Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-12-01 / 12. szám

Az irreverzíbilis dislocatio akut stádiumának fő tünetei a következők: aktív szájnyitás 30-35 mm, mely passzíve max. 3 mm-rel növelhető (mereven rögzített részleges szájzár); anamnézisben hirtelen kezdődő nyitáskorlátozottság, melynek megjelenése és a hangjelenség megszűnése időben egybeesik (természetesen amennyiben előzőleg volt kattogás); korrekciómentes deviáció a beteg oldal felé és a contralateralis lateropulsio beszűkülése.

Fakultatív módon e tünetekhez társulhat fájdalom, enyhe crepitus, kifejezettebb fogérintkezés a beteg oldalon. Az esetek jelentős részében a gondos kórelőzmény traumás hátteret fedhet fel; pl. ütés, traumás foghúzás, elhúzódó fogászati kezelés, altatásban végzett műtét, ásítás [5, 6, 13]. Egyes szerzők megkülönböztetik a fenti két kórkép enyhébb formáját, melynek patológiás alapja a discus mesialis eltolódása. Legnagyobb klinikai jelentőséggel talán az irreverzíbilis dislocatio akut formája bír, hiszen korai kórismézésével és megfelelő kezelésével elérhetjük a tökéletes anatómiai és funkcionális gyógyulást. Kezelés nélkül az elváltozás degeneratív folyamatba megy át, mely kezdetben a lágy részeket, majd az ízfelszíneket is érinti [4]. A betegség diagnosztizálásához általában speciális kiegészítő vizsgálatokra nincs szükség, kivéve ha a fájdalom következményeként fellépő reflexes szájnyitás-korlátozottság nehezíti a betegvizsgálatot. Ilyenkor értékes segítséget nyújthatnak radiológiai vizsgálómódszerek, úgymint a komputertomográfia (CT), a mágneses rezonanciás képalkotás (MRI), az artrográfia és az artroszkópia. Invazív diagnosztikus célú vizsgálatok végzése csak akkor indokolt, ha az a terápiánkat befolyásolja.

Jelen munkánkban egy irreverzíbilis discusdislocatióban szenvedő beteg sikeres kozervatív kezelését ismertetjük.

Esetismertetés

E. T. 16 éves férfi beteget szájnyitási korlátozottsággal, ízületi panaszokkal utalták szakrendelésünkre. Jelentkezése előtt negatív eredménnyel zárult belgyógyászati és neurológiai vizsgálatokon esett át gyakori fejfájásai miatt.

Anamnézis: Panaszai jelentkezése előtt kb. 3 héttel kezdődtek ízületi beakadás és ízülettáji feszülés formájában. Kezdetben a beakadás következtében létrejött szájnyitási korlátozottságot excentrikus mandibulamozgásokkal korrigálni tudta, majd ez egyre kevésbé sikerült, a korlátozott állkapocsmozgás egyre hosszabb időkre állandósult.

Status: Parondontológiailag és kariológiailag jól konzervált fogazat. Maximális szájnyitáskor a metszőélek távolsága 36 mm. A lateropulsio értéke bal oldalt 7 mm, jobb oldalt pedgi 13 mm volt. A szájnyitás végén a középvonal 6 mm-rel jobbra tolódott. Jobb oldalt közvetlenül az ízület laterális felszíne előtt tapintásra a beteg mérsékelt érzékenységet jelzett. Kóros ízületi hangjelenséget nem tapasztaltunk.

396