Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-11-01 / 11. szám

Apicalis és marginális gyökérfelszívódás

Az orthodontiai erőkkel kezelt fogak gyakran mutatnak gyökérhosszveszteséget. Az egyes kutatók [7, 27] azt találták, hogy azoknál, akik spontán gyökérfelszívódásra hajlamosak, orthodontiai kezelésnél is gyakoribb lesz a reszorpció. Kjaer [19] szerint egyes foganomáliák, mint az invaginatio, hosszú gyökér, gyökéralak (különösen a taurodontia) és a reszorpcióra való hajlam között kapcsolat van. Megfigyelésünk szerint a fenti anomáliák mellett a görbe gyökerű fogak - különösen a dilacerált gyökerűek - hajlamosak felszívódásra.

A gyökérreszorpció foka általában kevesebb, mint 2 mm, de néhány esetben sokkal kiterjedtebb lehet [17]. Amíg csak egy bizonyos mértékig érintett a gyökérfelszín, ennek nincs klinikai jelentősége. Linge és Linge [22] 719 esetet vizsgáltak, akik közül 74%-ot edgewise, 11%ot kivehető, 14%-ot kombinált készülékkel kezeltek. A legsúlyosabb felszívódás mindkét nemnél 1,34 mm volt. A felső metszők megrövidülése átlagosan lányoknál 0,73 mm, fiúknál 0,67 mm volt.

A legtöbb lelet azt mutatja, hogy a reszorpciós folyamatnál fontos az orthodontiai erők nagysága, típusa, iránya és időtartama. A 11 éves kor után elkezdett kezeléseknél a rizikó nagyobb, mint fiatalabb korban. Magas rizikófaktort jelent a korábban elszenvedett trauma, impaktált caninusok helyrevitele, edgewise technika, Begg-technikában a Jiggling” hatás, és az intermaxilláris húzatás. Rapid maxilláris expanzió marginálisan a nyomási oldalon kifejezett gyökérreszorpcióval kapcsolódhat [21]. A retenciót követő időben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az orthodontiai erő megszűnésével a felszívódás is megszűnik. A gyökércsúcsi felszívódás rizikójának csökkentése érdekében indokolt az időnkénti röntgenvizsgálat.

Állkapocsízületi diszfunkció

Bizonytalan a vélemény az orthodontiai anomáliáknak a TMI diszfunkciójára prediszponáló szerepéről. Többen feltételezik az oki kapcsolatot [1, 8, 14], különösen a mélyharapás esetében [3, 13, 25]. Ezzel szemben más szerzők nem találtak összefüggést sem szkeletális [11], sem dentális rendellenességeknél [9, 11, 15]. Mélyharapás esetén sem találtak összefüggést a diszfunkcióval Helöe és Helöe [16], Egermark Eriksson [10] valamint Droukas és mtsai [9], sőt Szentpétery [38] szerint negatív a korreláció. Puliinger és mtsai [32] temporomandibularis diszfunkciós (TMD) betegeket és kontrollcsoportot vizsgáltak multifaktoriális analízissel. A leggyakoribb 11 occlusalis (köztük orthodontiai) faktort tanulmányozták különböző ízületi tünetek esetén. Végső konklúziójuk szerint alacsony az occlusalis tényezők és a TMD összekapcsolódásának rizikója, veszélyesebb, ha több faktor együtt jelentkezik. A mélyharapás ugyanakkor szerintük sem játszik lényeges szerepet. Nem egyértelmű tehát, hogy az orthodontiai keze329