Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-10-01 / 5. szám
196 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 5. sz. 2005. meghatározására használható (//. táblázat, lásd „A módszer használata a gyakorlatban”című részt). A francia-kanadai és magyar gyermekek fogazati fejlettségét, az eredeti Demirjian-féle táblázatból leolvasott [7] és általunk számolt görbék alapján hasonlítottuk öszsze. A két csoport FPÖ-nek különbségét (FPÖfrancla.kana. dai - FPÖmagyar) ábrázoltuk az életkor és magyar gyermekek FPÖ-nek (FPÖmagyar) függvényében nemek szerint, majd görbét illesztettünk rá Lowess-féle legkisebb négyzetgyök módszerrel (pf% = 85; i# = 3) (3. ábra). Eredmények A magyar gyermekek FPÖ-nek és életkorának összefüggését elemezve megállapítottuk, hogy fogazat fejlettsége az elvárásoknak megfelelően összefügg az életkorral. Idősebb életkorhoz nagyobb FPÖ tartozik. A legtöbb vizsgálathoz hasonlóan, a magyar gyermekek között jelentős, akár 2 év különbséget is találtunk ugyanabban az életkorban. Nemek vonatkozásában azt találtuk, hogy a magyar lányok kb. 1 évvel megelőzik a fiúkat a fogazat fejlődése szempontjából 4 éves korban (p < 0,005). Ez az előny 8 éves korra kb. fél évre csökken (p < 0,005), majd az életkor előrehaladtával kb. 14 éves korban megszűnik (p < 0,001) (2. ábra). Az F-teszt szignifikáns különbséget mutatott a magyar fiúk és lányok fogazati fejlődése között (p < 0,001 ; F=12,29). A francia-kanadai és magyar gyermekek fogazati fejlettségének Összehasonlítása (FPÖfrancia.kanadai - FPÖmagyar) azt mutatja, hogy a magyar gyermekek fogazati fejlődése gyorsabb a francia-kanadai populációnál (FPÖmagyar > FPÖfranCja_kanadai)■ Mind a fiúk, mind a lányok kb. 1 évvel megelőzik francia-kanadai társaikat a 6-8 éves korban. A 3. ábrán ábrázolt negatív érték a francia-kanadai gyermekek alacsonyabb fejlettségi Fejlettségi pontszámok összege (FPÖ) 3. ábra. A francia-kanadai és magyar gyermekek fogazati fejlettségének különbsége (FPÖffgpcia-kanadai FPÖmagyar) ábrázolva a magyar gyermekekhez viszonyítva (FPÖmagyar), nemek szerint pontszámát jelenti ugyanabban az életkorban. Az ábráról leolvasható, hogy a különbségek (FPÖfranCja_kanadai - FPÖmagyar) közötti individuális eltérés magas, +16 - -40. Idősebb korban, ahol a FPÖ maximális 100-hoz közelít, -10-re csökken (3. ábra és II. táblázat). Megbeszélés Összetett matematikai függvények használatával Teivens ajánlása szerint [23, 24], relatíve kis számú minta is elég egy populáció fogazati fejlettségének leírására, nem szükséges a Demirjianék által használt több ezres esetszám. Fiatal (5 évesnél fiatalabb) korban kevés OP készült, a fejlődő szervezet sugárterhelésének csökkentése érdekében, illetve bizonyos esetekben nem, vagy nehezen kivitelezhető, és ez torzíthatja az eredményeket. Ez korábbi tanulmányoknál is problémát jelentett [6, 23, 24], Idősebb korban (14 év felett) az FPÖ a 100- hoz közelít, ezért nagyobb minta bevonása az általunk használt módszert torzítaná. Mivel kellően nagy minta nem állt rendelkezésünkre, ezért a statisztikai pontosság növelése érdekében kiegészítő, módosító táblázatokat dolgoztunk ki a Lowess-féle legkisebb négyzetgyök módszerrel. Nem állítottunk fel saját, magyar standardokat, feltételezve, hogy a magyar gyermekek fogazatának fejlődése hasonló lefutású a francia-kanadai népességéhez. Az általunk vizsgált 203 OP adatainak elemzése azt mutatja, hogy a magyar népesség fogazati fejlődése megelőzi a francia-kanadai populációt. A magyar fiúk és lányok kb. 1 évvel megelőzik kanadai társaikat a fogazat fejlődése szempontjából 6-8 éves korban (lásd II. táblázat, 3. ábra). Az életkor előrehaladtával ez a különbség csökken, majd 16 éves korban, amikor a FPÖ 100- hoz közelít, megszűnik. A legtöbb korábbi vizsgálathoz hasonlóan [10, 17, 25, 24] jelentős, akár 2 év különbséget találtunk az fogazat fejlettségében a magyar népességen belül. Ez egybevág a legtöbb kutatócsoport eredményével, hogy az európai és ázsiai népcsoportok megelőzik a kanadai-francia népességet a maradó fogazat fejlődésének szempontjából [10, 13, 14, 16, 17, 19, 23]. Eredményünk alátámasztja azt a feltevést is, miszerint minden etnikai csoportnak a standardja más és más [6,19]. A csoportok közötti eltérés alapja lehet az eltérő genetikai háttér mellett, a különböző szokások, szociális, gazdasági eltérések és ebből eredő táplálkozási különbségek [2, 8, 9,23]. Az általunk kiszámolt dél-dunántúli magyar standardok segítségével lehetséges a II. táblázat és az eredeti Demirjain-cikkben közölt adatok segítségével a fogazat fejlettségének meghatározása (biológiai életkor) panoráma felvétel alapján, vagy a kronológiai kor meghatározása igazságügyi és archeológiái okból magyar gyermekek esetében. A specifikus magyar populációra vonatkoztatott etnikai táblázat használatával pontosabbá tehető a kor és fogazat fejlettségének meghatározása.