А XXX—XXXIX. táblákon közölt szórványos leletek kis hányadát alkotják az egész szórványos anyagnak, melynek jó része az ásatások előtt gyűlt össze. Dombay szövegének több helyén említi a szórványos leletek mag у sokaságát» vagy az «ezrekre menő kovaszilánkokab; «tömegesen található, sokszor felhasogatott, majd megpörkölt és üszkös őz, szarvas, tulok és vaddisznócsontok, továbbá ezen állatok csontjaiból készített eszközöket és ékszerekeh (3., 4., 31., 36., 37. о.). А XXX. t. 3, 6—9 alatti vonaldíszes cserepeknél több vonaldíszes nem került elő a szórványos leletek között. Festett cserép (XXX. t. 1 — 2, 4—5) több, mint 100 van. A táblán csak a mintásak vannak közölve. Az agyagnehezékekből és orsógombokból összesen mintegy 50, a csonttükből 250—300, furattermékből több mint 100, köszörűkövekből közel 50 darab van, stb. stb. A kiválogatás munkáját a szerző a legnagyobb gonddal és körültekintéssel végezte. A fenti idézet lényege ellenben az, hogy a typoloígiai módszert az azt megillető helyre utasítja, szemben az előtte jelzett követelményekkel. Gallus Sándor bírálata erről a nagyhorderejű kérdésről nem szól. Szükség esetén még részletesen vissza fogok erre térni. Szemelvényes kiadáson nem az olyan értendő, amelyben a szórványos leletek «azonos tipusu garmadát» a legszükségesebb variánsokra szorítva közöljük, mint a szóbanforgó kiadványban, ellenben az olyan, amelyben a szerző egyéni belátása szerint válogat egy zárt temető-, vagy telep-anyag leletkombinációi között és csak azt közli, «.ami a szerző szempontjából fontos». Természetesen ezt csak a kritikai kiadványra lehet vonatkoztatni, nem pedig szintétikus munkákra. Utóbbiakat azonban megbízható kritikai kiadványoknak kell megelőzniük. Ezúttal csak egy példát idézek a tévesen felfogott kritikai közlésről: Gallus Sándor, A soproni Burgstall alakos urnái, Archaeologia Hungarica, XIII, Budapest, 1934. Előszavában írja a szerző: «Célom elsősorban az anyagnak kritikai közzététele. Eddig szétszórtan, az összefüggő sírleleteket egymástól elszakítva, többé-kevésbbé jó rajzok kíséretében, a modern kutatásnak meg nem felelően publikálták.» A «kritikai» anyagközlő részben közli hét tumulus leletanyagát a következő sorrendben : Ferenc Ferdinand П. sz. halma, 80. tumulus, ismeretlen tumulus, 28., 27., 101. és 3. tumulus. A mellőzött tumulusokról egy szóval sem emlékezik meg és szempontjait sem közli, amelyek szerint a különféle számokkal jelzett tumulusokat kiválasztotta. Még az sem derül ki, hogy a közbeeső számokat viselő tumulusokban voltak-e alakos urnák. A soproni Burgstall alakos urnáival kapcsolatos kultúrát ebből a «kritikai» kiadványból megismerni nem lehet. Az érdeklődőnek továbbra is «szétszórt» és «я modern kutatásnak meg nem felelő» kiadványokhoz kell fordulnia, ha az alakos urnákkal kapcsolatos burgstalli kultúrát át akarja tekinteni. Nem is