Folia archeologica 1-2.

László Gyula: Egy régensburgi vállkő

265 MÉRI: AZ ŐSKORI AGYAGEDÉNYEK HELYREÁLLÍTÁSA ugyanodáig összeragasztani, azután az így összeállított két nagy darabot összeilleszteni. Üvegek ragasztására tapasztalatom szerint legalkalmasabb a vízüveg. Ennél a ragasztásnál arra kell törekedni, hogy az összeragasztott darabok törésfelületei a lehető legpontosabban egymásra feküdjenek, mert egyébként a ragasztás nem tart, azonkívül itt nincsen lehetőség a darabok rossz ragasztása esetén utólagos hajlítgatásra. A vízüvegnek sem tül ritkának, sem túl sűrűnek nem szabad lennie. A ragasztandó felületeket pálcika segítségével bekenjük vízüveggel s összenyomjuk. Gyorsan kell ezt a műveletet csinálni, mert másképen a vízüveg nem fogja össze a darabokat, illetőleg — mivel hirtelen keményedik — a törésfelületen réteget alkot s a darabok pontos összeillesztését meggátolja. Ragasztás után 3—4 percig mozdulatlanul kell kézben tartani az összeragasztott darabokat, hogy a vízüveg kissé megkeményedjen, azután leghelyesebb előre odakészített puha agyaglapba beleállítani. Körülbelül V

4 óráig kell itt hagyni, azután éles késsel a ragasztási vonal mentén kívül-belül kinyomódott s már megkeményedett vízüveget óvatosan, de teljesen eltüntetni. Porcellán ragasztására vízüveg és sellakk egyaránt alkalmas. Csontok és fák ragasztására enyv a legjobb. Kiegészítés. A ragasztás befejezése után az edény külső felületére esetleg kifolyt sellakkot teljesen eltávolítjuk. Az edény belsejében leghelyesebb otthagyni, mert ez még erősebben összetartja a darabokat. Kivételt képeznek a bőszájú edények — főleg tálak — melyeknek belső felületéről is le kell szedni a sellakkot. Ezután a ragasztási vonalakat az edény egész külső felületén és a perem belső részén is ékalakban kivágjuk (I. k. 8—8a). Az ékkivágás csak olyan széles legyen, hogy a sellakknyomokat eltűntesse. Mélységét az edény falvastagsága szabja meg; a lehetőséghez képest mély legyen, anélkül azonban, hogy az edényt a ragasztási vonalak mentén ezáltal túlságosan meggyengítse. E műveletnek az a célja, hogy a sötét és csillogó sellakknyomok az edény összhatását ne zavarják. Az edénynek kiegészítésre való előkészítéséhez tartozik az is, hogy azokon a helyeken, ahol darabok hiányoznak, az edény görbületét követő és a hiányzó részt befödő vékony puha agyaglapot tapasztunk az edény belső felületéhez. Ajánlatos a hiányzó részt körülvevő belső edényfelületet és az agyaglemezt az odatapasztás megkönnyítése végett előzőleg jól benedvesíteni.

9 Finom — alabástrom vagy brilliáns — gipszből és közönséges porfestékekből az edény színéhez hasonló, de egy árnyalattal világosabb színű száraz keveréket készítünk. A festéket nagyon jól és egyenletesen kell a gipszben elkeverni (I. k. 7—7a). Mindig több festett gipszet csináljunk, mint amennyi a kérdéses edény kiegészítéséhez szükséges, mert ugyanolyan színű keveréket később készíteni nem lehet.

1

0 Az ékalakban kivágott törésvonalakat és a hiányzó darabok határfelületeit ecsettel benedvesítjük.

1

1 Ezután megfelelő edénybe vizet öntünk és közepes vastagságú — egyenletes — gipszkeveréket csinálunk. A gipszet alkalmas szerszámmal (I. k. 11—11a) az ékalakú kivágásokba jól beledörzsöljük és a hiányzó részek határfelületeihez jól odakenjük; azután a mélyedéseket kitöltjük gipsszel úgy, hogy az valamivel több legyen, mint amennyit az edény külső felülete megkíván. Mihelyt a gipsz megköt (megkeményedik), az edény belsejéből kivesszük az agyaglapot, kívülről pedig a gipszet megfelelő szerszámokkal (I. k. 9, 10, 11 —Ha, 12—12a, 13— 13a), azután 3—4-es üvegpapirossal a megkívánt formára alakítjuk, végül 1—0-ás üvegpapirossal lesimítjuk.

1

2 Ha a kiegészített edényen karcolt, vagy egyéb árkolt díszítés van, azt a sima kiegészítés után mélyítjük be a gipszfelület megfelelő részeibe (I. k. 12—12a, 13—13a, 14, 15, 16). A bütyköt, vagy más kidomborodó díszt lehetőleg az először felrakott gipszből kell kifaragni, de utólag is felrakható a simán kiegészített felületre. Ez esetben az először felrakott gipsz felületét a szükséges helyen be kell vagdosni és jól benedvesíteni.

1

3 Perem kiegészítésénél — hogy a gipsz erősebben tartson — gyakran szükségessé válik a törésfelület bevagdosása. Ez elsősorban vékonyfalú, vagy erősen lekopott törésfelületű edényekre vonatkozik. Fülek kiegészítésénél először a fül kívánt formájára vastagabb, de puha vasdrótot hajlítunk. Azután az edénybe a fül csatlakozásának helyén belefűrunk s a drótot ebbe sellakkal vagy gipsszel beleerősítjük. A gipszet erre a drótra rakjuk jel. Ha az edényből nagyon nagy darab hiányzik, de azt fontossága miatt mégis ki kell egé-