Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-06-01 / 3. szám
110 FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 3. sz. 2008. latunkban nem találtunk szignifikáns különbséget az elektronikus és a radiológiai módszerrel végzett munkahossz meghatározás pontossága között. A pozícionált gyökérkezelő műszer és a foramen physiologicum között mért átlagtávolság az 1. csoportnál (apexlokátoros mérés) -0,11 mm, míg a 2. csoportnál (radiológiai mérés) -0,58 mm volt. Az apexlokátorral és a radiológiai módszerrel végzett mérések pontosságát a foramen physiologicum helyzetéhez képest 0,5 mm-es, 1,0 mm-es, 1,5 mm-es és 2,0 mm-es határértékeken belül is vizsgáltuk. Az apexlokátorral történő munkahossz-meghatározás esetében a 0,5 mm-es tartományba a mérések 50%-a, az 1,0 mm-es tartományba a mérések 20%-a, a 1,5 mmes tartományba a mérések 10%-a esett. A radiológiai hosszmeghatározás esetén a 0,5 mm-es határértéken belül a mérések 40%-a, a 1,0 mm-esen belül a mérések 10%-a, a ±1,5 mm-esen belül a mérések 20%-a és a ±2,0 mm-esen belül a mérések 10%-a esett. Rögzítettük az egyértelműen hibás méréseket (overinstrumentáció), vagyis azokat az eseteket, amikor a tű hegye láthatóan megjelent a gyökércsúcs felszínén (3. ábra). Az overinstrumentáció az apexlokátoros és 3. ábra. Overinstrumentáció apexlokátorral történt munkahossz-meghatározás esetén az RVG-vel történő munkahossz-meghatározás esetén is 20-20%-ban fordult elő. Az elemzés alapján a munkahossz ilyen mértékű, tehát klinikailag elfogadhatatlan túlbecsülésének esélye mindkét mérési módszer esetén, 95%-os konfidencia intervallumban, legalább 16,86% és legfeljebb 23,14% lehet. Megbeszélés Vizsgálatunkban 20 felső moláris fog palatinális gyökércsatornáját használtuk fel [9]. Mind az apexlokátoros, mind a radiológiai mérés során 2-2 fog esetében (20-20%) a tű túljutott a foramen apicalén, és szabad szemmel is láthatóvá vált. Az apexlokátorral történő munkahossz-meghatározás esetében a 0,5 mm-es tartományba esett a mérések 50%-a, míg a radiológiai hosszmeghatározás esetén a mérések 40%-a. Egy 1996-os vizsgálat kadáver modellt használva hasonlította össze a radiológiai és az elektronikus munkahossz-meghatározást, melyben az Endex apexlokátor igen megbízhatónak bizonyult: 59%-ban a tű csúcsa az apikális konstrikciónál volt, 37%-ban a tű hegye 0,5 mm-rel koronálisabban helyezkedett el a konstrikcióhoz képest. Csak az esetek 4%-ánál találtak nagyobb eltérés az apikális konstrikciótól. A radiológiai munkahossz-meghatározás kapcsán az esetek 18%-ában sikerült az apikális konstrikció helyzetét megállapítani, 22%-ban 0,5 mm-rel koronálisabban határozták meg a konstrikciót a valódi helyzetéhez képest. A fennmaradó 60% esetében a tű csúcsa jelentősen eltért az apikális szűkülettől [23]. A két mérőmódszer pontossága között statisztikailag szignifikáns különbséget nem tudtunk kimutatni, a várható foramen physiologicum-műszercsúcs távolság az apexlokátoros munkahossz-meghatározás során átlagosan -0,11 mm, míg a radiológiai munkahosszmeghatározásnál átlagosan -0,58 mm volt. A mért értékek varianciája a ProPex apexlokátor esetében kisebb volt (0,38 mm), mint a radiológiai módszernél (0,61 mm). Ez azt sugallhatja, hogy a jelen tanulmányban vizsgált apexlokátorral megbízhatóbb mérési eredményeket kaphatunk, mint tűskontroll röntgenfelvételek segítségével. Tinaz és misai a Root ZX apexlokátor mérési pontosságát vizsgálták. A munkahosszmeghatározás során az apikális konstrikciótól mért távolság átlagosan -0,11 és +0,07 mm között váltakozott, és a minimális és maximális eltérés az apikális konstrikció helyzetéhez képest -0,9 és +0,9 mm között volt [30], Vizsgálati eredményeink alapján úgy találtuk, hogy a ProPex apexlokátor in vitro körülmények között az apikális konstrikció közelében jelezte a kedvező munkahosszt, továbbá az apexlokátoros hosszbemérés legalább olyan pontosnak bizonyult, mint a radiológiai módszer. Saját eredményeink és a rendelkezésre álló irodalom alapján a radiológiai munkahossz-meghatározás az esetek nagy részében kiváltható lehet elektronikus apexlokátorok alkalmazásával, de mindenképpen lehetőséget nyújt a gyökércsatorna-megmunkálás objektív kontrolljának növelésére, valamint a kezelés során készülő röntgenfelvételek számának csökkentésére [4, 8, 23]. Mivel az általunk felhasznált egyszerű modell nem utánozhatja teljes mértékben az élő emberi szövetek elektrofiziológiai környezetét, ezért nem kizárható, hogy in vivo körülmények között a mérési eredmények jelen tanulmányunktól eltérhetnek.
