Fogorvosi szemle, 2001 (94. évfolyam, 1-6. szám)

2001-08-01 / 4. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 94. évf. 4. sz. 2001.

149

Különösen idősebb korban gyakorta észlelhetők társult kórképek is. Ezek a viselkedészavarok, az idegesség és depresszió, a tanulási problémák és az antiszociális magatartás.

Problémák a fogászati kezelés során

Az ADH-szindrómás gyermek kezelése során többféle nehézséggel kell megküzdenünk. A hiperaktív gyermek egy helyben tartása a fogorvosi székben is komoly probléma lehet. Kommunikációs nehézségekkel is számolnunk kell, hiszen a gyermek gyakran nem figyel az utasításokra, nem a feltett kérdésekre válaszol. Türelmetlen, megszakítja a kezelést. A gyermek szeme állandóan jár, minden újdonságot megragad. Mindig valami más érdekli, mint amivel éppen foglalkozni kell.

Nagyon komoly dilemma ezekben az esetekben a megfelelő rendelői környezet illetve viselkedési mód kialakítása. Egyes kutatók (Crulckshank 1977) ingerszegény környezetet javasolnak, hogy a környezeti ingerlést maximálisan redukálva a páciens elterelhetőségét csökkentsék. Douglas (1983) viszont azt észlelte, hogy a hiperaktív gyermekek teljesítménye ingerszegény környezetben romlik. Strauss és Lektinen (1947) észrevétele szerint ezeket a gyermekeket nagyon vonzzák a mozgó ingerek. Hosszú ideig leköthetőek mozgó játékszerekkel, járművön való utazással vagy TV-nézéssel (Zental 1975).

Külön problémát okozhatnak a szedett gyógyszerek, hiszen egyes esetekben gyógyszerkölcsönhatásokkal kell számolnunk. Amfetamin-származékok, Pemolin és Metilfenidát szedésekor szimpatomimetikumok (Tonogen) óvatosan adhatók, mert ezek vérnyomásemelő hatása megsokszorozódhat.

Végkövetkeztetésként megállapítható, hogy az ADH- szindrómás gyermekek csoportja fokozott figyelmet igényel a gyermekfogorvostól. Ennél a populációnál gyakrabban számíthatunk baleseti sérülésekre (hiperaktív alcsoport), illetve rosszabb szájhigiénével kell számolnunk, hiszen a figyelmetlen, impulzív gyermeknek nincs türelme az alapos fogmosáshoz. Számolnunk kell nehézségekkel a fogászati kezelések során, úgyhogy ilyen páciensek esetén érdemes felvenni a kapcsolatot a kezelőorvossal és vele egyeztetni a kezelés módját, körülményeit. Fogorvos önmaga ne vállalkozzon erre. Tudomásul kell vennünk, hogy a figyelemzavaros-hiperaktív gyermekek kezelésére több időt és figyelmet kell fordítanunk, mert csak így lehet eredményes a fogászati ellátás és csak ily módon fogadhat minket bizalmába a nehezen kezelhető, problémás gyermek.

Irodalom

1. American Psychiatric Association: Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 4. edition (DSM-IV) American Psychiatric Press, Washington DC, 1994.

2. Barkley RA: Attention-Deficit Hyperactivity Disorder: A Handbook for Diagnosis and Treatment. Guilford Press, New York, 1990

3. Beck, S J, Young, GH, Tarnowski, KJ: Maternal characteristics and perceptions of pervasive and situational hyperactives and normal controls. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 1990 29: 558-565.

4. Betegségek Nemzetközi Osztályozása. 10. kiadás (BNO-10) Népjóléti Minisztérium, Budapest, 1995.

5. Biedermann J, Faraone, SV, Keenan K, et al: Further evidence for family-genetic risk factors in attention deficit hyperactivity disorder: Patterns of comorbidity in probands and relatives in psychiatrically and pediatrically referred samples. Arch Gen Psychiatry 1992, 49: 728-738.

6. Boris M, Mandel FS: Foods and additives are common causes of the attention deficit hiperactive disorder in children. Ann Allergy 1994; 72: 462.

7. Carter et al: Effects of a few food diet in attention deficit disorder. Arch Dis Child 1993; 69: 564.

8. Douglas VI: Attentional and cognitive problems. In: Rutter M (ed): Developmental neuropsychiatry. Guilford Press, New York, 1983; 281-329.

9. DULCAN M: Practice parameters for the assessment and treatment of children, adolescents and adults with attention deficit hyperactivity disorder. American Academy of Child and Adolescent Psychiatry. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 1997; 36: 85.

10. Elia J: Stimulants and antidepressant pharmacokinetics in hyperactive children. Psychopharmacol Bull 1991 ; 27: 411.

11. EpprightTD etal: Attention deficit hiperactivity disorder, infantile autism and elevated blood-lead: a possible relationship. Mol Med 1996; 93: 136.

12. Foley H, Carlton C, FIowell R: The relationship of attention deficit hyperactivity disorder and conduct disorder to juvenile delinquency: Legal implications. Bull Am Acad Psychiatry Law 1996; 243: 333-245.

13. Gaub M, Carlson C: Behavioral characteristics of DSM-IV ADHD subtypes in a school-based population. J Abnorm Child Psychol 1997; 25: 103-111.

14. Gittelman-Klein R: Pharmacotherapy of childhood hyperactivity: an update. In: HY Meitzer (ed): Psychopharmacology: the third generation of progress. Raven Press, New York, 1987; 1215-1224.

15. Hechtman L: Genetic and neurobiological aspects of attention deficit hyperactive disorder: a review. J Psychiatry Neurosci 1994; 19:193.

16. Inoue K etal: Clinical evaluation of attention deficit hyperactivity disorder by objective quantitative measures. Child Psychiatry Hum Dev 1998; 28: 179.

17. Kulcsár Zs: Gyermekkori hiperaktivitás I. Magyar Psychol Szemle 1992; 3: 270-321.

18. Lahey BB etal: Validity of DSM-IV attention deficit hyperactivity disorder for younger children. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 1998; 37: 435-442.

19. Lee SW: Biofeedback as a treatment for childhood hyperactivity: a critical review of the literature. Psychol Rep 1991; 68: 163.

20. Lie N: Follow-ups of children with attention deficit hyperactivity disorder (ADHD). Review of literature. Acta Psychiatr Scand Suppl 1992; 368, 1-40.

21. Stevens LJ et al: Essential fatty acid metabolism in boys with attention deficit hyperactivity disorder. Am J Clin Nutr 1995; 62: 761.

22. Whalen CK, Henker B: The social ecology of psychostimulant treatment: A model for conceptual and empirical analysis. In: Whalen CK and Henker B (eds): Hyperactive children. Academic Press, New York, 1980; 3-51.