Fogorvosi szemle, 2006 (99. évfolyam, 1-6. szám)
2006-02-01 / 1. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 99. évf. 1. sz. 2006. 29-33. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Klinika A digitális röntgen képalkotás klinikai alkalmazásának értékelése DR. MARADA GYULA, DR. SZABÓ GYULA A digitális röntgen fejlődése és elterjedése kényszerít arra, hogy alkalmazását a fogászati szakirányokban mérlegeljük. Szerzők vizsgálataikban arra a kérdésre keresték a választ, hogy a digitális képalkotás milyen előnyöket ad a gyakori szájbetegségek diagnózisában és terápiás eljárásaiban a filmre rögzített képhez képest. Feltételezték, hogy a RadioVisiograph (RVG) a csoportos hozzáférés kiépítése esetén, könnyen elérhető, választási lehetőséget szolgáltat a fogorvoslás különböző területein dolgozóknak arra, hogy részletesebb információkat érjenek el a jobb döntés előkészítése érdekében. Az új rendszer telepítése után közvetlenül és 10 hónappal később összehasonlító megoszlást vizsgáltak a klinika egyes járóbeteg-rendelésein a röntgenfilm és digitális képalkotásról. Kérdőíven állásfoglalásokat kértek mindkét diagnosztikai módszer minőségi tartamáról. A digitális képre leginkább az endodonciai gyakorlat támaszkodott, ezt a konzerváló és fogpótlás diagnosztika követte, és csekély volt a parodontológiai és gyermek fogászati gyakoriság. A szubjektív gyakorlói vélemény összegzéséből kiemelhető, hogy a többség a filmképek részletgazdagságát jobbnak tartotta a számítógépes felvételekhez képest. Jelenleg a digitális képalkotó rendszerek hatékony segítséget adhatnak a diagnosztikus és terápiás tevékenységben, de főleg technikai érzékenységük miatt a filmfelvételi eljárást választási lehetőségként jelentős mértékben meg kell tartani a még ma kihasználható előnyei miatt. Kulcsszavak: digitális képalkotás, diagnosztikus képalkotó eljárás, klinikai felhasználás Bevezetés A röntgenfelvétel a mai fogorvosi diagnosztika nélkülözhetetlen része. Sokáig a röntgenfilm volt az egyetlen eszköz a röntgensugarak által keltett képalkotásban. Az elektronika és a számítástechnika fejlődése eredményeként 1987-ben mutatták be az első közvetlen jelátalakító rendszert [6]. Ennek fogászati vonatkozása is van, hiszen intraorális felvételek készítésére alkalmazták először, új diagnosztikai lehetőségeket indítva meg. A digitális rendszerek elméleti alapja, hogy a röntgensugarak által keltett képet digitális jellé alakítják, lehetővé téve a számítógép képernyőjén való megjelenést. Ennek megvalósítására számos technikai megoldást dolgoztak ki [3]. Az egyik a CCD (charge-coupled device - töltéskapcsolt) érzékelő, ahol a jel leolvasása közvetlenül a szenzorban megy végbe. Másik fejlődési irány a képlemez alkalmazása volt, ahol a jel leolvasása nem a szenzoron történik, hanem egy közbeiktatott leolvasó rendszer segítségével. Azok számára, akik már rendelkeznek hagyományos röntgenberendezéssel és előhívással, a közvetett digitális képalkotás nyújt lehetőséget. Ennél az utóbbi rendszernél az elkészült röntgenfelvétel digitalizálása utólag végezhető el. A legfontosabb kérdés, hogy milyen diagnosztikus lehetőségek jelennek meg a digitális képalkotás bevezetésével, és milyen többletinformációk nyerhetők. Fontos annak a tisztázása is, hogy jelenleg a fogászat melyik szakiránya a gyakoribb felhasználó. Végül pedig arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy az új technika bevezetését hogyan ítélik meg az alkalmazó orvosok. Ezen kérdésekre adott válaszok segítségével próbálunk lehetséges fejlődési utat keresni a további fejlesztések racionális irányának megjelölésére. Anyagok és módszerek A Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján a '80-as évek végén kezdték működtetni az első digitális jelátalakító rendszert. Az infrastruktúra fejlesztése tette lehetővé, hogy egy belső hálózat kiépíté-Erkezett: 2005. január 26. Elfogadva: 2005. május 4.
