Fogorvosi szemle, 2018 (111. évfolyam, 1-4. szám)
2018-06-01 / 2. szám
70 FOGORVOSI SZEMLE ■ 111. évf. 2. sz. 2018. A Magyar Fogorvosok Egyesülete elnökségének beszámolója a 2017-es évről A 2017-es év is a korábbiakban megszokott aktív, hatékony munkával telt egyesületünkben, melyet az MFE 2018. május 11-én megrendezett közgyűlésén előadott beszámoló alapján alább ismertetünk. 2017. január elején a Fővárosi Törvényszék jogerősen is jóváhagyta új alapszabályunkat. Ebben újdonságként szerepel és talán a legjelentősebb változás, hogy a régi 46 tagú Vezetőség helyére egy, a Tagtársaságok delegáltjaiból álló Tagtársasági Grémium lépett, ezúton is kifejezve a Tagtársaságokkal való együttműködés fontosságát. Fontos változás még, hogy az évenkénti küldöttgyűlés helyett „közgyűlést” tartunk, ahol küldöttek helyett minden tagtársunk részvételére számítunk. Tagtársasági grémiumunkba minden tagtársaságunk egy-egy küldöttet és egy helyettest delegált, a grémium első ülését a 2018. év elején tartotta. Tagtársaságaink száma bővült: az újonnan bejegyzett Magyar Esztétikai és Restauratív Fogászati Társaság (MERT) az elnökség egybehangzó támogatásával immáron szintén MFE tagtársaság, valamint felvételét kérte még a Magyar Preventív Fogászati Társaság is, melynek ügyintézése folyamatban van. 2017 májusában az alapszabályban lefektetett kötelezettségek és egyes személyi változások miatt újbóli elnökségválasztás volt szükséges. Az elnökség kisebb változással 2017 májusában felállt, majd első elnökségi üléseit megtartotta a 2017. évben. A jelenlegi MFE elnökség tagjai: Nagy Katalin elnök, Fejérdy Pál főtitkár, Fogorvosi Szemle főszerkesztő, Gera István előző elnök, Borbély Judit pénztáros, valamint elnökségi tag, továbbá Hegedűs Csaba, Kivovics Péter, Nagy Ákos, Márton Ildikó, Pinke Ildikó, Radnai Márta és Tóth Zsuzsanna. Elkezdtük a tagjainkkal való kapcsolattartás módjának kibővítését, tagjaink email címeinek adatbázisunkba gyűjtésével. A kezdetkor ez a feladat szinte reménytelen próbálkozásnak tűnt, azonban elmondhatom, hogy mára igen jó arányban sikerült tagjaink email címeit elkérnünk, ami jelentősen megkönnyíti a kapcsolattartást. Abban bízom, hogy ez a forma postázási költségeinket is jelentős mértékben csökkenti. Egyesületünk új és fejlődő honlapján és Facebookoldalán folyamatosan javítunk, közlünk friss információkat. 2017. május 11-12. között került megrendezésre Szegeden az MFE konferenciája, „Perspektívák a Paro- Implantológiában és Komprehenzív Fogászatban” címmel, ahol olyan neves előadók tartottak kivételesen színvonalas előadást, mint Giovanni Zuchelli, Samuel I. Kratchman, Marius Steigmann és még sokan mások. Szintén már 2017-ben elkezdtük, és azóta is hatalmas idő- és figyelem-áldozatot szenteltünk az MFE idei éves konferenciájának szervezésére. Ezen a konferencián kerültek kihirdetésre a 2017. évi Körmöczi-pályadíjak nyertesei. Az I. fokozatot dr. Nagy Pál és kollégái, a II. fokozatot megosztottan dr. Gheorghita Dorottya és kollégái, valamint dr. Palkovics Dániel és kollégái kapták. Remélem, hogy pályájukon ez a díj megteremti számukra azt az első lépést, amellyel egy életre szóló kutatómunkával egybekötött szakmai munkát tudnak felépíteni. 2017 májusában adtuk át először a Bánóczy Jolán emlékérem és jutalomdíjat is, Gera István professzor úrnak. Szintén a 2017. évi májusi konferenciánkon írtunk alá együttműködési megállapodást első külföldi partneregyesületünkkel: az Izraeli Fogorvosok Egyesületével. 2017-ben örvendetes módon jelentősen megnövekedett tagdíjukat rendező tagjaink száma, így a Fogorvosi Szemle előfizetőinek száma is. Míg év elején csupán 700, úgy a decemberi szám esetében már 1037 példányban postáztuk lapunkat. A lap példányszámának növekedése pénzügyi oldalon is kedvező, hiszen így az előállítási költség jelentősen csökken. Szintén a tavalyi év előrelépése volt egyesületünk tudományos életében, hogy a 2017 szeptemberében megtartott elnökségi ülésünk után szerződést írtunk alá az EBSCO Publishing-gel, mely szerint pénzügyi kötelezettségektől mentesülve jelentetik meg a Fogorvosi Szemle minden tudományos közleményét fogászati adatbázisukban. Az előfizetéssel elérhető online adatbázisban való jelenlétünk igen fontos az idézettségek és a nemzetközi olvasottság előrevitele miatt, örömmel fogadjuk, hogy immár a Fogorvosi Szemle is gazdagítja azt a mintegy 500 nemzetközi fogászati folyóiratot összefogó adatbázist, melyet világszerte 130 ezer előfizető intézmény érhet el. Két SEAL-szerződést kötöttünk a PHILIPS-szel, illetve a Johnson&Johnsonnal. A CED Elnökségi üléseken májusban és novemberben is képviseltettük magunkat, ahol fontos, az európai fogászatba bevezetett új állásfoglalásokat ismerhettünk meg. A CED felé folyamatos adatszolgáltatásaink során a Magyarországról szóló európai adatbázist is frissítettük, a Kamarával való élénk együttműködéssel. Az FDI szervezetével is együttműködtünk, 2017-ben elkészítettük a 2018-as Egészséges Száj Világnapja program promóciós anyagainak magyarra fordítását, melyeket végül elkészültük után tagjaink számára elérhetővé tettünk. Nagy Ákos igazgató úr javaslatára és közreműködésével a Magyar Fogorvosok Egyesülete kutatási pályázatot hirdetett az NSK Europe GmbH támogatásával „Young Researchers Program” névvel. Dr. Molnár Bálint, Dr. Szalma József és Dr. Németh Kinga számára tudtuk odaítélni a kutatásukhoz a nagy összegű támogatást, mellyel konferenciarészvételük, utazásuk és publikációjuk támogatható.