Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)

2004-02-01 / 1. szám

12

FOGORVOSI SZEMLE ■ 97. évf. 1. sz. 2004.

Jelen álláspont szerint a destruktív parodontitis olyan multifaktoriális betegség, amelynek kialakulásához a következő tényezők együttes előfordula szükséges:

1. a destruktív parodontitis kifejlődéséhez specifikus subgingivális baktériumflórára van szükség. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele a destrukció kifejlődésének;

2. ezekkel a baktériumokkal szemben mindenkiben kialakul normál, nem specifikus és specifikus védekezés;.

3. ezek a normál védekező mechanizmusok legtöbbször protektiv jellegűek, bár lehet szövetkárosító hatásuk is;

4. a gyulladásos védekezőreakciókkal párhuzamosan a parodontiumban reparatív-regeneratív folyamatok is elindulnak, amelyek igyekeznek fenntartani a szöveti struktúra egységét;

5. a közepesen súlyos bakteriális támadásnak kitett egyének többségében a védekező reakciók és regeneratív folyamatok túlsúlya ellensúlyozza a szövetdestrukciót, és ezért csak minimális nettó szöveti károsodás manifesztálódik;

6. a betegek viszonylag kis hányadában olyan, ettől eltérő szöveti reakciók zajlanak, amelyek jelentős nettó szövetdestrukciót eredményeznek;

7. az eltérő szöveti reakciókért különböző tényezők tehetők felelőssé. Ennek oka lehet nagyon erős, virulens bakteriális infekció vagy olyan általános módosító tényezők, amelyek a védekező képességet csökkentik, vagy amelyek éppen a gyulladásos reakciókkal társuló szövetdestrukció mértékét fokozzák.

Löe és munkatársai Sri Lanka teaültetvényesei között végzett, 15 évet felölelő követéses vizsgálata komoly szemléletváltozást hozott a parodontológiában [53, 56, 57, 58]. A primitív, elzárt körülmények között élő, fogászati ellátásban sohasem részesülő populáción végzett sorozatvizsgálatok lehetőséget nyújtottak a parodontitis normál lefolyásának tanulmányozására. Annak ellené- j re, hogy minden résztvevő szájhigiénéje rossz volt, csu- | pán 8%-nak volt nagyon súlyos parodontitise, 81%-nak | volt gingivitise vagy mérsékelt parodontitise, és 11 %-nak teljesen ép volt az ínye. Ez utóbbi csoport parodontális állapota a 15 éves megfigyelési ciklus alatt sem változott számottevően [58]. Hasonló megfigyeléseket tett később több vizsgáló csoport is a világ több országában. Ezek a megfigyelések egyre inkább abba az irány- | ba mutattak, hogy a patogén plakkbaktériumok mellett lennie kell több olyan individuális szervezeti tényezőnek | is, amely eldönti, hogy a patogén dentális plakk jelenlétében kinél fejlődik ki kisfokú ínyszéli gyulladás, kinél alakul ki idővel mérsékelt tapadásveszteség és kinél lesz súlyos, mély tasakképződéssel járó destruktív parodontitis [71].

Rizikótényezőkről beszélhetünk a kardiovaszkuláris betegségek, az elhízás, a gyomorfekély vagy éppen a parodontitis esetében. A rizikótényezőt úgy definiálhatjuk, mint olyan tényezőt, amelynek jelenlétében a betegség jelentősen nagyobb arányban manifesztálódhat egy adott, nagyobb populáción belül, mint ennek a tényezőnek a hiányában. Azokat a csoportokat, amelyek fokozott rizikófaktoroknak vannak kitéve, magas rizikófaktoré csoportoknak nevezzük (pl. diabéteszes, dohányos, középkorú férfiak csoportja). A rizikóanalízisben olyan paramétereket keresünk, amelyeknek ismeretében előre meg tudnák jósolni, hogy egy adott egyén, vagy csoport milyen mértékben veszélyeztetett. Abszolút rizikóról akkor beszélünk, ha azt fejezzük ki, hogy egy adott tényezőnek kitett egyénben bizonyos időn belül milyen valószínűséggel manifesztálódik a betegség A relatív rizikótényező azt fejezi ki, hogy egy feltételezett rizikófaktornak kitett populációban mennyivel nagyobb a betegség kifejlődésének a veszélye és valószínűsége, egy ugyanezzel a faktorral nem érintett kontrollcsoporthoz viszonyítva. Ezt a relatív rizikótényezőt különböző vizsgálatokkal becsülhetjük meg. A megbecsült relatív rizikótényezőt az angolszász irodalom „odds ratio”definícióval illeti. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a rizikótényezővel nem érintkező csoportban a betegség egyáltalán nem fejlődhet ki [8].

Mai tudásunk szerint a destruktív fogágybetegség kialakulásában a következő rizikótényezők szerepét támasztották alá epidemiológiai adatok, klinikai és experimentális vizsgálati eredmények [71]:

1. rossz szájhigiéné, fokozott plakkakkumulációs hajlam;

2. a plakkakkumulációt elősegítő helyi plakkretenciós tényezők;

3. a beteg nem kellő motivációja;

4. a rendszeres szájhigiénés és fogorvosi kezelések elhanyagolása;

5. okkluzális túlterhelés;

6. dohányzás;

7. emocionális stressz ;

8. életkor és nemi hovatartozás;

9. a védekezést csökkentő általános betegségek (pl. AIDS, diabétesz);

10. táplálkozási hiánybetegségek;

11. osteoporosis;

12. korábbi parodontitis;

13. genetikai tényezők, családi halmozott előfordulás;

14. etnikai hovatartozás.

Szájhigiéné

Már Löe és mtsai 1965-ben végzett klasszikus vizsgálatai ráirányították a figyelmet a szájhigiéné fontos etiológiai szerepére [55]. A hetvenes évek vizsgálatai egyértelmű, pozitív korrelációt véltek feltárni a szájhigiéné foka és a parodontitis előfordulási gyakorisága és súlyossága között. Ugyanakkor az is beigazolódott, hogy a nagyon szigorúan ellenőrzött professzionális és egyéni szájhigiénés programok szignifikánsan javították az adott csoport parodontális állapotát, és a betegség progresszi