Fogorvosi szemle, 2010 (103. évfolyam, 1-4. szám)
2010-12-01 / 4. szám
146 FOGORVOSI SZEMLE ■ 103. évf. 4. sz. 2010. Főtitkári beszámoló a Magyar Fogorvosok Egyesülete 2009. május-2010. október közötti tevékenységéről Kedves Tagtársaim, kedves Kollégáim! Nagyon köszönöm, hogy e hosszú és sűrű program után kitartottak, és megtisztelik jelenlétükkel a gyűlésünket. A Magyar Fogorvosok Egyesülete küldöttközgyűlése 2009 májusában választotta meg jelenlegi vezetőségünket és elnökségünket. Az eltelt másfél évben történteket szeretném összefoglalni röviden. Voltak ünnepeink. Először Bánóczy professzor asszony kerek születésnapjáról emlékeztek meg tanítványai tudományos ülés keretében. 2009 májusában az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinika 100. éves fennállását ünnepeltük, a bensőséges esemény fényét emelte a Batthyány-Strattman László kitüntetésben részesült Szabó György professzor úr 70. születésnapja. Ugyancsak tavaly üdvözöltük a Dr. Orsós Sándor Emlékérem kitüntetettjét, a 70 esztendős Dr. Bodó Lászlót, idén pedig Fejérdy Pál professzor úr Semmelweis-díjat kapott Az elmúlt időszak kongresszusi története a 2009-es budapesti ORCA kongresszussal kezdődött, melynek jó hazai és nemzetközi visszhangja és nem mellesleg pozitív anyagi mérlege volt. A végleges zárást ugyan azóta sem lehetett elkészíteni, mert az NKTH, azaz a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal átvizsgálása, és élén a folyamatban lévő elnökváltás miatt az elnyert Mecenatúra pályázat összege nem került kifizetésre*. Ez még várható, és a pénz, ha megérkezik, az MFE bankszámláját fogja gazdagítani. A Magyar Fogorvosok Egyesülete Fogpótlástani Társasága, Implantológiai Társasága, Magyar Parodontologus Társaság és a Dento-Maxillo-Facialis Radiológiai Társaság közös továbbképzése 2009 szeptemberében volt Budapesten, rá egy hónappal a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaság IV. Tóth Pál Vándorgyűlését Szegeden tartották, nagy sikerrel. Fontos esemény volt a Magyar Fogorvosok Egyesülete életében, hogy Dr. Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozat elnöke kezdeményezésére és meghívására hosszú idő után újra összeült a két szervezet elnöksége. A tárgyalásra a Dental World idejében került sor pont egy évvel ezelőtt. A magyar fogorvos-társadalom zömét összefogó két szervezet vezetői együttes fellépéssel szeretnének előrelépést elérni a tagság jelenlegi és távlati gondjainak megoldása érdekében. A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XIII. színvonalas kongresszusára novemberben került sor Pécsett. Aktív tudományos és továbbképző tevékenység folyik néhány regionális szervezetünkben is. Itt ki kell emelnem a szegedi és debreceni decentrumok működését és szakmai aktivitását, és nagy sikerre tarthat számot a héten Pécsett rendezendő fogorvostan-hallgatók találkozója. Nagyjaink emlékét ápolandó szép ünnepi ülés idézte Ádler Péter professzor úr munkásságát születésének centenáriumán. Jövő évben, 2011-ben Budapesten rendezik meg a Continental European Division of lADR kongresszust is, Varga Gábor professzor úr vezetésével. Elnökségi üléseink állandó meghívottja Varga professzor, hogy a szervezés nehézségeiben munkáját mindenben segíteni tudjuk. Hazánk lesz gazdája a Council of European Dentists éves közgyűlésének is 2011-ben, amikor hazánk adja az EU elnökségét. Az MFE Elnöksége döntött arról, hogy 2012-ben Pécsett kerül megrendezésre Szabó Gyula professzor úr irányításával a teljes magyar fogorvos-társadalom Árkövy-kongresszusára, melyen előadóként és hallgatóként is mindenki részvételére nagyon számítunk. Érdekes szakmai megoldások, nehéz vagy különös esetek prezentálásával, összefogó vizsgálatok eredményeinek ismertetésével szeretnénk a széles értelemben vett szakmát mozgósítani. Nagyon várjuk a területi ellátásban dolgozó kollégáink beszámolóit eredményeikről, sikereikről, nehézségeikről. Szeretnénk, ha a magyarországi szakmai helyzetünk minden szereplője képviseltetné magát, hogy átfogó képet kapva láthassuk a fejlődés lehetőségeit. Várjuk tehát az ellátás és szakmai oktatás minden területén dolgozó kollégáinkat, azaz fogorvosokat, asszisztenseket, szájhigiénikusokat, fogtechnikusokat, műszerészeket, kereskedőket, a vállalkozások szakembereit, és bátorítjuk őket tapasztalataik továbbadására. Az alapszabály által előírt elnökségi üléseket 3 havi rendszerességgel megtartottuk. Az elnökségi ülésekről, azok nagyobb horderejű döntésekről és fontos eseményekről tagságunkat a Magyar Fogorvos és a Fogorvosi Szemle hasábjain mindig tájékoztattuk. Az MFE anyagi helyzete stabil, de nem nagyon jó, ezért szigorú intézkedésekkel próbálunk minden fillért megspórolni. Ennek egyik módja, hogy az elmúlt időszak költséges utazásait visszafogtuk, levelezésben próbáljuk a legszükségesebb, a küldetésünkben is megfogalmazott kapcsolatokat tartani. Az MFE akti