Fogorvosi szemle, 2007 (100. évfolyam, 1-6. szám)

2007-04-01 / 2. szám

FOGORVOSI SZEMLE 100. évf. 2. sz. 2007. 85 a „Dr.Béres Károly-díj” (2002-ben pl. teniszversenyt, 2006-ban evezős versenyt rendeztek). Az alapítvány fő iránya azonban a fiatalok tudományos teljesítményé­nek a díjazása maradt. Az évente megrendezésre ke­rülő nemzeti vagy nemzetközi arc-állcsont-szájsebé­­szeti kongresszusokon a 35 év alatti orvosok között a lagosan 60-70 000 forinttal. Több mint százan profitál­hattak az Alapítvány nyújtotta lehetőségekből. A mostani megváltozott körülmények a fiatal orvo­sok útjába egyre több nem várt nehézséget, akadályt gördítenek. A Dr. Béres Károly Alapítvány egy kicsit biztosan tud ezután is segíteni. A kuratórium nevében Czakó László, Lőrincz Ádám, Nagy Attila, D.Tóth Etelka, Huszár Tamás, Barabás József legjobb előadásokat Béres Károly-díjakkal honorálják. Ezen kívül minden évben pályázatokat is meghirdet az Alapítvány bizonyos témákból. A pályázatoknak, díjak­nak az évek során - az elnyert pénzösszegtől függet­lenül - egyre nagyobb becsülete van. Összegezve: Az eltelt 9 év alatt az Alapítvány 15 mil­liós tőkéjének kamataiból kb. 7 és fél millió forinttal tá­mogatta a fiatal orvosokat és orvostanhallgatókat át­köszönjük özv. Polányi Józsefnének az Alapítvány lét­rehozását. Erre és az ehhez hasonló önzetlen áldozat­­vállalásra szakmánk és az ország lakosságának érde­kében bizony egyre nagyobb szükség van. Dr. Szabó György egyetemi tanár, a Dr. Béres Károly Alapítvány kuratóriumának elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents