Fogorvosi szemle, 2000 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2000-04-01 / 4. szám

függvénnyel. Ennek ismeretében a teljesen fogatlanoknál tetszőleges életkorra meghatározható a teljes foghiány fennállása idejének eloszlása (azaz, hogy adott korban a teljesen fogatlanok hányad része fogatlan 1, 2, 3, ... n év óta). Az eloszlásból természetesen kiszámítható az átlag is, tehát meg tudjuk mondani, hogy adott életkorú teljesen fogatlan személy átlagosan hány éve fogatlan. Az eloszlás kiszámításának gondolatmenetét a 2.b) ábrán szemléltetjük a 60 éves, felső állcsonton fogatlanok példáján. A 60 évesek 26,6%-a fogatlan, az 59 évesek 25%-a, az 58 évesek 23,5%-a stb. Ez 1000 fős létszámokra vetítve azt jelenti, hogy a 60 évesek között 266, az 59 évesek között 250, az 58 évesek között 235 fogatlan személyt találunk. Nyilvánvaló tehát, hogy a 266 fogatlan 60 éves közül 266-250= 16-an 1 éven belül váltak fogatlanná, 2 éve fogatlan 250-235=15, és így tovább. Ha az első teljes fogpótlásukat viselőknél összehasonlítjuk a bemondott viselési időket az adott életkorú fogatlan személyek teljes fogatlansága fennállásának átlagos idejével (3. ábra), akkor a már említett kerekítési hajlandóság torzításától eltekintve jó egyezést találunk. Ezen megfigyelés lehetőséget ad arra, hogy a viselési időre vonatkozó adatokból a kihordási időre következtessünk. A viselési idő ugyanis a fogpótlás észleléskor bemondott „életkora”. A kihordási idő a pótlás használatának — a csere vagy a páciens halála miatt befejezett — teljes tartamát jelenti. A vizsgálat időpontjában ugyanis nem tudhatjuk előre, hogy a vizsgálati személy még hány további évig fogja viselni pótlását. A második teljes pótlásukat viselő személyek esetében a második pótlás viselési idejéből és a teljes foghiány fennállásának előzőek alapján számított értékéből becsülhető az első pótlásuk kihordási ideje. (Az életkorból levonva a második pótlás viselési idejét, megkapjuk tehát azt az életkort, amelyben az első pótlás cserére került. A pótláscsere életkorából a számított elfogatlanodási életkort kivonva, az első pótlás kihordási idejének becslését kapjuk.)

Az első és a második teljes pótlásukat viselő vizsgálati személyek életkorában és viselési idejében rejlő, az első pótlás kihordási idejére vonatkozó információk a túlélés-számítás módszereinek segítségével nyerhetők ki maximálisan. A túlélés-számítás (4. ábra) ugyanis az a statisztikai módszer, amellyel az ún. cenzorizált [lb, 6] esetekben rejlő információkat is figyelembe tudjuk venni a túlélési görbe (a túlélési idő eloszlása) meghatározására. (A túlélés-számításban cenzorizáltnak azokat az eseteket nevezzük, amelyeket valamilyen okból nem tudtunk a „terminális” esemény bekövetkeztéig végigkövetni. Ilyen ok lehet pl. a vizsgálat lezárása vagy a vizsgálati személy kilépése a vizsgálatból.)

Az első pótlásukat viselők viselési idejét cenzorizált kihordási időnek felfogva és a második pótlásukat viselőknél a kihordási időt az előbbiekben leírtak szerint számítva, Kaplan-Meier-módszert [lb] alkalmazva, a következő „túlélési görbét”, ill. kihordásiidő-eloszlást kapjuk (5 a) és b) ábra). Az első teljes pótlások átlagos kihordási ideje a felső állcsonton 20, az alsó állcsonton 17 év, mediánjuk 11, ill. 10 év, ami azt jelenti, hogy ezen pótlások fele 10-11 éven túl is szájban van.

103