Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
261 AZ ŐSKORI AGYAGEDÉNYEK HELYREÁLLÍTÁSA A régész az ásatás és a talált emlékanyag összevetéséből igyekszik egy-egy kultúra általános vagy részletkérdését megoldani. Az ásatás tapasztalatait már többnyire a terepen leszűri, míg az emlékanyagról csak akkor tud teljes képet alkotni, ha az megfelelően elő van készítve a tudományos feldolgozás számára. Az előkészítés az anyag szakszerű helyreállításával kezdődik. A helyreállítás célja az, hogy az emlékanyagot eredeti állapotába a lehető legtökéletesebben visszaállítva bocsássa a szakemberek rendelkezésére. Az anyaghelyreállítás ezenkívül a régészeti tudományt közvetve hozzásegíti gyakorlati céljának eléréséhez is: megismertetni a nagyközönséggel az emlékanyagot. Erre a célra egyes kiváló leletek kiemelése nem alkalmas, viszont cserepekkel és rosszul összetákolt edényekkel a közönség érdeklődését felkelteni nem lehet. A különböző korok kultúráinak tanulságos bemutatása csak a megfelelően rendbehozott emlékanyag összességével érhető el. Ezek a szempontok az anyaghelyreállítást a régészeti kutatás nélkülözhetetlen segédeszközévé teszik. Az ősrégészet .emlékanyagának legfontosabb része kétségtelenül a keramika, mivel ennek van többnyire döntő jelentősége az egyes leletcsoportok korának megállapításánál. Ennélfogva ez az anyag fokozottabb figyelmet és gondosságot igényel a földből való kiemelésnél, csomagolásnál, szállításnál és helyreállításnál egyaránt. Ez a gondosság annál inkább fontos, mivel az összes leletek között a keramikai anyag megy legkönnyebben tönkre. Az edényhelyreállítási szakmunka nálunk nagyon rövid múltra tekinthet vissza s így számottevő fejlődéséről ezidőszerint nem beszélhetünk. Az alábbiakban csak saját — hosszú évek tapasztalatai alapján kialakult — gyakorlati módszerem leírását adhatom, mert eddig még nem kínálkozott lehetőség arra, hogy külföldi múzeumok helyreállítási eljárásait tanulmányozhassam s azt a mienkkel összehasonlítva, a megfelelő tanulságokat levonhassam. A leletek kibontása és kiemelése a földből. Temető feltárásánál — akár csontvázas, akár urnasírokról van szó — a leleteket a helyszínen a felvételezésre (bemérés, sírleírás, fényképezés) kell előkészíteni. Mivel a felvételezés célja csak a leletek eredeti helyzetének megrögzítése, nem szükséges azokat teljesen letisztítani, hanem csak annyira, hogy alakjuk felismerhető legyen. A leletek ilyen kibontására és letisztítására legalkalmasabbak a kis kézi kaparok (I. k. 1 — la, 2—2a) és különböző nagyságú ecsetek. A kaparókkal az edényeket ne a közvetlen felületükön bontsuk, hanem először vékony földréteget hagyjunk rajta. Ezt a földréteget csak később távolítsuk el, lehetőleg ecsettel. Ha nem így járunk el, az edény felületét könnyen megsértjük, díszítését — bütykeit, festését — lefaragjuk vagy lekaparjuk. Az edények helyszíni letisztításának mértékét egyébként a lelőhely földjének anyaga és az edények falának erőssége is befolyásolja. Homokos talajból az edény űgyszólván ecsettel kibontható, míg kemény fekete, szikes vagy agyagos földből valósággal ki kell azt faragni. A felvételezés megtörténte után az edényeket kiemeljük; két oldalról egy-egy kaparóval vastagabb földréteg ráhagyásával — az edény alá szűrünk és azt a földréteggel együtt felnyomjuk. Gyakran az edény anyaga kibontáskor anynyira mállik, hogy nem lehet kiemelni a földből. Az ilyen edényeket kibontás után megfelelő ideig bolygatatlanul hagyjuk; a szabad levegőn legtöbbször annyira megerősödnek, hogy később kiemelhetők. Ha az edény a föld nyomása következtében darabokra törött, fölszedéskor az egymás mellé tartozó darabok, a későbbi összekeresés megkönnyítése végett összejelölhetők. 1
