Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-06-01 / 3. szám
115 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 3. sz. 2005. esetek 5-7%-ában [60] azonban előfordul, hogy a tünetek az orthodontus minden próbálkozása ellenére sem múlnak el. Ilyenkor az organikus okok kizárása után [1, 5, 9, 38, 44, 66, 70], a háttérben mélyebben fekvő pszichés problémát kell feltételeznünk [23,42,45, 46,54,57, 67, 76], Az okklúziós viszonyok változása mint provokáló tényező [40, 60, 66] - az orthodontiai készülékek és a kezelés okozta frusztráció [11, 48] vagy az orthodontussal való kapcsolat emocionális összetevői [27, 32,55, 56] miatt-váratlanul tüneti manifesztációban nyilvánul meg. A háttérben legtöbbször elnyomott agresszió [10, 37, 41], zárkózottság [10], nervozitás [10], a környezet felől érkező túlzott elvárások [71], belső teljesítménykényszer [71], depresszió [67] szerepelhet. Az okklúzióval kapcsolatos panaszok lélektani vonatkozásai Az okklúzióval kapcsolatos panaszok a fogszabályozó kezeléssel kapcsolatos pszichés tünetek egyik leggyakoribb csoportját adják. A jelenséget a német irodalomban „okklúziós neurózis” („Okklusionsneurose”) néven írják le, és a rágószerv funkcionális zavarainak kb. 7%-áért felelős [43]. A beteg a fogak érintkezésének zavaráról, bizonytalanságáról számol be, nem találja a megfelelő okklúziós helyzetet. Ahhoz ,hogy ezen segítsen, fogsorai összezárását próbálgatja, rágófelszíneit nyelvével „tapogatva” (esetleg tükörben nézegetve) keresi a „hibát” (és nemritkán konkrét elképzeléssel érkezik a kezelésre a tekintetben, hogy hol kéri a „korrekciót”). Ennél a kóros jelenségnél a már említett temporo-madibuláris ízületi diszfunkciókhoz hasonlóan szintén arról van szó, hogy az okklózióval kapcsolatos panaszokban primér lelki betegség vetül ki, az orthodontiai beavatkozás csak mint „provokáló tényező” játszik szerepet a tünetek megjelenésében. A megváltozott okklúziós viszonyok szokatlansága, a fogszabályozó készülék viselésével járó lelki trauma; vagy a beteg szemében gyakran feleslegesnek [24] vagy félelemkeltőnek [25] megélt extractio; a fogsor megváltozott, de mégsem „tökéletes” esztétikai megjelenése [26], illetve az orvos-beteg kapcsolat esetleges zavarai [27, 32], lehetnek a legfontosabb konkrét kiváltó tényezők. A kórkép felismerése nem könnyű, mert a beteg általában nincs tisztában elégedetlensége valódi okával, például olyan meggyőződéséhez ragaszkodik, hogy „roszszul záródnak a fogai”; ami egy az okklúziót teljesen átalakító orthodontiai kezelés után teljesen elfogadható panasznak látszik (különösen, ha a kialakított okklúziós viszonyok kényszerű kompromisszum folytán nem optimálisak). Tovább nehezíti a diagnózis felállítását, hogy a tünetek parafunkcióval társulhatnak, ami gyakran a fogak erőteljes összeszorításával jár [22, 51], és tényleges fogelmozdulást idézhet elő [2], melyet a beteg szintén „okklúziós zavarként” élhet meg. A pszichés zavarok emellett kihatnak a rágóizmok működésére is, megzavarják a neuromuszkuláris koordinációt [42,43,47], így a stabil okklúziós helyzet „megtalálását” a bizonytalan koordináció miatt erőteljesebb csücsök-csücsök érintkezések előzik meg, amit a beteg szintén „rossz okklúzióként” értékel. Ha a jelenség lágyrész parafunkciókkal [22, 51] is társul, akkor a beteg arról is panaszkodik, hogy ráharap a nyelvére, beharapja az ajkát, vagy a buccat. így kialakult sérüléseiben további bizonyítékát látja (és „adja”) annak, hogy az orthodontus nem végzett megfelelő munkát. A betegek fenti kórképének korai felismerése, mint az előbbiekből is kiderült, nehéz. A fogak újra és újra kierőszakolt „átrendezése”, „állítgatása” ugyan előbb-utóbb felhívja az orthodontus figyelmét a háttérben megbújó lelki zavarra, de a pontos diagnózis késése rendkívül előnytelen, mivel minden felesleges szomatikus beavatkozás súlyosbítja a pszichiátriai alapbetegséget, és rontja a prognózist [58], A tüneti viselkedés, és maga az alapbetegség is „elmélyül”, „rögzül” [58], a beteg egyre agresszívebbé, „kezelhetetlenebbé” válik. A diagnózis felállításában az okklúziós hangok reprodukálhatósága (ún. okklúziós szonográfia [77,78]) adhat némi támpontot az izomműködés koordináltságának megítélésében, de emellett elsősorban a fogászati pszichoszomatikus kórképeket általában jellemző diagnosztikai kritériumok [57] megléte biztosítja a diagnózis felállítását. Az esztétikai problémák néhány lélektani vonatkozása Már a bevezetőben említettük, hogy a betegek jelentős része a fogszabályozó orvost esztétikai problémák korrekciója céljából keresi fel [18, 21, 26, 61]. Ebből számos pszichés konfliktus származhat akkor, ha a beteg irreális elvárásokat támaszt a kezeléssel szemben [21], vagy ha olyan, számára sem tudatos elvárásai [27, 32] vannak a kezeléssel kapcsolatban, amelyeket a fogazati anomália korrekciója nem feltétlen tud teljesíteni (pl. a beteg lelke legmélyén karrierje felívelését vagy sikeres párkapcsolatot vár fogazata megszépülésétől). Fontos, hogy a beteget még a kezelés előtt szembesítsük a terápiás lehetőségek realitásaival, és ne utólag kelljen ezt a munkát kényszerűen elvégezni. Kiemeljük e tekintetben, hogy itt az orvosnak (mint már korábban is utaltunk rá) empátiás készségére támaszkodva [8] a tudattalan motívumokat is lehetőség szerint fel kell ismernie, és a beteg számára lehetőség szerint meg kell fogalmaznia. A tudattalan elvárások különleges (de valószínűleg nem is annyira ritka!) esete, amikor a beteg (ösztönkésztetései megfékezésére, tudattalanul [34]) azért „hoz” újabb és újabb esztétikai kifogásokat, hogy a szexuális érintkezését sok tekintetben gátló (és így szexuális vágyai realizálásával szemben védelmet nyújtó) fogszabályozó készüléktől ne kelljen megválnia. A kezelés eredményével kapcsolatos kifogás származhat abból is, hogy az akarata ellenére, „kezelésbe kényszerített” (vagy a kezelés alatt orvosa által frusztrált) gyermek a kezelés sikertelenségének bizonygatásával („bebizonyításával”)
