Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 3. sz. 2005. 128-132. HÍREK V. Magyar fogorvosnapok 2005. Május 13-14-én került megrendezésre az V. Magyar Fogorvosnapok, melyre oly nagyszámú jelentkezés érkezett, hogy a szervezőknek az ezerötszázadik résztvevő után le kellett állítaniuk a regisztrációt. Mindez azt is jelenti, hogy soha Magyarországon ilyen jelentős látogatottságú szakmai rendezvényre még nem került sor. A rendezvény megnyitásaként közösen elénekeltük a Himnuszt, majd Gerle János, a MOK Fogorvosi Tagozatának elnöke mondott köszöntő beszédet. A vitafórum során számos aktuális probléma került felvetésre a szakma egyes ágazatainak gondjairól, a finanszírozás, az ellátás nehézségeiről. Első előadóként Edward Lynch professzor tartott előadást az ózonkezelés terén elért klinikai tapasztalatokról. Az ózonnak jelentős antimikrobiális, valamint aciditást csökkentő hatása van, szerepet vállal ezen felül a felgyülemlett proteinek eltávolításában, mindezen hatásaival a szájüregben lejátszódó demineralizációs - remineralizációs folyamatokat erősen a remineralizáció irányába tolja. Említette a lézerdiagnosztika (Diagnodent) szerepét a terápia során. Az ózon szerepet kaphat a herpes simplex kezelésében, használhatjuk fogfehérítés során, valamint a gyökérkezelések alkalmával a fertőzött csatornarendszer csírátlanítására. Christian Stempf előadásában az infekciókontroll és a sterilizálás jelenlegi irányelveit és a jövőbeni tendenciákat foglalta össze. A 2004 júniusában életbe lépett EN13060-számú norma osztályokba sorolja a sterilizálandó tárgyakat, B, S és N ciklustípusokat különböztet meg, és meghatározza a megfelelő teszteljárásokat. Az előadásból kiderült, hogy eszközeinket megfelelő mechanikai tisztítás után lehetőleg B ciklusú sterilizátorban csírátlanítsuk, majd a további sterilitást biztosító csomagolásban tároljuk. Wolfgang B. Hannak professzor a 3D-Master fogszínmeghatározó rendszert ismertette. A 3D-Master rendszer egyfajta standard szín-meghatározási modellt kínál, melynek során a látható szín világosságát, intenzitását és tónusát állapítjuk meg. Ulrich Volz a Z-Lock fémmentes implantátum-rendszerről tartott előadást. A cirkónium-oxid biológiailag és kémiailag is inert, semmiféle kimutatható toxicitása nincs, minimális hővezető képességgel rendelkezik, rendkívül kemény, kopás- és karcmentes. A csonttal a megfelelő osseointegrációt mutatja, egyes vélemények szerint növekedést serkentő hatása van. Idővel az anyag Ca++-ot köt meg, szerkezete még kompaktabbá válik. Tarján Ildikó docens asszony előadásában a gyermekkorban előforduló maradófog sérüléseket és azok ellátását ismertette. A sérülések túlnyomó többsége 10 éves kor körül, főleg a felső középső metszőkön fordul elő. Az ellátás lehet: élpótlás, védőkorona, pulpotómia. Elhalt fogak kezelésekor törekednünk kell az apexifikáció elősegítésére, kalcium-hidroxid, mineraltrioxid preparátumokkal. Fejérdy Pá/professzorúra Fogpótlástani Klinika által 2003- 2004 évben végzett felmérés eredményein keresztül mutatta be a jelenleg Magyarországon készített fogpótlások néhány jellemzőjét, majd az eredményeket összevetette a szintén a Klinika által végzett 1989-es felmérés eredményeivel. A felmérésből megállapítható, hogy a lakosság fogpótlással való ellátottsága lényegében nem változott, de az elkészített pótlások szakmai színvonala mérhető fejlődésen ment át. Gera István professzor úr előadásában a magatartási és lokális tényezők szerepét mutatta be a fogágybetegség etiológiájában. A fogágybetegség kifejlődésében a plakk mellett jelentős szerepe van több rizikótényezőnek is. Lokális tényezők a supra- és subgingivalis plakk, a plakkretenciós tényezők, az occlusalis traumák. Általános szervezetei faktorok a hormonális tényezők, immunológiai faktorok, életkor, osteoporosis. Magatartási faktorok a dohányzás, mely direkt módon is károsít, a rossz szociális helyzet, egyes pszichikai tényezők. Genetikai faktorok is számos estben okozhatnak parodontalis gyulladást. Márton Ildikó az orális gyulladások és egyes kardiovaszkuláris megbetegedések összefüggéseiről beszélt. Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább igazolják az összefüggést a den-