Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-11-01 / 11. szám

Apicalis és marginális gyökérfelszívódás Az orthodontiai erőkkel kezelt fogak gyakran mutatnak gyökérhossz­­veszteséget. Az egyes kutatók [7, 27] azt találták, hogy azoknál, akik spontán gyökérfelszívódásra hajlamosak, orthodontiai kezelésnél is gyakoribb lesz a reszorpció. Kjaer [19] szerint egyes foganomáliák, mint az invaginatio, hosszú gyökér, gyökéralak (különösen a tauro­dontia) és a reszorpcióra való hajlam között kapcsolat van. Megfigye­lésünk szerint a fenti anomáliák mellett a görbe gyökerű fogak - kü­lönösen a dilacerált gyökerűek - hajlamosak felszívódásra. A gyökérreszorpció foka általában kevesebb, mint 2 mm, de néhány esetben sokkal kiterjedtebb lehet [17]. Amíg csak egy bizonyos mér­tékig érintett a gyökérfelszín, ennek nincs klinikai jelentősége. Linge és Linge [22] 719 esetet vizsgáltak, akik közül 74%-ot edgewise, 11%­­ot kivehető, 14%-ot kombinált készülékkel kezeltek. A legsúlyosabb felszívódás mindkét nemnél 1,34 mm volt. A felső metszők megrövi­dülése átlagosan lányoknál 0,73 mm, fiúknál 0,67 mm volt. A legtöbb lelet azt mutatja, hogy a reszorpciós folyamatnál fontos az orthodontiai erők nagysága, típusa, iránya és időtartama. A 11 éves kor után elkezdett kezeléseknél a rizikó nagyobb, mint fiatalabb korban. Magas rizikófaktort jelent a korábban elszenvedett trauma, impaktált caninusok helyrevitele, edgewise technika, Begg-techniká­­ban a Jiggling” hatás, és az intermaxilláris húzatás. Rapid maxilláris expanzió marginálisan a nyomási oldalon kifejezett gyökérreszorpció­­val kapcsolódhat [21]. A retenciót követő időben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az orthodontiai erő megszűnésével a felszívódás is megszűnik. A gyökércsúcsi felszívódás rizikójának csökkentése érde­kében indokolt az időnkénti röntgenvizsgálat. Állkapocsízületi diszfunkció Bizonytalan a vélemény az orthodontiai anomáliáknak a TMI disz­­funkciójára prediszponáló szerepéről. Többen feltételezik az oki kap­csolatot [1, 8, 14], különösen a mélyharapás esetében [3, 13, 25]. Ez­zel szemben más szerzők nem találtak összefüggést sem szkeletális [11], sem dentális rendellenességeknél [9, 11, 15]. Mélyharapás ese­tén sem találtak összefüggést a diszfunkcióval Helöe és Helöe [16], Egermark Eriksson [10] valamint Droukas és mtsai [9], sőt Szentpéte­­ry [38] szerint negatív a korreláció. Puliinger és mtsai [32] temporo­mandibularis diszfunkciós (TMD) betegeket és kontrollcsoportot vizs­gáltak multifaktoriális analízissel. A leggyakoribb 11 occlusalis (köz­tük orthodontiai) faktort tanulmányozták különböző ízületi tünetek esetén. Végső konklúziójuk szerint alacsony az occlusalis tényezők és a TMD összekapcsolódásának rizikója, veszélyesebb, ha több faktor együtt jelentkezik. A mélyharapás ugyanakkor szerintük sem játszik lényeges szerepet. Nem egyértelmű tehát, hogy az orthodontiai keze­329

Next

/
Thumbnails
Contents