Fogorvosi szemle, 1999 (92. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
Eredmények A hőre lágyuló polimerek statikus igénybevétel mellett bekövetkező deformációjának időbeli alakulását, a legszemléletesebben polietilénnél láthatjuk (1. ábra). 1. ábra. Polietilénből készített erőtörő deformációjának időbeli változása statikus terhelés alatt A feszültség ráadását követően a műanyagok pillanatszerűen deformálódnak. Ennek a rugalmas alakváltozásnak a mértékét a rugalmassági modulus határozza meg. Ez a reverzibilis alakváltozás. A rugalmas mellett megjelenik a késleltetett deformáció és az irreverzíbilis alakváltozás („megfolyás”-maradandó deformáció) is. Ezek mértéke anyagtól függő, mivel ezek az alakváltozások molekuláris mozgások következményei. A terhelés megszűnte után, a folyamat ellentétes irányban zajlik le. Lényeges különbség a feszültség ráadása és levétele okozta deformáció között az, hogy a visszaalakulás végén maradó deformáció jelentkezik. Ez annak a következménye, hogy a makromolekulák tömegközéppontja egymáshoz képest elmozdult, az anyag megfolyt. A dinamikus terhelés hatására (ismétlődő szinuszoidális feszültségráadás és levétel) az anyagok alapvetően hasonlóan viselkednek, mint a statikus terhelés során (2. ábra). A különbség csupán annyi, hogy a pillanatszerű deformáció ebben az estben nem jelentkezik számottevő mértékben. Az ismétlődő terhelés során jelentkező maradó deformáció összegződik. Mechanikai szempontok alapján az erőtörők alkalmazhatósága alapvetően két tényező függvénye: az egyik a fellépő deformáció mértéke, a másik pedig a ciklusonkénti energiaveszteség. Az utóbbi arányos a feszültség és a deformáció időbeli eltolódásával, jellemzésére a fáziskésési szög tangensét (tg) használjuk. A 3. ábrán összefoglaltuk a vizsgált anyagok deformációját és veszteségét. A diagramon látható, hogy a PE rendkívül nagy deformációt (4%) szenved az adott igénybevétel mellett. Ehhez a nagy deformációhoz nagy veszteség (1,1) tartozik. A PP már sokkal kisebb deformációt és 13
