Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-10-01 / 10. szám

5. ábra: A junctionalis hám mélyen bekúszik a cement és az íny lebeny között, szeparálva egymástól a két mesenchymalis eredetű szövetet. Ilyenkor valódi új tapadás

soha nem alakulhat ki

regenerációra is. Ha a laesió a marginális parodontiummal kommunikál, mint minden plakk okozta parodontális laesio, ill. endo-periodontális laesiók esetében, akkor az előbbiekben vázolt regeneráció csak akkor következhet be, ha a területet ugyanúgy elzárjuk a többi sejtféleség aktivitásától és természetesen az orális baktériumoktól, mint a tökéletes gyökérkezelés esetében. Ez, ma úgy tűnik, a különböző barriermembránok segítségével érhető el. A 80-as években Nyman és mts. igazolta, hogy ha Millipore-szűróvel fedték a vertikális csonttasakot a visszafektetett ínylebeny alatt, akkor tökéletes, a korábbi parodontium szöveti szerkezetével teljesen megegyező szerkezetű parodontális szövet képződött [16, 24]. Ez a felismerés vezetett kezdetben a politetra-fluoro-etilén (PTFE) alapanyagú nem felszívódó (Gore-tex) [7, 30], majd később a polilaktát alapú vagy kollagén tartalmú reszorbeálódó parodontális membránok kifejlesztéséhez (Resolute, Guidor) [8, 37, 42]. Ma már hozzávetőlegesen egy évtizede alkalmazza a parodontológia a membránokat, és eléggé letisztultnak látszik a membrántechnikák indikációs köre és az elérhető eredmények. Úgy tűnik, hogy a fel nem szívódó (e-PTFE) membránok segítségével jelentős kötószövetes tapadásnyereség érhető el két- és háromfalu interdentális csonttasakok (6. ábra) és II. osztályú furcatio laesiok esetében [35, 36, 41]. A kötószövetes új tapadás és cementap-294