Fogorvosi szemle, 2020 (113. évfolyam, 1-4. szám)
2020-12-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE113. évf. 4. sz. 2020.n 113 Henrik, Schranz Dénes, Dr. Bruszt Pál és Dr. Lőrinczy-Landgráf Ervin. Majd a háború legnehezebb évében és azt követően két évfolyam kimaradt és 1947-ben született újjá a Szemle, Dr. Varga István főszerkesztése, Dr. Huszár György és Dr. Sugár László társ-szerkesztősége alatt. Beköszöntőjében Dr. Varga István így ír: Másodízben írok most beköszöntőt mint a Fogorvosi Szemle szerkesztője. Az első óta nagy idők viharát éltük át. De valami mégis változatlan maradt bennünk: tudományunk szeretete és törekvésünk, hogy szakmánkat jól ismerjük és fejlesszük a magyar nép egészségének jóléte érdekében. A háború utáni első cikket Dr. Molnár László A fogpótlás haladása címmel közölte. Az 1950-es kötetben jelent meg először öt nyelven a lap címe, többek között cirill betűkkel, oroszul is. Nagy változás, hogy eltűnt az MFE, és az 1947-es számtól a lap mint a A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete Fogorvosi Szakcsoportjának Közlönye címmel jelent meg. Hosszú éveken keresztül Dr. Varga István mellett Dr. Huszár György és Dr. Sugár László szerkesztette a Szemlét. 1957-ben más külső borítóval jelent meg: Fogorvosi Szemle – Stomatologia Hungarica címmel: A szerkesztőbizottság változatlan, de a tulajdonos még mindig a szakszervezet. 1962-től Dr. Varga István és Dr. Huszár György szerkesztették a lapot. 1967 fordulópont, a 60. évfolyamon ismételten megjelenik a Magyar Fogorvosok Egyesülete mint a MOTESZ tagjának hivatalos közlönye. Majdnem húsz évet kellett várni, hogy az MFE hivatalos tudományos folyóirata visszakerüljön az alapítóhoz. Az új MFE hivatalos tudományos lapjában Dr. Tóth Károly Árkövy-emlékbeszéde az első közlemény. A szerkesztőség névsorában régi szerkesztőbizottsági tagok mellett Dr. Fábián Tibor, Dr. Schranz Dénes és Dr. Tamásy Lenke nevét találhatjuk. Érdekesség, hogy a szerkesztőség hivatalos címe hosszú évtizedeken keresztül Dr. Varga professzor Múzeum körúti lakásának címe volt. 1973-tól hosszú évekig Dr. Huszár György volt a folyóirat lelke. Huszár Gyuri bácsi e sorok szerzőjét is nagyon sok alkalommal látta el jó tanácsaival, hogy milyen formában írjuk meg a kéziratot. Gyuri bácsi raccsolt és fantasztikusan színes egyéniség volt. Ő volt a fogászati anyagtan és propedeutika előadója. Később a szerkesztőbizottságba új, neves tanárok kerültek be: Dr. Bánóczy Jolán, Dr. Orsós Sándor, Dr. Sallay Kornélia, Dr. Szabó Imre (Pécs) és Dr. Boros Sándor. Ebben az évfolyamban jelent meg e sorok szerzőjének első közleménye, ami akkor nekem olyan nagy kitüntetés volt, mint ma, ha egy PhD hallgatónak egy Q1 közleménye jelenik meg. 1977-ben vette át Ádler Péter professzor a lap főszerkesztői posztját. Egészen más szellemet képviselt, hihetetlen szarkasztikus humora és kritikai érzéke egyre komolyabb feltételeket állított egy közlemény elfogadásához, azonban ezt tompította Huszár Gyuri bácsi jóságos atyai támogatása. 1980-ban lett Fábián Tibor professzor a Szemle főszerkesztője és Dr. Kaán Miklós a szerkesztőségi titkár. A rendszerváltozás jelentős változást hozott a Szemle életében is. Amikor Dr. Kaán Miklós átvette a Szemle főszerkesztői posztját, a lap formailag és tartalmilag is megújult: javult a papír és a képek minősége, színes képek kerülhettek a közleményekbe és megjelentek a színes hirdetések is. Amikor Huszár tanár úr több évtizedes