Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-10-01 / 10. szám

■3. ábra: Radiológiai képen nem ítélhető meg, hogy a csontképződést valódi kötőszövetes új tapadás kialakulása is kísérte, a) Műtét előtt, b) Műtét után egy évvel moltak be jó eredményekről [17]. Ez azzal magyarázható, hogy akut esetekben a gyökércement még nem itatódott át bakteriális toxinok­­kal. A klinikailag észlelt „ínyvisszatapadásról” azonban nem dönthető el, hogy hisztológiailag milyen típusú gyógyulás zajlott le. Rendszere­sen végzett subgingivalis depurálással és kürettel azonban teljesen megállítható a további parodontiumpusztulás krónikus parodontális laesiók esetében is. Több szerző klinikailag kimutatható jelentős, ta­padásnyereségről is beszámol. A rendszeres ellenőrzési programon részt vett csoportokban alig fordult elő további tapadásveszteség vagy fogelvesztés [2, 3, 22]. A lebenyes tasakműtétek (módosított Neu­­mann-Widman-műtét) megfelelő fenntartó kezeléssel és nagyon jó egyéni szájhigiénia mellett tartósan képesek megállítani a további tapadásveszteséget, és bizonyos esetekben klinikailag kimutatható jelentős tapadásnyereséget is eredményezhetnek. Arra a kérdésre, hogy mikor indikált inkább a subgingivalis küret, és mikor a módosított Widman lebenyes feltárás, nem adnak egyér­telmű választ sem az irodalmi adatok, sem egyéni klinikai tapaszta­lataink. Általánosságban leszögezhetjük, hogy megfelelő technikával végzett küret vagy műtét után nagyjából azonos klinikai szondázási mélységcsökkenést és tapadásnyereséget regisztrálhatunk [22]. Az 5 291

Next

/
Thumbnails
Contents