Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)
1996-11-01 / 11. szám
A hézag szélességét a lépték segítségével 50 pm-enként a szél egész hosszában megmértük (2. ábra). így a két fogról összesen 256 adatot nyertünk. A kapott occlusalis értékek átlagban megfelelnek a metszeteken mért eredményeknek. Átlagos résszélesség 102, illetve 111 pm, maximális résszélesség 472, illetve 584 pm. Megbeszélés Az in vivo mérésekhez alkalmazott Rümchen-Albert-féle módszer hátránya, hogy a résszélességet és -mélységet az approximális és cervicalis tömésszéleken nem lehet meghatározni, tehát csak a molaris és praemolaris fogakba helyezett első osztályú, valamint a második osztályú tömések occlusalis felszínéről szolgáltat eredményeket, továbbá, hogy metszéskor az érintett területek, így azok adatai is veszendőbe mennek. Előnye azonban a többi módszerrel szemben, hogy nemcsak a résszélességről, hanem a -mélységről is kaphatunk adatokat. A raszter-elektronmikroszkópos mérés előnye, hogy in vitro lehetővé teszi a széli záródás teljes hosszában - tehát approximálisan és cervicalisan is - a résszélesség pontos mérését. Hátránya, hogy a résmélységről nem nyerhető számszerű adat. Az eredmények alapján megállapítható tehát, hogy a két mérési módszer egymást kiegészíti, s egyaránt alkalmas a széli záródás pontosságának vizsgálatára. A 17 évnél régebben viselt indirekt inlayken végzett in vivo és in vitro méréseink azt mutatták, hogy a résszélességre vonatkozó irodalmi adatokban még megfelelőnek tekintett 50 pm-es és az ADA 8- as specifikációja szerinti 35 pm-es határértéknél nagyobb résszélességek sem vezetnek szükségszerűen szekunder caries kialakulásához. A gondos fogorvosi és fogtechnikai munkával, valamint a korszerű laboratóriumi eljárással elérhető pontos széli záródás mellett a hoszszú viselési idő egyik legfontosabb alapfeltétele azonban természetesen a páciensek megfelelő szájhigiénéje. IRODALOM: 1. Ahrens, G., und Naujoks, R.: Vergleichende Untersuchungen an elastischen Abdruckmaterialien für die indirekte Inlaytechnik. Dtsch. zahnärztl. Zschr. 16, 472, 1961. - 2. Albert, H.-M.: Spaltbreiten und -tiefen bei Amalgam- und Gußfüllungen. Zahnmed. Diss. FU Berlin, 1966. - 3. Going, R. E., Massier, M., und Dute, M. L.: Die marginale Durchdringung der Zahnfüllungen, geprüft mit Kristallviolett und I131. J. Amer. Dent. Ass. 61, 286, 1960. - 4. Hahn, R.: Experimentelle Untersuchungen zur reproduzierbaren Paßgenauigkeit keramischer Einlagefüllungen. Dtsch. Zahnärztl. Z. 45, 653, 1990. - 5. Harndt, E.: Die Gußfüllung. Barth, Leipzig, 1953. - 6. Herder, S. M., Roulet, J.F.: Marginale Adaptation von adhäsiv befestigten Dicor-Inlays in vivo. Dtsch. Zahnärztl. Z. 43, 904, 1988. — 7. Herder, S. M.: In-vivo-Untersuchung der marginalen Adaptation adhäsiv befestiger Glaskermikinlays. Zahnmed. Diss. FU Berlin, 1988. — 8. Jäger, K., Henz, B., Wirz, J., Gräber, G.: Marginale Paßgenauigkeit befestigter adhäsiver Keramikinlays. Schweiz. Mschr. Zahnmed. 100, 1304, 1990. - 9. Jörgensen, K. D.: Prüfungsergebnisse zahnärztlicher Gußverfahren. 344
