Fogorvosi szemle, 2001 (94. évfolyam, 1-6. szám)

2001-08-01 / 4. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 94. évf. 4. sz. 2001. 131-136.

Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani Klinika

Adhéziós hidak készítésének fejlődése, különös tekintettel a pillérek alakítására

(Irodalmi áttekintés)

IFJ. DR. TÓTH PÁL

A szerző áttekinti az adhéziós hidak fejlődésének legfontosabb lépéseit Rochette 1973-as közleményétől napjainkig. A különböző pillérfog preparációk (L, II. és III. generáció) és ezzel összefüggésben a hídvázak készítésének fejlődése kiemelten kerül tárgyalásra.

Kulcsszavak: adhéziós hidak, pillérfog-preparáció, hídváztervezés

Hagyományos fix pótlások készítése során a pillérfogakból a horgonykoronák helyigényének megfelelő fogszövetet kell csiszolással eltávolítanunk, ami biológiai anyagveszteséget okoz, és így a szervezet számára károsító hatást jelent [13], Az ötvenes évek során Buonocore [5] felismerte azt, hogy ha a frontfogak zománcát savval eddzük, akkor az ily módon kezelt felszínhez a polymethyl-metakrilátok hozzátapadnak. Ezzel a közleményével a szerző megvetette az adhéziós fogászati technikák alapját. Silverstone kimutatta azt, hogy megfelelő paraméterek esetén a fogzománc felszíne sav hatására differenciáltan oldódik ki, és leírta a kioldás 3 alapvető típusát [32], Az oldódás következtében a zománc felszíne egyenetlenné válik, és ezáltal jelentősen megnő, ez pedig megteremti a különböző műgyanta alapú anyagok zománchoz való mechanikus kötődésének az alapját. A fogpótlástan területén többek között az adhéziós sínek és hidak készítése során használjuk ki ezt a jelenséget. A nemzetközi irodalomban a 70-es évek elejétől jelentek meg közlemények az adhéziós hidakról, melyek készítése során a tartófogakat nem kell a megszokott módon előkészíteni, így az ezzel járó károsító hatás sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem jelentkezik.

Az elmúlt évtizedek alatt több száz közlemény és monográfia foglalkozott az adhéziós hidak tervezésének, készítésének különféle szempontjaival. A szerteágazó irodalmi adatok alapján ezen fogpótlásokat két nagy csoportba lehet sorolni. Az ideiglenes adhéziós hidak egy kezelés alatt, a rendelőben készülnek el, és 1-2 évnél hosszabb eredményre nem lehet számítani. A tartósnak szánt adhéziós hidak több kezelés alatt, fogtechnikai laboratórium segítségével készülnek, és az esetek többségében 5 évnél hosszabb használatot várnak el tőlük [37],

Jelen dolgozatban szeretném áttekinteni az adhéziós hidak készítésének fejlődését, különös tekeíntettel a pillérfogak alakításának változására. Ezt a témaválasztást több tény is indokolja. Az adhéziós hidakat a hagyományos hidaktól jelentős mértékben a csökkent preparációs igény különbözteti meg. Ezen fogpótlások készítése során a mindennapi gyakorlatban a pillérek alakításának módja és mértéke, a hídváz tervezésével együtt, döntően befolyásolja a klinikai eredményt, ugyanakkor a nemzetközi irodalomban közölt módszerek egymástól eltérnek.

Az ideiglenes adhéziós hidak készítésekor a beteg saját fogát [36], kompozíciós tömőanyagból készült hézagfogat [15] vagy gyári akrilát fogat [22, 35] ragasztanak a hiányt határoló pillérfogakhoz. Általában egy fogat pótolnak ezekkel a megoldásokkal. A pillérfogakat az esetek többségében gyakorlatilag nem alakítják. A hézagfogakat az approximálisan elhelyezkedő, változó vastagságú kompozíciós tömőanyag rögzíti [15, 22, 35, 36], A hézagfog és a pillérfogak felszíne közötti távolságot a ragasztóanyag tölti ki. Ezeknél a módszereknél teljes mértékben jelentkezik az adhéziós hidak azon előnye, hogy a biológiai anyagveszteség elhanyagolható. Mivel alapvetően ideiglenes megoldásokról van szó, így a csekély pontosság sem hátrány, hiszen a rövid használati idő alatt (néhány hét vagy hónap) ez nem okoz problémát. Ezek a pótlások tehát a pillérfogak zománcát megkímélik a mechanikus alakítástól, ami jelentős előny, de nem nyújtanak tartós terápiás hatást.

A világirodalomban nagy számban találunk publikációkat a tartós adhéziós hidakról. Alain Rochette francia szerző 1973-as úttörő jelentőségű közleményével ezen fogpótlások első leírójának számít [30], A szerző egy-egy hiányzó alsó frontfog pótlására, illetve a frontfogak sínezésére 0,8 mm vastag lyuggatott platinaarany hátlemezt készített. Ennek alsó szélét az íny fölött, a felső szélét a metszőéi alatt vezette. A sínt a fogzománc savas kondicionálása után „Sevriton” kom-A szerkesztőség felkérésére írt összefoglaló referátum.