Fogorvosi szemle, 1994 (87. évfolyam, 1-12. szám)

1994-07-01 / 7. szám

Az orvosi implantátumokkal szemben támasztott követelmények miatt (reprodukálható minőség, jó kopás- és korrózióálló, nagy keménységű bevonat) a CVD-eljárás előírásai szigorúan meghatározottak. Ilyen pl. a Bioline 316 LVM acélból készült csípőízületi protézis fémfejének titán-titánnitridréteggel való bevonása.

Bár a CVD-technika eszközigénye — a többi módszerhez, pl. a katódporlasztáshoz viszonyítva — aránylag egyszerű, mégis ez az a módszer, amelynek segítségével, a nitridálás mellett, rendkívül sokféle változatos egyéb bevonattípust is előállítottak. Ezzel a módszerrel készítettek gyémántszerű bevonatot (Bessmann), illetve speciális műanyagbevonatokat, ennek egyik változata az ún. plazmapolimerizált műanyagréteg is [14, 15].

Anyageltávolítás (negatív anyagtranszport)

Az implantátum felületéről két különböző eredetű „réteget” lehet és kell eltávolítani. Egyrészt a megmunkálás során a mechanikusan és kémiailag kötött szennyező anyagokat, másrészt szintén a megmunkálás során képződött felületi deformált részt.

A megmunkálás után visszamaradó mechanikus- és kémiai szennyeződés az implantátumanyag mikroszkopikus sorjaira és a fémforgácsdarabok eltávolítására, valamint a kenő- és hűtőfolyadékok maradványainak eltávolítására is vonatkozik. A felsoroltak a megmunkált felület kémiai tisztaságát hivatottak elősegíteni. A kémiai tisztaság javítását szolgálja, annak a viszszamaradó rétegnek az eltávolítása is, amely az alkalmazott szerszámok anyagával történt mélységi szennyezésből keletkezett.

Az organikus szennyezők eltávolítása zsírtalanítással lehetséges. A titánból és a titánötvözetből készült implantátumok zsírtalanítása halogénezett (klórozott) oldószerrel (pl. freon vagy triklór-etilén) nem megengedett, a későbbi korrózió veszélye miatt.

Az implantátumok felületi rétegeinek eltávolítása nemcsak a kémiai, hanem a biológiai tisztaság szempontjából is fontos lehet: a titánimplantátumok felületi porózus, ún. levegóoxid-rétegét elvékonyítják azért, hogy csökkentsék annak vírushordozó képességét, javítsák biológiai tisztíthatóságát. A „sérült”, szennyezett felületi fémrétegek eltávolítását kémiai vagy elektrokémiai maratással végzik.

A hagyományos tisztító és marató eljárások folyadékfázis-anyagokat alkalmaznak. Újabban a felület tisztítására, maratására gázplazmát használnak. Két elterjedt módszer van: maratás porlasztással (sputter etching) s a koronakisülés. Mindkét módszer esetén ionizált gázzal (argon) „bombázzák” a kezelendő tárgyat, amihez vákuumra és nagy elektromos térerősségre van szükség. A gázt az elektromos térerősség ionizálja, s így viszonylag alacsony hőmérsékletű, semleges gázatomokból, ionokból és elektronokból álló plazma jön létre. A relatíve alacsony hőmérséklet arra jó, hogy a céltárgy ne károsodjon. A plazmában az ionok nagy sebességre tesznek szert, s a céltárgyba ütközve kibombázzák a felszín egyes részeit [1]. Nagyon hatásos tisztítási módszer, legfeljebb abszorbeált argon marad vissza. A

196