Fogorvosi szemle, 2003 (96. évfolyam, 1-6. szám)
2003-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 96. évf. 3. sz. 2003. 99-105. Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani Klinika, Budapest Az odontotechnika oktatásának körülményei és vezető oktatói a budapesti egyetemen DR. KÓBOR ANDRÁS Az odontotechnika egyetemi oktatása első ízben az 1900-ban megnyílt Egyetemi Fogászati Intézet Odontotechnikai Laboratóriumában vált lehetővé. A laboratórium vezetője a tárgy előadója, dr. Hattyassy Lajos egyetemi magántanár volt. A gyakorlattal egybekötött képzés szegényes feltételek mellett valósult meg. Az 1909-ben megnyílt Stomatológiai Klinikán a tárgy oktatásának mind a tárgyi, mind pedig személyi körülményei jelentősen megváltoztak A 18 munkahellyel felszerelt laboratórium és az azt kiegészítő helyiségekben a fogpótlások adott kornak megfelelő teljes körét elkészíthették a szakorvosjelöltek. Munkájukat az orvos oktatók mellett már fogtechnikusok is segítették. A tárgy vezető előadója a jelentős szakirodalmi munkásságot is kifejtő dr. Salamon Henrik volt. Utóda a 20-as évek elejétől dr. Máthé Dénes, aki később a klinika igazgatója lett. Ő valósította mag az odontotechnika tantárgy szisztematikus, előírt tanrend szerinti oktatását. A II. világháború után a megváltozott egészségbiztosítási rendszer igényeinek megfelelően a régi típusú, általános orvosdoktori diplomához kötött szakorvosképzés mellett 1952-ben megindult az önálló fogorvosképzés. A jelentősen megnövekedett hallgatói létszám oktatására a régi laboratórium elégtelennek bizonyult. Az új Tanlaboratórium létrehozása és felszerelése dr. Földvári Imre nevéhez fűződik. A Tanlaboratórium adott helyet a fogászati anyag- és fémtan, az odontotechnika, a fogpótlástani és a konzerváló fogászati propedeutika oktatásának. A laboratórium felszereltségének fejlesztése fokozatosan valósult meg. Földvári Imrét dr. Huszár György követte a laboratórium vezetésében. Az addig önálló tantárgyakat előbb összevonták, majd beolvasztották a fogpótlástan tantárgyba. A gyakorlati képzésben megjelentek a modern eszközök, az egyes műveleteket fantomfejeken és artikulátorokban végezték. Huszár Györgyöt dr. Götz György váltotta fel a Tanlaboratórium vezetésében. Az általános fogászati anyagtan és az odontotechnika, valamint a fogpótlástani propedeutika a 90-es években lezajlott oktatási reform eredményeként ismét önálló tantárgyakká váltak. A Tanlaboratórium teljes átépítésével és berendezéseinek teljes cseréjével Európa egyik legmodernebb oktató laboratóriuma jött létre. A tananyag és az oktatás szerkezete is átalakult. Külföldi kapcsolatok kiépítésére is sor került. A legutóbbi időben rövid ideig a Tanlaboratórium megbízott vezetője ifj. dr. Tóth Pál volt. Kulcsszavak: odontotechnika, oktatás, laboratórium, önálló fogorvosképzés Mint előző közleményünkben [8] már részletesen lertuk, a budapesti egyetemen a fogorvosképzés oktatásának gyakorlatokkal egybekötött megvalósítására az 1890-ben alapított Egyetemi Fogászati Intézetben nyílt ehetőség, melyet az Orvoskari Gazdasági Hivatal második emeletén rendezett be Árkövy József. 1. kép. Az Orvoskari Gazdasági Hivatal épülete a 19. század végén 2. kép. Az Egyetemi Fogászati Intézet Odontotechnikai Laboratóriumának alaprajza (4-essel jelzett helyiségek) A fogorvosi tudás elengedhetetlen részét képező odontotechnikai ismeretek megszerzésére azonban az intézetben hosszú ideig nem volt lehetőség. A szakorvosjelöltek az ez irányú képzettséget magántechnikusoknál sajátíthatták el [2], Érkezett: 2002. február 4. Elfogadva: 2002. június 3.