Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-04-01 / 4. szám

kollégákat nehezebb meggyőzni, mint hipnózisba vinni a pácienst. - Most csukja be a száját... nyeljen ... Jutalomként még felidézünk egy sikeres versenyt... poszthipnotikus szuggesztió: már elkezdődik a gyógyulás, regenerálódás..., frissen, kipihenten fog ébredni..., jó lesz a közérzete..., nem lesz szájzára..., ahogy távolodik a rendelőtől, úgy fog az arcába is visszatérni a megszokott érzés. Dehipnózis... A beteg vidáman ébred. Semmit nem éreztem - mondja. Fantasztikus..., a legjobb az osztálykirándulás volt (a kellemes élmény), és újra nevet.

2. A másik esetismertetésben a hipnózis pszichoterápiás alkalmazását mutatnánk be.

Mikor van erre szükség? Ha a beteg személyiségében diszharmónia alakul ki, ez tartósan fennáll, akkor sztomatizálódik és testi fájdalomban jelenik meg. Jelen esetünkben a fogcsikorgatás 10 éve fennálló panaszával jelentkezett 19 éves nőbetegünk. A bruxizmus jelenségét 1931-ben Frohmann írja le először beható, többéves megfigyelés után. Az eddigi terápia az organikus feltételezésen alapulva a becsiszólás, valamint a harapásemelő sín voltak.

Az organikus neurológiai szemlélet alapja a következő: döntő szerepet tulajdonít a neuromuscularis szisztémának, s a parafunkció kialakulásáért feltehetően a törzsdúcokból leszálló hatások alvással összefüggésbe hozható modulációi felelősek. A bruxizmust már gyermekkorban észleljük szorongó gyermekeknél, s gyakori, hogy enuresissel párosul. Felnőttkorban már általában manifesztálódott helyzettel találkozunk.

Betegünknél, miután kizárható volt az organikus eredet, felajánlottuk a 10 ülésből álló pszichoterápiás kezelési lehetőséget. A terápia gerince a következő fázisokból állt: 9 ülést életkorregresszióban, 1 ülést életkorprogresszióban végeztünk.

Eletkorregresszióban (mikor is a beteg korábbi éveinek fontos eseményeit feltárjuk) megismerjük azokat az okokat, amik az évek során kialakították benne a „csakazértis-effektus” helyzetet - magyarán - ha kell fogcsikorgatva is megmutatom, hogy mire vagyok képes!

Az 1., 2., 3. ülés a gyökerek: anyai traumák, női identitás mint kiváltó helyzetek problematikájával foglalkozott. Ebben a három ülésben a beteg énvédő mechanizmusának kiépítése volt a cél. A 4. ülés fordulópont a terápiában: egy kulcsélmény megélése átsegíti a beteget azon a kritikus ponton, melyen túljutva az 5., 6., 7., 8., 9. ülés már hangulatváltozást hoz számára, s a komorságból lépésről lépésre reális életértékelésről számol be. A 10. ülés, mely életkorprogresszióban azaz 30 éves korában történik: jövőre irányultság és optimista kicsengés jellemzi mondanivalóját.

A beteg azóta időszakosan jelentkezik és panaszmentességről számol be.

109