Fogorvosi szemle, 2000 (93. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
Megbeszélés, következtetések A lézeres felületkezelés fizikai lényegéből következően, az eljárás biológiai értékét egyszerű megközelítésben a felület nagyfokú tisztaságában és a speciális mikromorfológiában kereshetjük. így a II. vizsgálatunknál már inkább a lézerrel kialakítható felületi morfológiák biológiai hatásait próbáltuk megfigyelni. Felületkezelés nélküli kontrollként csak az esztergált felület szolgált. A kapott eredmények több kérdést vetnek fel. Az első kérdés a forgatónyomaték mérésének mint biológiai indikátornak a megbízhatósága. A módszert, mint azt a bevezetőben említettük, általánosan alkalmazzák, így a nemzetközi összehasonlításnak ez szinte az egyetlen lehetősége. Kétségtelen, hogy a combcsont az állcsontoktól eltérő anatómiai szerkezetű. A csontintegráció kizárólag a külső, kompakt állományban mehet végbe, és eseteinkben az implantátumaink csavarmeneteinek hozzávetőlegesen a fele a velőűrben helyezkedett el. Az implantátumok integrációjában résztvevő csontszövetet, éppen az anatómiai adottságok miatt, közel azonos mennyiségűnek és minőségűnek tekinthettük, így kizárhattuk a különböző csontstruktúrából adódó gyógyulási különbségeket. Az eredmények megfelelő értékelésének a kérdésénél fontosnak tekintettük az önkontrollos vizsgálati protokollt. Ezért a II. vizsgálatnál, ahol minden állatnál, minden implantátum szerepelt, az átlagértékek különbségét is bizonyító jellegűnek tekintettük. Mindkét vizsgálatnál a nagy teljesítményű lézerrel kezelt felületek adták a legjobb eredményeket. Míg az I. vizsgálatnál az eredmények elég egyértelműeknek látszottak, addig a II. vizsgálatnál a nagy teljesítményű lézer csak az esztergált, illetve kis teljesítményű lézerrel történő összehasonlításban bizonyult jobbnak. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok alapján azonos nagyságrendű és hasonló morfológiát adó, kombinált érdesített és kis teljesítményű lézerrel kezelt felület átlagértékei csak kismértékben tértek el a nagy teljesítményű lézertől. Az eredményeink értékelésén túl a továbbiakban felmerül a felületi érdesség szerepének pontos tisztázása és az ideális mikrogeometria kérdése. Ahogy azt már a bevezetőben is említettük, az érdesített felületek a különböző kísérletekben általában jobbnak bizonyultak az érdesítés nélkülieknél. A plazmaszórást is - mint az egyik legelterjedtebb eljárást - elsősorban erre a megfigyelésre alapozták. A csontintegrációval kapcsolatos kutatások kezdetén az a vélemény alakult ki, hogy a felület érdesítésekor tulajdonképpen nagyobb felületen jön létre az implantátum és a csont között a biológiai alapú mechanikus kapcsolat, így az implantátum felülete megsokszorozható. Az implantátum felületét igyekeztek a makro- és mikrogeometriával egyaránt megnövelni. A további kutatásoknál azonban megjelentek a mikrogeometria felületnövelő szerepével kapcsolatos kételyek. Ha ugyanis az implantátum felülete mentén a csontintegráció kialakulása során érett, le177
