Fogorvosi szemle, 2011 (104. évfolyam, 1-4. szám)

2011-03-01 / 1. szám

20 FOGORVOSI SZEMLE ■ 104. évf. 1. sz. 2011. elforgatott lebeny [4, 5], a kettős apilla lebeny [6], a ko­­ronálisan elcsúsztatott lebeny [7 ] és a félhold-lebeny („semilunar flap” ) technika [8, 9]. A laterálisán elforga­tott lebenytechnikák hátránya, hogy lokális ínyrecessio esetén csak ritkán adódik kellő mennyiségű és vastag­ságú ínyszövet az érintett fog közvetlen környezeté­ben, másrészt a lebeny képzése a donor területen na­gyon sok esetben másodlagos ínyrecessio kialakulásá­val járhat. A koronálisan elcsúsztatott és semilunaris lebenytechnika is csak olyankor alkalmazható, ha az ínyrecessio ellenére még viszonylag széles feszesen tapadó, keratinizált gingiva övezi a fogat az ínyszéltől apicalisan. Ma már a nyeles lebenytechnikákat legin­kább szabad deepithelializált kötőszöveti grafttal kom­binálva alkalmazzuk. A szabad ínylebeny (free gingival graft) elnevezés Naberstő\ származik [10]. A palatinális mucosát donor területként elsőnek Sullivan és Atkins használta (1968) [11, 12], A parodontális plasztikai sebészet kezdetben félvastag epithelializált mucosa lebenyt alkalmazott, majd ezt később majdnem teljesen kiszorította a sube­pithelialis kötőszöveti lebenytechnika. A technikát el­sőnek Langer és Calagna közölték 1980-ban [13-15], Ez utóbbi technika az elmúlt évtizedben rohamos fej­lődésen ment át, és ma mind funkcionálisan, mind esztétikailag a mikrosebészeti technikával végzett kü­lönböző, ún. T(vnne/-műtétek terjedtek el. Az egy fo­gat érintő alagút-technika (Single Tooth Tunnel tech­nique) első leírója fíaettzke volt (1985) [16]. A több fogat érintő ínyrecessio sebészi korrekciója az el­múlt évtizedben a parodontális plasztikai sebészet ér­deklődésének középpontjába került. A technikai fej­lődés kezdetét lényegében Zucchelli és De Sanctis által kidolgozott coronally advanced flap (CAF) tech­nika jelentette [17]. Az Allen által leközölt (1994) sup­­raperiostealis envelope technika subepithelialis kötő­szöveti grafttal kombinálva további jelentős fejlődést hozott [18]. Ennek továbbfejlesztett változata a még jobb és kiszámíthatóbb esztétikai hatást biztosító több fogra terjedő Tunnel-technika [19-21], A legfőbb cél minden műtét esetében a fognyaki fedés mértékének és tartósságának fokozása. Ennek érdekében több bi­ológiai modifikáló faktort is kipróbáltak és jó eredmé­nyekről számoltak be. Az ínyrecessio sebészetében különböző irányított szövetregenerációs technikákat is kipróbáltunk is. A hely­fenntartó réteggel kiegészített felszívódó membránok­kal (collagen, polylactat vagy polyglycol) jó eredmény­nyel javíthatók a fognyaki ínyrecessiok és egyéb mu­­cogingivális deformitások [22-23], Az utóbbi években megjelent irodalmi adatok tükrében a zománc mátrix derivatummal (ZMD) kombinált koronálisan elcsúsz­tatott lebenyt, új gyökérhártya-rost és csontképződés kísérte [24-27], A rendelkezésre álló irodalmi adatok alátámasztják, hogy az ZMD-mal kombinált koronáli­san elcsúsztatott lebenyes műtét tartós postoperativ fognyaki fedést, és a keratinizált ínytömeg megerősö­dését eredményezte [27, 28]. Hasonlóan jó eredmé­nyekről számoltak be platelet-rich fibrin [29], vagy az ún. acellularis dermal connective tissue allograft alkal­mazása után [30], Ma csak olyan műtéti technika alkalmazható, amely nem vezet további tapadásveszteséghez, melynél a sebgyógyulás menete kiszámítható és az optimális egyéni szájhigiénia a műtét után gyorsan visszaállít­ható. A bemutatott esettel azt kívánjuk demonstrálni, hogy a parodontálisan előkészített, jól motivált páciens mucogingivalis határt elérő mély Miller I. típusú ínyre­­cessiójának korrekciójában milyen kezelési terv és se­bészi terápia biztosított funkció-stabil és esztétikailag közel ideális postoperativ eredményt. Esetbemutatás Egy 23 éves nő esztétikai okok és fognyaki érzékeny­sége miatt kereste fel a Semmelweis Egyetem Paro­­dontológiai Klinikáját. Általános anamnézisében keze­lésünket befolyásoló tényező nem szerepelt, nem dohányzott, és szisztémásán egészséges volt. A kli­nikai intraorális vizsgálat során minimális szupragin­­givális plakkot (PLI>10%) és minimális mennyisé­gű fogkövet találtunk. Az ínye gyulladásmentes volt, szondázáskor fogínyvérzés nem lépett fel. A bal felső nagymetsző fog (21-es fog) körül a mucogingivális ha­tárt elérő ínyrecessziót regisztráltunk, amely mély Mil­­ler-l típusú recessiónak felelt meg (1. ábra). Az érintett 1. ábra Fiatal, 23 éves nő mély, Miller-I típusú ínyrecessiója a bal felső nagymetszőfog körül területen 1 mm-nél kevesebb feszes ínyszövet övez­te a fogat. Radiológiailag és klinikailag approximálisan parodontális tapadásvesztesége nem volt (2. ábra). Williams-szonda segítségével mértük a műtét előtt és a műtét után fél évvel a klinikai paramétereket - ínyre­cessio mélysége és szélessége, szondázási mélység, parodontális tapadási nívó, a feszes íny szélessége, az ínypapilla magassága (3a-b ábra). A kiindulási preoperatív klinikai parodontális paramétereket foglal­ja össze az I. táblázat bal oldala.

Next

/
Thumbnails
Contents