Fogorvosi szemle, 2006 (99. évfolyam, 1-6. szám)
2006-08-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 99. évf. 4. sz. 2006. 141-147. Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest Fogászati implantátumok mechanikai feszültségátadásának biomechanikai vizsgálata végeselemes analízissel Irodalmi áttekintés I. rész DR. SZŰCS ATTILA, DR. DIVINYI TAMÁS, DR. LŐRINCZ ÁDÁM A végeselemes analízis (VEA) olyan számítógépes vizsgáló eljárás, ami matematikai modell segítségével képes meghatározni különböző tárgyakban és környezetükben a rendszert terhelő erők által kiváltott mechanikai feszültségeket. A módszer leggyakrabban műszaki, mérnöki tervezési feladatokra használatos, azonban orvosi célokra, a test váz- és mozgatórendszerének statikai és funkcionális vizsgálatára is alkalmas, így a szájüreg rehabilitációjában egyre nagyobb szerepet játszó enosszeális implantátumok vizsgálatát is lehetővé teszi. Az implantátum és a csont közötti mechanikai feszültség átadása számos tényezőtől függ, és leírása igen bonyolult. A fogászati implantátumok tanulmányozása lehetőséget ad a biomechanikai viszonyok pontosabb megismerésére, ezáltal az implantációs eljárások további tökéletesítésére. A kétrészes közlemény első részében a szerzők áttekintik a végeselemes analízis felhasználási lehetőségeit a fogászati implantátumok feszültségátadásának vizsgálatában. A közlemény második részében bemutatják saját vizsgálataikat. Kulcsszavak: fogászati implantátum, végeselemes analízis, mechanikai feszültség Bevezetés A részleges vagy teljes foghiányos állapot a rágószerv funkciójának károsodásához vezet. Ennek megelőzéséhez szükséges a fogak pótlása. Egyik, napjainkban egyre gyakrabban alkalmazott lehetőség az állcsontokba sebészileg behelyezett fogászati implantátumok felhasználásával készülő fogmű. Az implantátumok a betegek számára magasabb használati értékű, igényesebb fogpótlás készítését teszik lehetővé, esetenként elkerülve az egészséges fogak fogpótlásba történő bevonását. A foghiányok pótlásának lehetősége a még meglévő fogak számától, elhelyezkedésétől, állapotától függ. A fogászati implantátumok a fogpótlás készítésekor pillérként vesznek részt a fogművek rögzítésében, a rágóerők átvitelében. Az állcsontban a természetes fogak és az implantátumok eltérő módon rögzülnek. A természetes fogak rögzítése a gyökérhártyarostok segítségével történik. A rostok a terhelés szerint orientáltak, és mintegy felfüggesztik a fogat a fogmederben. Ez a kapcsolat nem merev, hanem viszkoelasztikus jellegű. A szervezetbe kerülő „idegen testek”, esetenként az implantátumok is, kötőszövetes tokkal határolódnak el. Ez nem kívánatos, mivel ez a réteg az implantátum anyagához nem kapcsolódik szorosan, húzó- és nyíróerők átvitelére alkalmatlan, csak nyomóerőket tud közvetíteni. Érkezett: 2005. november 21. Elfogadva: 2006. május 31. Bizonyos feltételek teljesülése esetén, ez a kívánatos, lehetséges, hogy az implantátumok beültetését követő gyógyulási folyamat során közvetlen kapcsolat alakuljon ki az implantátum felszíne és a környező csontszövet között. Ez a folyamat a csontintegráció. A csontintegráció létrejötte az implantációs fogpótlás hosszú távú sikerének feltétele, mert a csontintegrált implantátum felszínén a nyomóerők mellett húzó- és nyíróerők is átadódnak [1], Fontos ezért, hogy ezt a folyamatot minél részletesebben megismerjük. A csontintegrált implantátum és a környező csontszövet között a gyökérhártyarostok hiányoznak, ugyanis ankilotikus kapcsolat jön létre, amely a természetes fogágynál sokkal kevésbé összetett rendszer. A csontintegráció kialakulását részben az implantátum anyaga, biokompatibilitása, részben a megfelelő műtéti technika befolyásolja. A fogászati implantátumok csontintegrációjának kialakulásában és annak tartós fennmaradásában jelentős szerepe van az implantátum geometriai kialakításának is. Az implantátum formája meghatározza a rágóterhelés átadását az állcsontra, és ez által a csontszövetben kialakuló mechanikai feszültségeket. Ha az implantátum környezetében a rágóterhelés hatására bizonyos helyeken a fiziológiás szintet meghaladó, kiugróan magas mechanikai feszültségek, úgynevezett csúcsfeszültségek keletkezhetnek, annak következménye csontleépülés lesz. Ha viszont a feszültségek
