Fogorvosi szemle, 2019 (112. évfolyam, 1-4. szám)

2019-03-01 / 1. szám

27 FOGORVOSI SZEMLE ■ 112. évf. 1. sz. 2019. elegendő hely. A plakkakkumulációnak előbb utóbb ka­­riesz vagy ínygyulladás és tasakképződés, csontlebon­­tódás lesz a következménye. Ezt a szakirodalomban fellelhető adatok is alátámasztják. Több vizsgálat is azt mutatta, hogy a szóló koronák alatt kevésbé fordul elő kariesz [1], A koronakészítéskor még élő pulpa elhalásának gya­koriságát vizsgálták Cheung és mtsai [2] és úgy tapasz­talták, hogy a szóló fémkerámia koronák alatti fogak túlélési aránya szignifikánsan jobb, mint a hídpilléreké. Magyarázatként felmerült, hogy a fogak párhuzamo­sítása érdekében több foganyag elvétele szükséges. Egy metaanalízis alapján szóló koronák esetében csak 3%-ban volt szükséges endodonciai kezelés, hídpillé­­rek esetében viszont 11%-ban [5], tehát azoknak a fo­gaknak a túlélési aránya volt jobb, amelyekre szóló ko­ronák készültek, és nem a hídpilléreké. Megbeszélés A szerzők véleménye szerint minden esetben alapo­san meg kell gondolni, valóban szükséges-e egymás mellett álló fogakat egybeöntött koronákkal összeköt­ni. A meglévő fogak klinikai koronájának mérete, for­mája (biztosít-e elegendő retenciót), parodontológiai, endodonciai állapota és a tervezett pótlás fajtája ha­tározza meg, mikor célszerű egymás melletti fogakra egyben készíteni koronákat. Az egybeöntött korona készítése előtt az előnyöket és a hátrányokat mérlegelve az adott esetben optimá­lis megoldásra kell törekedni. Ha az interdentális tér ki­alakításának követelményei nem valósulnak meg koro­nák vagy tömések, inlayk készítésekor annak sokszor parodontális betegség és/vagy kariesz a következménye. Mindkét folyamat oka a plakk felhalmozódása a nehe­zen vagy egyáltalán nem tisztítható felszíneken. A fogak pótlásakor többek között fontos az interdentális felszí­nek és tér precíz kialakítása, a hely biztosítása a papil­la számára [22], és ez a fogorvos felelőssége (3. kép). Hiába próbáljuk megtanítani a beteget a tisztításhoz szükséges eszközök rendszeres használatára, ha a nem megfelelő fogorvosi és/vagy fogtechnikai munka miatt az lehetetlen vagy nehézkes. 3. kép: Megfelelően tágas interdentális tér a koronák mellett. Anyagi támogatás: A szerzők nem részesültek anyagi támogatásban a cikk írásához. Érdekeltségek: A szerzőknek nincsenek érdekeltségeik. Szerzői munkamegosztás: Dr. Radnai: A szakirodalom összegyűjtése, a közlemény megszövegezése Dr. Gorzó: A közlemény tartalmi ellenőrzése, végleges forma kialakítása Irodalom 1. Briggs P, Ray-Chaudhuri A, Shah K: Avoiding and managing the failure of conventional crowns and bridges. Dent Update. 2012; 39: 78-80., 82-84. 2. Cheung GS, Lai SC, Ng RP: Fate of vital pulps beneath a metal­­ceramic crown or a bridge retainer. Int EndodJ. 2005; 38: 521- 530. 3. Christensen GJ: Frequently encountered errors in tooth prepa­rations for crowns. J Am Dent Assoc. 2007; 138: 1373-1375. 4. Fábián T, Götz Gy, Kaán M, Szabó I: A fogpótlástan alapjai. Sem­melweis Kiadó, Budapest, 2001, 146. 5. Goodacre CJ, Bernal G, Rungcharassaeng K, Kan JY: Clinical complications in fixed prosthodontics. J Prosthet Dent. 2003; 90: 31-41. 6. Jain S: Tooth splinting: An Update. Heal Talk. 2013; 03; 38-39. 7. Jameson LM, Malone WF: Crown contours and gingival response. J Prosthet Dent. 1982; 47: 620-624. 8. Johnson GK, Sivers JE: Forced eruption in crown-lengthening procedures. J Prosthet Dent. 1986; 56: 424-427. 9. Kathariya R, Devanoorkar A, Golani R, Shetty N, Vallakatla V, Bhat MY: To Splint or Not to Splint: The Current Status of Peri­odontal Splinting. J Int Acad Periodontol. 2016; 18: 45-56. 10. Lang NP: Periodontal considerations in prosthetic dentistry. Peri­odontol 2000. 1995; 9: 118-131. 11. Linkow LI: Contact areas in natural dentitions and fixed prostho­dontics. J Prosthet Dent. 1962; 12, 132-137. I 12. Mosedale RF: Current indications and methods of periodontal splinting. Dent Update. 2007; 34: 168-170., 173-174., 176- 178. 13. Radnai M: Részleges kivehető fogpótlások. Medicina, Budapest, 2012, 139. 14. Raigrodski AJ, Saltzer AM: Clinical considerations in case selec­tion for all-ceramic fixed partial dentures. Pract Proced Aesthet Dent. 2002; 14: 411-419. 1 15. Ram D, Cohenca N: Therapeutic protocols for avulsed permanent teeth: review and clinical update. Pediatr Dent. 2004; 26: 251- 255. 12. 16. Rosenstiel SP, Land MF, Fujimoto J: Contemporary Fixed Pros­thodontics. (3rd ed.) Mosby, 2001; chapt. 9., 216. 17. Rosenstiel SP, Land MF, Fujimoto J: Contemporary Fixed Pros­thodontics. (3rd ed.) Mosby, 2001; chapt. 11. 262. j 18. Rosenstiel SF, Land MF, Fujimoto J: Contemporary Fixed Pros­thodontics. (3rd ed.) Mosby, 2001; chapt. 18., 467-469. 19. Silness J, Ohm E: Periodontal conditions in patients treated with dental bridges. V. Effects of splinting adjacent abutment teeth. J Periodontal Res. 1974; 9: 121-126. 20. Stappert CF, Tarnow DP, Tan JH, Chu SJ: Proximal contact ar­eas of the maxillary anterior dentition. Int J Periodontics Restora­tive Dent. 2010; 30: 471-477. j 21. Strub J: Curriculum Prothetik. (4th ed.) Quintessenz, 2011 ; 514. [ 22. Takei HH: The interdental space. Dent Clin North Am. 1980; 24: 169-176. 23. The Glossary of Prosthodontic Terms, 9th ed. J Prosthet Dent. 2017; 117 (5S): e1-e105. DOI: 10.1016/j.prosdent.2016.12.001.

Next

/
Thumbnails
Contents