Fogorvosi szemle, 2015 (108. évfolyam, 1-4. szám)
2015-06-01 / 2. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 108. évf. 2. sz. 2015. 65 Dr. Konrád Ferenc élt 70 évet és még néhány napot Élete a vízilabda és a hivatás, a fogorvoslás volt. Mind a szakmában, mind a sportban a tökéletes teljesítményre törekedett. A vízilabdában kiemelkedő tehetség volt. 178 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Ő volt az a kivételes sportoló, akinél, hogy bekerüljön a válogatottba, nem az számított, hogy milyen formában van. Ő mindig jó formában volt. 1976-ban a montreali olimpián kiváló teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert a csapattal. 1972-ben (München) ezüstérmes, 1968-ban (Mexikóváros) bronzérmes volt. Az OSC-vel kétszer nyerték meg BEK-et. 1971-ben szerzett diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. Végzése után a Fogpótlástani Klinikára került, ahol 13 évig végzett lelkiismeretes gyakorló fogorvosi munkát, illetve fogpótlástani ismeretekre oktatta a hallgatókat. 1984- től a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikán folytatta munkáját, ahol a gyermekek mindennapi fogászati ellátása mellett jól tudta hasznosítani korábbi protetikai gyakorlatát egy speciális területen, a gyermekkori fogpótlások készítésénél. Barátságos természete, gyermekszeretete segítette, hogy jó kapcsolatot tudjon kialakítani kis pácienseivel. Tanársegédként, majd adjunktusként vett részt a gyermekfogászat oktatásában. A fogorvos szakma közel egyharmadát oktatatta gyógyításra, emberségre, humorra. Vidám, kisugárzó egyéniségére mindenki, aki akár csak egyszer is találkozott vele, hosszú évekig emlékezni fog. Nem felejtik, nem felejtjük el „Adjunktus Urat”. Feri, nagyon fogsz hiányozni nekünk, emlékedet megőrizzük. Nyugodj békében. A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika minden dolgozója nevében Dr. Fábián Gábor a klinika igazgatója Gyógyítás közben (1995 körül) Nem fájt, nekünk „mégis fáj' (Tarján I. képanyagából) Kovács Dezső professzorra emlékezünk Gyászoljuk Kovács Dezső professzort, a Magyar Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti Társaság tiszteletbeli tagját, a Marosvásárhelyi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szájsebész professzorát. A magyar szájsebészek, az arc- és állcsontsebészek számára ő jelentette a kapcsolatot Erdéllyel, az ő tanácsait kértük ki, ha közös betegeinkkel valamilyen probléma adódott. Amikor Marosvásárhelyen vagy környékén jártunk, biztos pont volt számunkra, akit felkereshettünk, sőt akit fel kellett keresni, mert meleg vendégszeretettel várt. A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebész Társaság kongresszusain Kovács professzor mindig részt vett, igen sokszor tanítványaival együtt. A tudományos üléseket követő bankettek oldott légkörében láthattuk, hallhattuk, mennyire tisztelték őt a fiatalok. Erdélyben még él, legalábbis akkor még élt a „tradicionális profeszszor-tanítvány” kapcsolat és tisztelet. Gyászoljuk Kovács professzort, aki aránylag fiatalon ment el, és félünk, hogy nélküle ez az „erdélyi kapcsolat” már nem lesz a régi, de reméljük, hogy valami azért megmarad belőle, amit valaki vagy valakik továbbvihetnek, továbbfejleszthetnek. Ennek a bensőséges ünnepségnek, megemlékezésnek hangulata alapján komolyan reméljük, hogy a Marosvásárhelyi Egyetem Fogorvosi Karával az eddigi gyümölcsöző kapcsolatot sikerül megőriznünk. Részünkről készen állunk mind az idősebb, mind a fiatalabb kollégák fogadására, mert a tudományos, szakmai kapcsolatok is csak a barátságon, szereteten keresztül tarthatók fenn, illetve fejlődhetnek tovább. Dr. Szabó György egyetemi tanár
