Fogorvosi szemle, 2002 (95. évfolyam, 1-6. szám)
2002-10-01 / 5. szám
182 FOGORVOSI SZEMLE ■ 95. évf. 5. sz. 2002. Epidemiológiai vizsgálatok szerint a populáció 40- 75%-a esetén találhatunk TME-re utaló vizsgálati leletet [15, 16], és rákérdezésre az esetek kb. harmada számol be arról, hogy volt a kórképre utaló panaszuk [10, 37], Az emberek kb. 3-7%-a igényelne feltétlen kezelést [40]. Figyelemre méltó, hogy a nők átlagosan négyszer gyakrabban keresik fel az orvost ezzel a kórképpel. A TME tünetei minden korosztályban megfigyelhetők, de 25 és 45 év között leggyakoribbak. Klinikai vizsgálatok szerint 7 és 20 éves kor között egyre nagyobb arányban és súlyosabb formában jelentkeznek a tünetek [18]. Egy hosszú követéses vizsgálat szerint az nem prognosztizálható biztonságosan a gyerekkori leletekből, hogy felnőtt korban kinek lesznek súlyos panaszai [6]. Időskorban viszont csökkenő tendenciát mutat a fájdalom és a dysfunctio prevalenciája. Post mortem szövettani vizsgálatok szerint a kóros szervi elváltozások gyakorisága azonban pozitív korrelációt mutat az életkorral [36]. A kórképeknek általánosan elfogadott konkrét etológiái faktora nincs, a leggyakoribbak a trauma, anatómiai faktorok, pl. az eminentia articularis meredeksége [32], szkeletális és dentális okklúziós eltérések [21], A traumás behatás érheti közvetlenül az állcsontot [22], de lehet pl. ún. ostorcsapásos vagy whiplash sérülés következménye [51]. Általános és helyi patofiziológiai tényezők (pl. reumatológiai, neurológiai, szájsebészeti kórképek), parafunkció [7] pszichoszociális faktorok (pl. depresszió, anxietas, stressz) szintén állhatnak az elváltozások hátterében. A kóroktani összefüggések matematikailag is modellezhetők [49]. Betegvizsgálat A különböző vizsgálatok költségvonzata, hozzáférhetősége és esetleges mellékhatása indokolja, hogy csak meghatározott esetben alkalmazzuk azokat. Ilyenkor el kell dönteni, hogy a vizsgálat várható eredménye mennyiben módosítja, illetve teszi hatékonyabbá a kezelést. Anamnézis A jó anamnézis sokat segít a pontos diagnózis meghatározásában. A kórelőzmény során szerzett információk alapján tudjuk megtervezni és elvégezni a későbbiek során a fizikális és egyéb vizsgálatokat is. Ha a betegnek fájdalmai is vannak, az anamnézis felvétele során különös gonddal tisztázzuk a részleteket, mert TME esetén a fájdalom a legnehezebben értékelhető tünet [17], Az alapos anamnézis lehetővé teszi a további vizsgálatok célirányos végzését, és nagyban hozzájárul a kezelés sikeréhez. Fizikális vizsgálat A temporomandibuláris rendszer részei dinamikus kölcsönhatásban vannak egymással, ezért sem a vizsgálatukat, sem a leletek értékelését nem végezhetjük szeparáltan. Didaktikai okokból jelen közleményben az ízületek, az okklúzió és a rágóizmok vizsgálata külön kerül tárgyalásra. A rágóízületek vizsgálata: tartalmazza a mandibula mozgásvizsgálatát, a palpációs és az auszkultációs vizsgálatokat. Ezek után általában radiológiai vagy más kiegészítő vizsgálatra is szükség van. A kiegészítő vizsgálatoknak fontos szerepük lehet, de tudnunk kell, hogy a részletes anamnézis és gondos fizikális vizsgálatot követően az esetek mintegy 80%-ában sikerül felállítani a pontos diagnózist. A mandibula mozgásvizsgálat eredményei megbízhatóak és jól reprodukálhatóak. Értékelésük azonban mégis nehéz, mert az egészséges egyének esetében is széles határok között változhatnak az adatok. Ezért jelent nagy segítséget az orvos számára, ha a beteg arra panaszkodik, hogy beszűkült a szájnyitása. Szájnyitás során az alsó és a felső metszőfogak élei közötti távolságot mérjük le. Amennyiben a frontfogak hiányoznak, a fogatlan gerincélek távolságát értékeljük, ez ugyanis megbízhatóbb eredményt ad, mint az ajakpírok közötti távolság. Ha a maximális aktív szájnyitás értéke a metszők között mérve férfiaknál 40 mm-nél, nőknél 35 mimnél kisebb, nyitáskorlátozottságról beszélünk (ezek az értékek tartalmazzák a vertikális túlharapás értékét is). Nagymértékű, akutan jelentkező és rugalmasan rögzített szájzárat általában a rágóizmok érintettségével járó kórképek okoznak. Ilyenkor a szinte teljes mozgáskorlátozottsághoz vezető folyamat mögött állhat fájdalmas intraorális folyamat is (pl. dentitio difficilis, aphta), aminek a következménye a szájzárhoz vezető reflexes izomkontrakció. Az ízületi eredetű mozgáskorlátozottság rendszerint kisebb mértékű, a mandibula véghelyzete mereven rögzített, és passzív szájnyitásra a beteg nem jelez fájdalmat. A discus diszlokációjára jellemző a 30-35 mm körüli szájnyitási érték, amely passzív módon 1-3 mm-el növelhető. A beteg csak akkor jelez fájdalmat, ha ízületi gyulladás társul a folyamathoz. A mobilitásvizsgálat során értékeljük a latero- és protrúzió mértékét is. Protrúzió és laterotrúzió esetén 8 mm az a kritikus érték, amely alatt mozgáskorlátozottságról beszélünk. A rágóízület mozgászavarát okozó irreverzíbilis discus diszlokáció esetén a porckorong a fejecs elé kerül, és akadályozza a condylus transzlációs mozgását, aminek következtében a protrúziós és a laterotrúziós mozgás is jelentősen gátolt. Szájnyitás közben a beteggel szemben állva vizsgáljuk az állkapocs középvonalának a lefutását. Az ép ízület mindkét oldalon egyformán mozog, így oldaleltérést nem tapasztalunk (2 mm alatti eltérést klinikai szempontból normálisnak fogadunk el). A középvonal kóros lefutását leggyakrabban az ízületek és a rágóizmok fájdalmas elváltozásai (pl. arthritis, izomspazmus) és a porckorong diszlokációja okozzák. A condylus mozgásait vizsgáló axiográfiával, mozgászavar esetén az ízület mozgáspályája is rendellenes lefutású lehet. Az egyik leggyakoribb panasz TME esetén, amellyel a beteg orvoshoz fordul, az ízületkörnyéki fájdalom. Az ízületi érzékenységet és fájdalmat tapintásos vizsgálat
