Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-08-01 / 4. szám

132

FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 4. sz. 2009.

tán mutációk a normális sejtműködés és a környezettel való kölcsönhatás eredményeképpen Az ember DNS-ében kb. minden 300. nukleotidban különbségek találhatóak az egyes egyedek között. A gén-polimorfizmusok gyakran előforduló szekvencia-eltérések az emberi genomban. Ezek a mutációk nem mindig kerülnek kijavításra, így az utódban is megjelenhetnek. Ez a jelenség a polimorfizmus, amelynek speciális formája az egy bázispárt érintő forma, az un. single nucleo tide polimorphism, (SNP). Sok ilyen bázispár-eltérés nem okoz funkcióváltozást a fehérjében, így betegséget sem. Definíció szerint a polimorfizmus a populáció több mint 1%-ában meglévő genetikai különbség, azonban számos, csak egy bázis tranzícióját jelenti. Különbség lehet továbbá az ismétlődő szekvenciák számában (VNTR Variable Number of Tandem Repeats), illetve polimorfizmushoz vezet a deléció Is inzerció is [77],

A fogágybetegség multifaktoriális kórkép. Rendelkezik a multifaktoriális betegségekre jellemző tulajdonságokkal, miszerint krónikus lefolyású, progresszív, viszonylag enyhe tünetekkel jár, és általában felnőtt korban jelentkezik. A multifaktoriális betegségek poligénesek, tehát a betegekben megjelenő ritka allélek csak hajlamosítanak a betegségre [71], De melyek lehetnek ezek a ritka allélek?

Vannak olyan molekulák, amelyek a fogágybetegség pathomechanizmusában fontos szerepet töltenek be. Ilyenek például a citokinek, HLA antigének, immunreceptorok, mátrix metalloproteázok, prosztaglandinok stb. Ezeket a fehérjéket kódoló gének mutációja könynyen vezethet a géntermék mennyiségének vagy funkciójának változásához, így a betegség iránti fogékonyság növekedéséhez, vagy esetleg éppen csökkenéséhez [29]. A fogágybetegség genetikai alapjainak pontos és teljes ismeretétől még messze vagyunk. Bizonyos ismeretekre azonban sikerült szert tenni, a lényegesebb eredmények az elmúlt évtized irodalma alapján az alábbiakban foglalhatók össze.

Citokinek

A helyi immunválasz legfontosabb immunregulátorai a parodontitis minden stádiumában nagy jelentőséggel bírnak. A gyulladás helyén kis koncentrációban is hatékonyak, sokféle sejttípus működését befolyásolják. A célsejtek felszínén specifikus receptoruk van. A proinflammatorikus citokineknek (IL-1 ß, IL-6, TNF-alpha) kulcsfontosságú szerepük van a parodontitis kialakulásában, fenntartásában és szabályozásában. A citokinek génjeiben fellépő variációk az antigénre adott biológiai válasz variációiban nyilvánulhatnak meg. Ezért, ha ezek a szekvencia-eltérések öröklődnek, a fogágybetegségre való hajlam is öröklődhet. Az ún. high-responder fenotípus lehet jellemző egy egyénre, ha erősebb citokin termeléssel válaszol a gyulladást kiváltó ingerekre.

Interleukinok

Az interleukinokat kódoló gének jó ’candidate gene’nek bizonyultak a genetikusok számára. Ennek több oka is van: a parodontális gyulladásban szerepüket nagyszámú vizsgálat bizonyítja. Parodontitisben az IL- 1ß szintje magas, egészséges gingivában minimális vagy nem mutatható ki [23], Koncentrációjuk aktív lézióban szignifikánsan magasabb, mint inaktívban [66]. A sulcus folyadék IL-1 ß szintje terápiát követően csökken [41], A Th1 lymphocyták által termelt IL-1 és a TNF-a képes kötőszöveti destrukciót és csontresorpciót előidézni, fokozva az osteoclast precursorok differenciálódását [75]. Gyulladt gingivában az IL-6 szintje is szignifikánsan magasabb [3],

Gyulladásos inger hatására jelentős különbségeket figyeltek meg egyének között a citokintermelés mértékében. Egyes szerzők szerint in vitro bizonyos ritka allélek megjelenése monocytákban az IL-1 és a TNF-alfa génjeiben megváltoztathatja a citokinek termelésének mértékét [9]. Ezt az eredményt egy évvel később azonban Mark és munkatársai monocyta tenyészeten végzett vizsgálatai alapján nem tudták megerősíteni [40],

Egyes vizsgálatok szerint in vivo mérhető a SNP hatása sulcus folyadék citokin koncenrtációjára [16].

Az IL-1 család

Az inteleukin-1 család tagjai macrophagok, vérlemezkék és endothel sejtek által termelt proinflammatorikus molekulák. A gyulladásban betöltött központi szerepük miatt a legtöbbet tanulmányozott citokinek. A családnak három tagjaja létezik: IL-1 a, IL-1 ß, és IL-1Ra (fiziológiás receptor antagonista), melyeket egymástól elkülönülő, de közel elhelyezkedő gének kódolnak (2q13-21 ).

Kornman 1997-ben publikált, nagy figyelmet keltő publikációja után az IL-1-gyei kapcsolatos kutatások új lendületet kaptak [33], Kornman ugyanis leírt egy „composite genotípust”, amely az IL-1 A gén -889 locusán (promoter régió) és az IL-1 B gén +3953 locusán (a számozási rend változása miatt ma már +3954 felel meg ugyanennek a locusnak) tartalmaz SNP-t, amely súlyos krónikus parodontitisre hajlamosít. Később ezt „periodontitis associated genotype”-nak (PAG) nevezték [34],

Kornman eredményei szerint európai, nemdohányzó vizsgálati alanyoknál a „composite” genotípus összefüggést mutatott a krónikus parodontitis súlyosságával. Dohányosok esetében ugyanez az összefüggés már nem állt fenn. A PAG hatását különböző körülmények között más szerzők is tanulmányozták, követéses és keresztmetszeti vizsgálatokban egyaránt. Eredményeiket az I. táblázat foglalja össze. A táblázatból látható, hogy igen nagy különbségek vannak az egyes populációkban mind a ritka allélek prevalenciájában, mind az összefüggés fennállásában. Meg kell jegyezni azonban, hogy a legtöbb vizsgálat alacsony esetszámmal készült, keresztmetszeti jellegű, a parodontitis diagnózisát pedig más-más kritériumok alapján állították fel. Ilyen szempontok figyelembevételével talán Culli-