Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-08-01 / 8. szám

-3 -1 -1

Vizsgált csoportok

*p<0,02; **p<0,01.

3. ábra. Az egyes beavatkozások hatása a submandibularis nyálmirigy vascularis konduktanciájára (10 3 ml min1 Hgmm1) patkányban. I. versus II; III; IV; V; VI.

Csoportjelölések mint a 2. ábránál.

Az állatok L-NAME-elókezelése a vérnyomást a kontrollértékről 143±6 Hgmm-re emelte (p<0,01), az SMG vascularis konduktanciáját pedig 2,87±0,48-ra csökkentette (p<0,01). L-NAME + Ang II. valamint L-NAME + noradrenalin hatására a szisztémás vérnyomás tovább nőtt (159±3 Hgmm, p<0,01; 161±3 Hgmm; p<0,01). Az SMG vascularis konduktanciájának értéke mindkét esetben az L-NAME- elókezelésnél kapott értékhez képest is tovább csökkent (1,43±13, p<0,01; illetve 1,42±0,08; p<0,01; 2. és 3. ábra).

Ang II adagolása után a számolt RCVK 55,5±6,5%; az NA infúzióját követően pedig 61,3±11,5% volt. Az L-NAME + Ang II, illetve L-NAME + NA-csoportokban kapott csak L-NAME-előkezelésben részesült állatok átlagértékének százalékában kifejezett Rb-NAMEVK-értékek 50,0±6,5%, valamint 49,4+5,2% voltak. Amig az Ang II infúziójakor kapott százalékos értékek egymástól gyakorlatilag nem különböztek (55,5±6,5% versus 50,0±6,5%; NS), addig NA adagolást követően azok egymástól eltérnek (61,3±11,5% versus 49,4±5,2%; p<0,05; 4. ábra).

Megbeszélés

Korábbi kísérleteinkben arra törekedtünk, hogy az angiotensin II hatását az SMG véráramlására a szisztémás vérnyomás változása nélkül vizsgáljuk, ezért az SMG véráramlására kifejtett Ang II- hatást annak lokális, az azonos oldali a. carotis communisba folytatott infúziója során tanulmányoztuk. Noha az alkalmazott dózis a

247