Fogorvosi szemle, 2000 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2000-04-01 / 4. szám

taként értékelhetjük. Langeland már 1977-ben felvetette a sorozatmetszés szükségességét a hiba kiküszöbölésére [2], Simon 1980-ban megjelent közleményében a radicularis cysták két formáját különböztette meg [14]. Az öbölcysták ürege a valódi cystákéval ellentétben közlekedik a gyökércsatornával. Az öbölcysták hámbélése a gyökércsúcson, a foramen apicale körül tapad, így a cystaüreg a gyökércsatorna „meghosszabbítását” eredményezi [14, 10]. A pontos hisztológiai diagnózis csak a periapicalis laesio egészének a gyökércsúccsal egy darabban történő eltávolításával és a minta sorozat- vagy step-sorozatmetszésével állapítható meg. Az ilyen módon feldolgozott anyagban a radicularis cysták előfordulási aránya csaupán 6-17% (I. táblázat) volt.

Az epidemiológiai értelemben vett mintavétel szintén hatással van a vizsgálat eredményére. A radicularis cysta előfordulása férfiakban gyakoribb, mint nőkben, és gyakoribb a 30 éves korosztályban, mint idős egyénekben, vagyis a vizsgálatban részt vevő személyek neme és kora befolyásolja a kapott eredményeket. Az eredmények összehasonlításakor figyelembe kell venni az alsó-felső állcsontból származó minták arányát. A felső fogak, különösen a felső kismetszők apexe körül gyakrabban fejlődik cysta, mint az alsó fogak esetében [1, 6, 13, 15]. A vizsgálatok egy részében csak extractióból származó, más esetekben csak periapicalis sebészetből származó, a harmadik csoportban mind extractio, mind periapicalis sebészi beavatkozás során nyert mintákat vizsgáltak, és a sebészi indikációk is eltérőek voltak. Egyes szerzők extractiót vagy sebészi eltávolítást végeztek minden diagnosztizált periapicalis laesio esetében, míg mások csupán a konzervatív terápiára nem gyógyuló esetekben választották a sebészi megoldást [2, 15]. Jelen tanulmányunkban rutin szövettani vizsgálati eredmények retrospektív elemzését végeztük, így a vizsgált beteganyag esetünkben is meglehetősen inhomogén volt. A minták számának folyamatos növekedését a klinikánk betegellátó tevékenységében beállott kapacitásváltozás magyarázza. Más szerzők, pl. Seltzer és tsai a mieinkhez hasonló eredményekre jutottak, mégis nehézségekbe ütközik a munkák összehasonlítása, hiszen hasonlóan másokhoz, nem közölnek szövettani kritériumokat.

A radicularis cysta és a granuloma apicale megkülönböztetésének gyakorlati jelentőségét számos szerző az alkalmazandó terápia megválasztásában látja. A koleszterinkristályokat is tartalmazó colesteatomák akár a több centiméteres nagyságot is elérhetik, és képesek a kiváltó októl függetlenül perzisztálni. Rossz gyógyhajlamuk sebészi eltávolítást tesz indokolttá [8, 10]. A granuloma apicale (néhány mm- 20 mm) és a radicularis cysta (néhány mm-25 mm) mérete közel azonos tartományba esik, méretük alapján tehát nem lehet megkülönböztetni ezeket a laesiókat [1, 10]. A radicularis öböl- [14] vagy tasakcysták [9, 10] gyógyulhatnak a kiváltó ok megszüntetésére, vagyis konzervatív kezelésre is [13, 14]. A tasakcysták prevalenciáját Nair sorozatmetszéssel végzett vizsgálatában 6%-nak, míg a valódi cysták (közöttük a colesteatomák) előfordulásának gyakoriságát 9%-nak ta112