Fogorvosi szemle, 1995 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
A magyar fogorvosok századunk első felében az ún. „sztomatológiai eszme” hívei voltak. Ennek az a lényege, hogy csak általános orvosi (med. univ.) diplomával rendelkezők lehetnek fogorvosok. Míg az orvos-fogorvosok nemzetközi tömörülése, az 1907-ben alakult ASI (Association Stomatologique Internationale) volt, addig az FDI-nek tagja lehetett az, akit hazájának törvénye fogorvosnak ismer el. A sztomatológiai eszme felett világszerte eljárt az idő, és a fejlődés hazai irányát tükrözte az 1952-ben meginduló új rendszerű fogorvosképzésünk is. Ez időszakban azonban újabb akadálya alakult ki az FDI-tagságunknak. 1945-ben az akkori kormányzat - az összes többi orvosegyesülettel együtt — feloszlatta az MFOE-t (a Magyar Fogorvosok Országos Egyesületét), melynek utódja az Orvos Szakszervezet Fogorvos Szakcsoportja lett. Ez a tömörülés nem igényelhette, nem is számíthatott FDI-tagságra, de azért a magyar fogorvosok időnként részt vettek rendezvényein. Ezek közül kiemelkedik az 1957. évi római világkongresszus. Ide Balogh Károly professzor vezetésével nagyobb delegáció utazhatott, számos fogorvosunk tartott előadást, az egyik ülésszakon Balogh Károly elnökölt. A fogorvos-történelmi kiállítás anyagának jelentős része is Budapestről érkezett. Az újra engedélyezett MFE közgyűlése 1966. szeptember 24-én határozta el az FDI-hez való csatlakozást, felvételünk a Tel Aviv-i kongresszuson történt. A kongresszuson egyetlen magyar résztvevőként Kemény Imre professzor képviselte egyesületünket. Érdemi kapcsolat azonban ezután is lassan alakult ki, mivel az üléseken való részvétel anyagi hátterét az MFE nem tudta biztosítani. Egy-egy ülésen vettünk részt csupán (ugyanez vonatkozott az FDI Európai Regionális Szervezetével való kapcsolatra is). Ritkán előfordult, hogy a honi sztomatológia akkori vezetői (Adler P., Tóth K.) egy-egy munkabizottságban kaptak kisebb feladatot. Huszár Gy. a fogorvos-történelmi bizottság tagja volt. Az FDI-vel való szorosabb kapcsolat 4-5 éves. Ez az időszak még nem volt elegendő arra, hogy az MFE képviselői fontosabb funkcióba is kerüljenek; ehhez meg kellene változni az FDI-vezetés szemléletének is. Az elmúlt időszakban Bánóczy professzor asszony vett és vesz részt az FDI több bizottságának munkájában. IRODALOM: a szerzőnél. Dr. Orosz, M., dr. Huszár, Gy.: Short history of the Federation Dentaire Internationale (FDI) FDI was founded in 1900, Paris, 95 years ago. At this International Dental Congress professors József Árkövy and Lajos Ottófy both held lectures. The Hungarian Dental Association (HDA) could join FDI, however, only in 1966. Today close contacts and collaboration are developing between HDA and FDI. 51