Fogorvosi szemle, 2003 (96. évfolyam, 1-6. szám)
2003-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 96. évf. 3. sz. 2003. 121-123. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Szak, Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszék, Szeged Huszár György és Schranz Dénes fogászati paleopatológiai munkássága DR. KOCSIS S. GÁBOR A múlt évben elhunyt dr. Huszár György és dr. Schranz Dénes professzorok többek között a fogászat kevésbé közismert ágának, a fogászati paleopatológiának (paleosztomatológiának) a művelői voltak. Ilyen irányú kutatásaik önálló és közös eredményei, valamint ehhez kapcsolódó bibliográfiás összeállítás kerül bemutatásra. Kulcsszavak: fogászati paleopatológia, paleosztomatológia, bibliográfia A magyar fogászati paleopatológiában, azaz az ásatásokból kikerült emberi maradványok fogazati betegségeinek vizsgálatában dr. Schranz Dénes (1904-2002) és dr. Huszár György (1911-2002) professzorok meghatározó szerepet vállaltak. A fenti szakirányban folytatott munkásságuk története, valamint a hozzá köthető bibliográfiás összefoglalás - in memoriam - a Fogorvosi Szemle hasábjaira kívánkozik. Huszár György a fogászati paleopatológia diszciplína másik használatos elnevezésének, a paleosztomatológiának a névadója (Brabant és Sahly, 1962). Diplomát 1935-ben nyert a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán, de már 1932-36 között a Kiss Ferenc által vezetett szegedi Anatómiai Intézet antropológiai osztályán gyakornok. Már mint orvostanhallgatónak, négy embertani tárgyú közleménye jelent meg, köztük a Szirákyval írott tanulmány a XI. századi magyarok szúvasodás mentes fogazatáról (1933). A Fogorvosi Szemlét helyettesítő három évkönyvet gondozta 1945-46-ban, s 1946- tól részt vett a szakfolyóirat újraindításában. Azóta mindig kiemelkedően részt vállalt a sokirányú tudományos érdeklődési területek közt a fogorvostörténelmi és paleosztomatológiai témáknak a publikálásában. Fogorvos történelemmel 1945 óta foglalkozott, és a tárgykörből több mint 70 közleménye jelent meg. A „Magyar fogászat története a XIX. században” című értekezésével nyerte el a kandidátusi fokozatot 1960-ban, majd 1965-ben megjelent A magyar fogászat története című monográfiája (1965/a). A Magyar Orvostörténelmi Társaság alelnöke volt. A paleosztomatológia területén az első összefoglaló műve, Az Árpád-kori magyarság fogazata 1945-ben jelent meg. Ez időtől kezdve önállóan, valamint Schranz Dénessel közösen vizsgálták a múzeumokban és embertani tárakban a koponyákat. Huszár és Schranz első nagyléptékű cikksorozata 1952-ben „A fogszuvasodás elterjedése a Dunántúlon az újabb kőkortól az újkorig” címmel jelent meg, amely munkában 1755 koponya adatait dolgozták fel. A közlemény kiemelten foglalkozik a vizsgálat módszerével és az eredmények értékelésének módjával is. Emellett a caries kóroktanának tisztázásához is adatokat gyűjtöttek. A gyermekek fogainak szuvasodásával 531 koponya értékelése után külön foglalkoztak „Die Kinderzahnkaries der Vergangenheit is Ungarn” című munkában (1958). A már említett és egyéb fogszuvasodással foglalkozó közlemények (1961, 1965, 1966, 1967) mellett Huszár főleg ásatási anyagon tanulmányozta a torus palatinus morfológiáját (1951), összesen 1200 csontos szájpadláson, melyek a népvándorlás korától a XIX. századig datált temetőkből származtak, közülük csupán 135 bonctani készítmény volt a XIX. század végéről. Ebben a közleményben említi meg Huszár a következőket: „Az 1200 eset tanulmányozása jóval nagyobb számú koponya átnézését tette szükségessé, mert az ásatások útján nyert csontmaradványok egy része sérült és csontos szájpadlása hiányzik.” A nemi különbségeket a fogak szempontjából Molnár Lászlóval vizsgálták (1953), melyhez 100 koponya fogazatát is értékelték élők fogazata mellett, majd a foglekopás vizsgálatokkal kezdett foglalkozni és közölni önállóan vagy Schranz Dénessel együtt (1954, 1955, 1968, 1972, 1974/a, 1974/b). Az újkőkortól a középkorig terjedő időkből származó gyermekkoponyákból 284 esetében, valamint 240 felnőtt korú koponya fogazatán vizsgálta az abraziót, melyhez saját osztályozási módszert is ajánlott (1969). Közben egyes koponyaszériák paleosztomatológiai értékelését is elvégezte, mint a fonyódi késő középkori leletek esetében (1963). Akadémiai Doktori értekezését (1976) szintén a fogkopás vizsgálatok módszereiből és ered-Érkezett: 2003. január 23. Elfogadva: 2003. március 28.
