Fogorvosi szemle, 1995 (88. évfolyam, 1-12. szám)

1995-02-01 / 2. szám

évei után 1944-ben nevezték ki tanszékvezető professzornak. Életrajzírója, Huszár György szavai szerint „kinevezését történelmünk egyik legszomorúbb évében, 1944-ben, és annak igen kritikus szakaszában, a március 19-i német megszállás után, de még az október 15-én kezdődő nyilas diktatúra előtt nyerte el”, nyolc pályázó közül, 1944. május 6-án.

A háború alatt osztályrészéül jutott súlyos feladatok (háborús sérültek elhelyezése, a klinika kitelepítésének megakadályozása) megoldása után az 1945-től 1952-ig tartó periódusban a klinika osztályait bővítette, és felszerelésüket cserélte, kiegészítette, a klinika régi személyi állományát néhány kitűnő szakemberrel teljessé tette. 1945 szeptemberében beindította — a klinikai orvosokkal tartott megbeszélések folytatásaként — a budapesti Stomatologiai Klinika ún. pénteki tudományos üléseit, s ez a hagyomány ma, 50 év után is élő valóság. Gazdag tudományos munkásságával kapcsolatban utalunk a Fogorvosi Szemle jelen ünnepi számában közreadott bibliográfiájára.

Balogh Károly professzor oktatóként részt vett az orvostanhallgatók fogászati oktatásában (a Fogászat c. tantárgyat — kezdeményezésére - kötelezően az 1946/47. tanévtől vezették be), a fogorvos szakorvos jelöltek oktatásában és a fogorvos-továbbképzésben. így kellő háttérrel rendelkezett annak felismerésére, hogy a hazai fogorvosképzés megújításra szorul. Ezt indokolta elsősorban a háború utáni fogorvoshiány, ennek folytán a fogtechnikusok vizsgáztatásának előtérbe kerülése: „vizsgázott fogászként” való működésüknek engedélyezése, továbbá az egyetemtől független fogorvosképző iskola létesítésének veszélye. A fogorvosképzés reformját időszerűvé tette a nemzetközi fogorvosképzés tendenciáinak lassú, de folyamatos változása is. Ugyanis míg az Egyesült Államokban, Európa nyugati és északi országaiban a múlt század utolsó évei óta ún. „független” fogorvosképzés folyt, azaz a középiskolából az egyetemre kerülő diákok csak a fogászat gyakorlásához szükséges alapismereteket és nagy részben annak klinikumát sajátították el, addig Európa déli országaiban és hazánkban is, csak az általános orvosi oklevél megszerzése után lehetett a fogászat irányában szakosodni. Ez az utóbbi ún. stomatologusképzés kilenc évet vett igénybe, szemben a független fogorvosképzés öt évével. Balogh Károly feltehetőleg nem látta előre, hisz nem tudhatta, hogy az Európai Unió az 1980-as években meg fogja kívánni országaiban az önálló, független fogorvosképzés bevezetését, és hogy a különálló fogorvosiskolák az 1990-es évekre az orvosi egyetemekhez fognak integrálódni.

A fenti eszmék jegyében 1952-ben kezdődött meg a Budapesti Orvostudományi Egyetemen a fogorvosképzés különválasztása az általános orvosképzéstől, és 1955-ben létesült a Fogorvosi (Fogorvostudományi) Kar, melynek élére mint dékán Balogh Károly került. Ezt a tisztséget 1964-ig, kilenc éven át töltötte be. A kar megalapításával Balogh Károly a hazai sürgető, már említett hármas problémakör kényszerén (fogorvoshiány, „fogtechnikuskérdés”, fogorvosi iskola létesítése az egyetemen kívül) túlmenően a történelmi szükségszerűségnek is eleget tett: jóval a szomszédos államok hasonló lépései előtt, létrehozta az önálló fogorvosképzést az egyetemen belül, és 1960-ban megnyitotta a kar négy új szakklinikáját.

40