Fogorvosi szemle, 2019 (112. évfolyam, 1-4. szám)
2019-03-01 / 1. szám
4 FOGORVOSI SZEMLE ■ 112. évf. 1. sz. 2019. Dr. Orosz Mihály c. egyetemi tanar (1945-2019) Orosz Mihály professzor elment, váratlanul, gyorsan! A háború után, 1945. novemberében született egy kis Tisza-parti faluban, földműves családban. Az általános iskolát Balsán, a gimnáziumot Nyíregyházán végezte. Sorkatonai szolgálatának teljesítése után kezdte meg egyetemi tanulmányait. Mint a „nép gyermekét” a hatvanas-hetvenes években egyetemistaként a KISZ „elcsábította”, de nem tudta elvenni tőle a hitét, az emberségét. KISZ vezetőként sosem gátolt, csak segíteni igyekezett. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karát summa cum laude minősítéssel végezte el, utána a Szájsebészeti és Fogászati Klinikára került, ahol gyorsan szinte nélkülözhetetlenné vált. Egyedülálló vezetői kvalitásainak köszönhetően már tanársegédként Vámos Imre professzor helyettese lett. 1985-től 1991-ig a főváros egészségügyi vezetésében dolgozott, az utolsó két évben főosztályvezetőként. 1992 és 1999 között a Dentalcoop vezetője, 1999-től a Kútvölgyi Kórházban működő Fogorvostudományi Kar II. sz. részlegének szájsebész főorvosa. Az orvostudományok kanditátusa, értekezését 1981-ben védte meg. 1990-ben elnyerte a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi tanári címét. Az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikával mindvégig szoros kapcsolatot tartott és 2004-ben újra a klinika tagja lett. Tanácsait, javaslatait, finom meglátásait a klinika minden dolgozója nagyra értékelte és igényelte is. A kollegákkal, orvosokkal, szakdolgozókkal bensőséges kapcsolatot ápolt, szobája szinte zarándokhellyé vált, neki könnyen kiöntötték lelkűket, ő pedig mindig, mindenkinek igyekezett segíteni. Betegeivel egyedülállóan közeli kapcsolatba került, bíztak benne és nagyon tisztelték. Igen jó, okos és bölcs szervező volt, hihetetlen memóriával. Nem véletlenül lett szinte minden magyar fogorvosi szakmai és társadalmi szervezet vezetőségi tagja. Több mint 40 éven át volt tagja a Magyar Fogorvosok Egyesülete vezetőségének, 10 éven át főtitkár, majd alelnök. Két ciklusban a Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának titkára, majd az új Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tanácsának elnöke. A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaságnak alapító tagja, több cikluson keresztül alelnöke, az utolsó pillanatig vezetőségi tagja volt. Elnyerte a társaság rangos, „Szájsebészetért” kitüntetését. A Fogorvosi Szemle és a Magyar Fogorvos szerkesztőbizottsági tagja, a Dental Hírek szerkesztője volt. Tanácsaira szinte az egész fogorvosi társadalom igényt tartott. A vitás kérdések megoldása során igyekezett jó kompromisszumokat kötni. 1997-től a „Praxisszervezés” tantárgy előadója. A fogorvosi asszisztensek számára írt kétkötetes tankönyve máig fontos támpont a nővérek számára. Több mint 100 tudományos dolgozata mellett 4 egyetemi tankönyv társszerzője. Az általános orvosok és orvostanhallgatók számára társszerzőként szerkesztett tankönyve 2012-ben jelent meg, nagy siker volt. Több mint 120 tudományos előadást tartott, szinte a világ minden részén, az Egyesült Államoktól Koreáig. Munkásságát több fontos, tudományos és állami kitüntetéssel értékelték. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója, a Munka Érdemrend arany fokozata, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, a Semmelweis Egyetem Pro Universitate díj kitüntetettje. Kitüntetéseit a rendszerváltás előtt és után is kapta. Munkáját olyan szakmai tudással és erkölcsi fölénnyel végezte, hogy amit létrehozott, azt minden időben megkérdőjelezhetetlenül elismerték, értékelték, és még legelszántabb ellenfelei is tisztelték. Haláláig aktívan dolgozott, addig - ahogy mondta - ameddig érzi, hogy szükség van rá. Most is, ma is úgy gondoljuk, hogy itt van köztünk. Segít, mert mindig segített. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája...” (Pál apostol) Dr. Szabó György egyetemi tanár professor emeritus Dr. Barabás József egyetemi tanár