Folia archeologica 1-2.

Bartucz Lajos: A hevesi honfoglaló magyar csontváz

204 BARTUCZ: A HEVESI HONFOGLALÓ MAGYAR CSONTVÁZ Nándor, A SZILÁGYSOMLYÓI MÁSODIK KINCS. 13. DÉSÉHEZ, 68. skk. 1. — Rostowzew, SKITHIEN skk. 1. UND DER BOSPORUS. Berlin. 1931. Fettich Nándor, ADATOK AZ ÖSGERMÁN 52 AHung. XXI. CXXXIII. t. 1, 2. ÁLLATMOTÍVUMOK II. STÍLUSÁNAK EREDETKÉR- 2e AHung. XXI. LXXII. A HEVESI HONFOGLALÓ MAGYAR CSONTVÁZ Megtartási állapot. A koponya kisebb hiányoktól és sérülésektől eltekintve, meglehetősen ép. Hiányzik az ékcsont testének hátsó fele, a nyakszirtcsont teste az oldalrészekkel (partes laterales) együtt, a szájpadcsont és a jobboldali orrcsont. Kisebb sérülések láthatók a szemgödrök belsejében, a felső állcsontok arci felszínén, a halántékpikkelyeken, a csecstájon s a homlokcsont jobb felében. Sokkal érdekesebb ezeknél a folytonossági hiány (1. kép 1), illetve ovális alakú nyilás, amely a jobboldali falcsont elülső harmadában a koszorúvarrat jobboldali ágának közepe mögött 15 mm-re kezdődik s 21 mm hosszúságban a nyílvarrattal párhuzamosan fut. Legnagyobb haránt átmérője 15 mm. Minthogy a nyilás széle éles, töredezettségnek nyoma rajta sehol nincs s a csontot itt is mindenütt ugyanolyan patina fedi, mint a koponya és csontváz többi részét, továbbá mivel a szivacsos csontállomány sehol nem látszik, hanem kompakt állomány takarja, kétségtelen, hogy nem az ásatáskor, vagy előbb a sírban valamilyen módon előállott sérüléssel, hanem az élet alatt kapott és gyógyult sebbel van dolgunk. Abból viszont, hogy a nyilás körül a csont felszíne sima és befelé a nyilás széle felé erősen lejt, nyilvánvaló, hogy a seb — legalább is jelenlegi alakjában — nem kardvágástól vagy betöréstől származik, hanem mesterséges beavatkozásnak, u. n. koponyalékelésnek (trepanatio) az eredménye. A honfoglaláskori magyar síroknak lékelt koponyákban oly gazdag sorozata tehát ismét egy érdekes példánnyal gyarapodott. A regenerációs folyamat előrehaladottságából az is megállapítható, hogy az operáció jól sikerült s a beteg utána még jó ideig élt. Kérdés, hogy mi volt a trepanálás oka? Valószínű, hogy nem a fej betörése, mert akkor repedés nyomának kellene látszani valahol. De nem is kardvágás, mert akkor a sebszél nem lehetne annyira befelé lejtő. Gondolhatnánk valamilyen agy- vagy fülbántalomra, ami igen nagy fájdalommal szokott járni s tapasztalat szerint oka volt sok koponyalékelésnek. Jelen esetben erre sincsen minden kétséget kizáró bizonyítékunk. Mindenesetre feltűnő azonban, hogy a sziklacsont hátsó felszínén a belső hallójárat (meatus acusticus internus), a mély fossa subarcuata és az apertúra externa aquaeductus vestibuli között lévő csontrészlet rendkívül megvastagodott, illetve felduzzadt, a sziklacsont hátsó felszínének többi részétől erősen elálló. Ezzel kapcsolatban gondolkodóba ejthet az is, hogy mindkét csecsnyulványon, de különösen a jobboldalin sok és nagy, sőt alul a dobcsonton is több, a csont belsejébe vezető, gennycsatornaszerü (?) nyilás van. A homlokcsont pikkelyének felső harmadában viszont, a koszoruvarrat előtt 25—30 mm-re, a csont felszínén kóros folyamatra valló kimaródás, illetve felszívódás látható és tapintható több apró porus-tól kisérve. Biztos támpont hiányában tehát az operációnak többféle magyarázata lehetséges. A csontok színe erősen kilúgozott világos szürkés sárgás, ami a tömör csontállománynak a legtöbb csonton látható erős kimartságával, porosításával, dendrites voltával kapcsolatban arra vall, hogy a hulla 600—700 évnél régebben került a földbe, vagyis legalább koraárpádkori, vagy még annál is régibb. A jobb csecsnyulvány csúcsán látható zöldes patina fülbevalótól vagy hajkarikától származhat. A koponyán kívül megvan az állkapocs két darabra törve. A fogak a földben kihullottak. A csontváz hiányos. Életkor. A lambdavarrat még kívül-belül nyitva van, hasonlóképen a halántéki varrat is. A koszorú- és nyilvarrat kívülről még csaknem teljesen ép, csupán az obelion-tájon és a koszoruvarrat jobb ágában a trepanációs seb előtti részén látható felszívódás. A koponya belsejében azonban a koszoruvarrat már teljesen, a nyilvarrat is nagyrészt elcsontosodott. A fogak közül mindössze 5 darab van meg (2 caninus és 3 incisivus). Ezek rágófelülete erősen, közel a korona 1/

4-éig lekopott. A fogmedrek azonban úgy az alsó, mint a felső fogsorban legnagyobbrészt épek, jeléül annak, hogy a fogak csak a halál után a földben, vagy az ásatáskor hullottak ki. Csupán a jobboldali alsó elülső nagyzápfog fogmedre szívódott fel életben. Mindezek alap-